Kiállítások

Kiállításaink története 2001-ben kezdődött egy, a Magyar Honvédség nagytarcsai laktanyájában megtartott tárlattal. Akciónk rendkívül sikeres lett, így amíg az alakulat a Pest melletti helységben diszlokált, minden évben megjelentünk családi napjaikon.

Hosszú sorozatként vonult be saját történelmünkbe a Burabu – lévén, 2002-től 2011-ig kivétel nélkül minden esztendőben föltűntünk Csepelen egy-egy válogatott katonai kollekcióval. Ahogy az idő haladt előre, egyre többen csatlakoztak hozzánk, így mára csaknem egy tucat embert tömörít baráti körünk. A legtöbben természetesen a katonai rádiók iránt lelkesednek, de akad köztük vegyivédelmi anyagok felé kacsingató hobbista – aki, „hab a tortaként” ráadásul nem is amatőr.

 

S mivel a kiállítások csak a gyűjtés nyomán jöhetnek létre, engedtessék meg nekünk néhány gondolat e szép tevékenységről.

Szinte mindannyian gyűjtünk valamit. Indulásként mindenképp érdemes – és szerintünk elengedhetetlenül fontos – leszögezni: egyik tagtársunk nincs az abszolút tudás birtokában. Egyszerűbben fogalmazva: mindenki kezdőként lépett az életbe, s csak hosszas, kitartó munkával érte el azt a fokot, ahol éppen áll.

Hihetetlenül szánalmas és a nyilatkozóra nézve nevetséges, amikor valaki magas lóról beszélve, kijelentő módban „oktatja a tudatlan tömeget”, hogy ez vagy amaz így volt, s ez és ez amazért történt, továbbá jókat kacarászik mások tájékozatlanságán. Az pedig egyenesen vértlázító, amikor egyeseket azért szólnak le, s hoznak hátrányos helyzetbe, mert nincs pénzük, anyagi tehetségük valamit megvenni.

Ezek az emberek a szemünkben nem gyűjtők – bár ők előszeretettel hívják magukat így – hanem szimpla felhalmozók, még akkor is, ha valóban irigylésre méltó dolgokat tudnak fölmutatni.

Számunkra a gyűjtő egyik legfőbb ismérve a folyamatos tanulásra, önképzésre való belső igény. E gondolatot folytatva ez azt jelenti, hogy a „hobbista” nem elégszik meg az eddig szerzett tudással, hanem folyamatosan új célok, friss ismeretek felé tör. Természetesen mindezt úgy teszi, hogy közben nem ellenségeket, hanem barátokat szerez.

A gyűjtőtársakat elnézve bizton állítható, a legnehezebb feladat az önkontroll kialakítása. Értjük ezalatt, hogy egy ember rövidke életében valóban elmélyülten csak egy „dologba” tudja beleásni magát. Tehát már fiatalon, pályánk elején el kell(ene) döntenünk, miféle témák irányában próbálunk tapogatódzni. Kétségtelen, e határozat meghozatala óriási tehertétel, s kétségtelenül fájdalmakkal jár. Hisz az ember lányát-fiát – mondjuk – érdeklik a magnók, de szívesen tekergetne katonai cájgokat is, továbbá izgatja a gyártörténet, s akkor még szót sem ejtettünk egyéb ágakról, melyek mind-mind csábító szirénhangként hívogatják a szerencsétlen áldozatot. Hisszük, nem kell hozzá nagy fantázia, hogy belássuk, a szétszórtság nem vezet sok jóra.

Az anyagi és szellemi erők elaprózása (még egy milliomos esetén is) felesleges luxus, továbbá ebben a formában a remélt boldogságérzet sem jön el soha. Ugyan kétségtelenül igaz, minden egyes, egymástól olykor egész távol eső tárgy hazavitele melegséget, szívdobogást okoz – de ez csak pillanatnyi, roppant gyorsan múló tulajdon. Hisz az egyén (gyarlóság) rögvest kétségbeesik; „még ez is kell, az is kell” – s pont ez az az érzés, amely a valódi örömöt öli meg benne. Megfigyelhető továbbá az ilyen embereknél az is, hogy előbb utóbb megfordul a kocka, s az egyén lesz a tárgyért.

(Kétségtelenül csak a saját) Tapasztalataink azt mutatják, ezek a polgártársak, pont a gyűjtés szétszórtságából adódóan igen felszínes ismeretekkel bírnak „kedves apróságaikról”. Az ilyen helyeken szerzett negatív tapasztalatok vezettek arra a felismerésre, hogy a lakás nem raktár, s az ízlés sem árt egy gyűjtőnek.

Nagyon fontos, mi több, elengedhetetlen a becsület, saját erkölcsi énünk sértetlenségének megőrzése. Lehet, sokak szemében „idealisztikusnak” tűnik, de mi nem veszünk olyan tárgyakat, melyek borítékolhatóan „görbe” úton kerültek a felkínálóhoz.

Visszakanyarodva a bekezdéshez, a vérbeli gyűjtő egyik legszebb tulajdona, hogy minden tudását igyekszik megosztani ifjú, még csak pályája elején álló társával. S ha ne adj Isten az valami olyat mond, mely számára is új, úgy adja tovább, hogy hivatkozik rá, s kiemeli érdemeit. „Jó pap holtig tanul” – tartja a szép magyar mondás. Okulni soha nem szégyen – ennek tagadása nem vall intelligens emberre.

Természetesen a gyűjtőnek nem árt egy adag óvatosság sem. Teszem föl könyvet mi sem adunk kölcsön, de ha valaki megkér, akkor az érdekesebb részeket kimásoljuk, illetve szerteágazó kapcsolataink révén igyekszünk segíteni.

Mindig tartsuk szem előtt, a gyűjtő soha ne meggazdagodni akarjon embertársán. Ugyanis az „egyszer fent, másszor lent” ősigazsága bennünket is sújthat. Senkinek nincs, és nem is lesz papírja arról, hogy örökké abban az áldott/gazdag állapotban marad, mint most – azaz kerülhetünk még olyan helyzetbe, amikor mi leszünk kiszolgáltatva.

A gyűjtő óriási felelősséggel tartozik gyűjteményéért. Folyamatosan igyekezzen azt karbantartani, az állományt nemesíteni, a berendezések működőképességét megőrizni, a témában naprakész ismeretekkel rendelkezni, a felesleget kigyomlálni. Ugyanakkor vigyázzon arra is, hogy környezete ne tehertételként élje meg hobbiját. Lehetőség szerint vonja be őket örömeibe, bánataiba. Szememben az önzés nevetséges, szánalmas tulajdonság. Egyszer az ifjak is megöregednek, családot alapítanak – s szeretteinket nem lehet, s nem is szabad „lebombázni” becses tárgyainkkal.

Számunkra a gyűjtő egyik legfontosabb mutatója az összefogásra való hajlam. Úgy véljük, saját példánkon keresztül tudjuk legjobban bemutatni, mire gondolunk. Mi tucatnyian együtt gyűjtjük a rádiókat. Beszélgetéseink során beláttuk, egymagunk csak töredékes eredményeket érhetünk el, ám ha egyesítjük erőinket, többre jutunk.

 

Ennek jegyében kívánunk Neked is jó gyűjtést!

 

A HA5KDR csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..