Szolgálati Web SDR-ek

Az ember jön-megy Budapesten és vidéken, s közben nézegeti a tetőket. Itt egy TV antenna, ott egy parabola, amott pedig egy szál drót vagy fura alakú “akármi”. Némelyikről tudjuk, hogy polgári célokat szolgál – némelyik viszont erősen “kérdőjeles” helyen mered az égnek…

Az ellenség is hallja…
Folytatás

Készült: kétszázhatvankét darab

A háború előtt itthon gyártottak tizenkét-tizenöt ezer darab katonai rádiót, s e körből kevesebb, mint egy százalék őrződött meg korunkra. Az R/3 távrábeszélő pótszerelvényből kétszázhatvankét példány jött ki a magyar üzemek kapuján – s maradt belőle tudtunkkal egy. Nem kell hozzá matematikusnak lennünk, hogy belássuk, ez is kevesebb, mint egy százalék. Szörnyű az egész – viszont nézhetjük pozitívan is: jelesül olyformán, hogy ez a magányos mohikán legalább túlélt mindent… 🙂

c56f25a7-0ff9-45ca-a5f1-e320b8173ba9R3-távrábeszélő

Folytatás

Osztálytalálkozó

Nem mai tsirkék’ – a felső volt HG2UW Zolié, míg az alsó Kelet-Magyarországról jött úgy hét-nyolc esztendeje…

Osztálytalálkozót szerveztünk a háború előtti magyar katonai rádióknak a minap Zuglóban. Az esemény a felek kölcsönös megelégedésére zajlott, olyannyira, hogy a lomhalmok a bendőjüket is hajlandóak voltak megmutatni a nagyközönségnek… (Képriport jön némi szöveggel.) Akit pedig bővebben és mélyebben is érdekelnek a katonai éterszondázók- és szennyezők, az HAmatőr fórum ezen rovatában tehet föl mindenféle kérdéseket – illetve rákereshet a témára hazánk legnagyobb és legösszetettebb gyűjtői oldalán, a Roncskutatáson is.

Folytatás

KDR-es hírcsokor

Múlt pénteken jelkeztünk’ legutóbb – mentségünkre szóljon, hogy volt dolgunk rengeteg, sőt, tegnap egy rendkívüli közgyűlést is lezavartunk. Az alábbi beszámoló saláta-szerű lesz, melyben az ISS-től kezdve a gerecsei meteo-állomáson át a kameraképeken keresztül egészen az R-4 Labe vevőig bezárólag lesz szó mindenről…

HA7EO Attesz ilyen képeket vett az ISS-ről!
Folytatás

Csöves R-107-tel két méteren!

Mit tegyen az ember, ha nincs két méteres összüzemmódú készülékre kerete? Vehet például konvertert. Nagyszerűeket gyárt HA5IW Simon, s ugyancsak jó véleménnyel vagyunk UT5JCW Serge berendezéseiről is. A Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján működő rádióállomáson négy- és hat méterre a hazai – 144 MHz-re pedig az ukrán verziót használjuk. Az utóbbi beüzemeléséről szól az alábbi szösszenet…

aa533376-5ca3-4804-b3e6-c9caadea05c9
Középtájt alul a 70 MHz-es Simon-féle konverter, felül a két méteres példány
Folytatás

Antik SMS és más tsodák’ :)

Vintage hangulat uralkodott a laktanyában! HA5SPA Péter, fia Attila, klubtársunk (és egyben kisleányom) Andrea valamint e sorok írója tegnap kilátogatott a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájára. Hogy mit csináltunk, egyenlőre maradjon titok – de hamarosan úgy is eláruljuk… 🙂

Egy videó és pár kép a nagyon is élő rádióklub jeleként. 🙂

Andrea SMS-t ír szeretett párjának, Kolosnak – ám a szöveg sajnos homályban marad a közönség számára… 🙂
Folytatás

Sok javítás – egy QSO

A külső D-5-ös raktárból zsákmányolt, amúgy kidobásra ítélt R-30-as

Tegnap HA5SPA Péter, HA5IKS Pisti és HA5CBM Miki ismét fölkereste az Altiszti Akadémián található rádióállomást. Mivel a külső D-2-es raktárból mentett kincsek szó szerint ott hevernek a lábunk előtt, gondoltunk egy merészet, és elővettük az R-30-as vevőjét. Az alábbi rövid beszámoló arról az “ügymenetről” szól, amin csütörtökön hárman végigmentünk… 🙂

Folytatás

Tömeges gyorsadó és mérés “hegyek”

Nagy tömegben jelentek meg tegnap az amateurtársak Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájának rádióállomásán. A fő cél az antennamérés volt, de jutott idő a rádiózásra, a morze-oktatásra, a legendás R-014D gyorsadó beüzemelésére és kellemes szakmai beszélgetésekre is. Sok fénykép, pár mozi és kevés szöveg – azaz egy hangulatos összefoglaló egy élő klub jeles eseményéről…

Felül: HA5SPA Péter és HA4AA András távírót gyakorolnak a TMG-1-es berendezéssel / Alul: Rakott sonka a laktanyából (R-014D gyorsadó portré…)

02f8b84a-d37b-4ec7-9248-7b823d7b76e4
Folytatás

Még egy kör Feldhellben :)

Ha az embert elkapja a gépszíj, nehéz abbahagyni. Különösen így van ez a minap bemutatott Feldhell esetében, amivel egyszerűen nem bírunk leállni. Igaz, otthon már nem a korábban bemutatott HTG-1-es készülékkel és lomhalmokkal, hanem perszonális számítógéppel és civil rádiókkal nyomtuk – de így is pompásan éreztük magunkat…

0609566c-7ce1-4a1b-8752-0709d210b5a7
A TS-790E egy remek rádió. Nem mai tsirke’, annyi szent, de jól szól és szeretjük. A klubnak is ilyen van, totál kiszereléssel
Folytatás