“És most következzenek a részletek…”

Mint megírtuk, működik a nehéz munkával összerakott, a szentendrei Altiszti Akadémiáról érkezett tantermi R-142. A bekapcsolás e hét kedden történt – de a részletes beszámolót csak most volt időnk elkészíteni. Igaz, aki követi a közösségi oldalunkat, szinte bármit azonnal láthat – na de nem lehet mindenkinek ilyen szájtja, így ide is illik leírni, mi a csoda zajlott a pinyóban mindannyiunk nagy-nagy örömére… 🙂

6df069d6-90a1-498b-a9c5-b197d362328a

Csíkos sapkában HA2MV Sanyi, mögötte HA5SPA Péter, aztán HA2EBA Pista, míg a jobb szélen HA5TBN Dani szemlélhető – no meg a háttérben ott pompázik a tsudálatos’ lomhalom! 😉

Mivel a KDR-es srácok nem szeretnek mellébeszélni, kezdjük egy vallomással: a szerelés során sikeresen elkötöttünk egy kábelt, így amikor HA5TBN Dani rákapcsolta az összesen négy napi munkával összeállított lomhalomra a delejt, akkor bizony a működés helyett szaggatás lett a felelet. A srácok persze efféle akadályoktól nem rémülnek el, így azon hamarjába ripityomra szedték az úgynevezett “TET” (töltő-elosztó tábla) egységet, majd tüzetesen szemügyre vették a kábeleket. Találtak is egy TET-ből TET-be visszaforduló sok eres spagócát, ami oly gyönyörű három Ohmos ellenállást produkált, ahogy ama nagy könyvben meg vagyon írva. Ám mivel az egy négyzetméterre jutó tényleges (és ez nem vicc vagy szarkazmus!) szakértők pillanatok alatt detektálták (értsd: leleplezték) a hibát, már nem volt akadálya annak, hogy HA2EBA Pista felpöccintse a főkapcsolót. 🙂

a0d772f6-4bd4-42ab-9564-7843236b3ad5

Gyanús-gyanús – de aztán szerencsére mégsem! 🙂

08e308d9-e754-4bc0-bf98-8cd0fe358d20

HA2EBA Pistának jutott a történelmi kapcsolás lehetősége! 🙂 A boldog vigyor “mindent is” elárul!

A fővillany után következtek a többi egységek – így például a rádiók. Elsőnek természetesen az örök szerelem R-130M, majd az R-111. Antenna ugyan még nem akadt, de a rádiós szobáig a műterhelés is megtette… 🙂

7e58549e-e947-491b-afd4-04b30a931986

Íme az R-111 vételjelző lámpácskája. Ízléses és szép – látszik, hogy valamiképp az inyzsinyérek’ közé tévedt egy formatervező is… 🙂

Na, de nézzük, milyen képeket tudunk még vágni – akarjuk mondani mutatni Nektek!

410912be-b08c-4629-83e5-07dd1af2170e

Bent maradt az alkatrészekben az egység működését biztosító füst – mindenki boldog, lehet folytatni az élesztés’ 🙂 (b-j: Dani és Pista)

Itt illik bevallani azt is, hogy e sorok írója sajnos nem jutott fel kedden a klubba. Látatlanban talán valaki úgy vélhetné, ette a penész és a düh, hogy úgymond “mások aratják le a babérokat” – de ez koránt sincs így! Olyannyira, hogy a munkahelyén, ügyeletben ülve is pontosan követni tudta az esssseményeket’, lévén a helyben lévő szeretett barátok feszt’ tolták az infókat, fotókat és minimozikat a klub privát beszélgetős csatornájára. És ezen felül átjött – mit átjött: sütött – az Őzike utcai boldogság – ami az ügyeletesre is természetszerűen átragadt. S ez így helyes.

ff45ea2b-94c5-4c02-91db-0c6e2c2436ea

Tanakodás a műszaki leírás felett…

70b3f9ce-c45a-4fc2-9c86-0b7e6b062f90

Íme a főszereplő, immár üzemkészen, áram alá helyezve!

e91176d5-5fb5-4952-897b-bfc50265e682

Az R-142 nem csak rádiózásra, hanem támasztéknak is alkalmatos! (HA5SPA Péter – akiről a minap itt is megemlékeztek!)

e56a72db-6bc4-4a04-9049-19fa3404ee63

Dani a táppal. Az áramfelvétel – na az van dögivel… 😉

1653dfa6-d2eb-47fd-876d-a2c73af667b3

HA5TBN Dani és HA2MV Sanyi

a37eba9f-1440-42f9-be65-d5f010f0041e

Kint is vagyunk, bent is vagyunk, jaj de nagyon boldog “vagyunk”! 🙂

Már a ennyire futotta. De mi inkább sok kicsit írunk gyakran mint félévente valami orbitális hülyeséget. 🙂 És ne feledjétek: ott a közösségi oldalunk, érdemes akár naponta is nézegetni! Továbbá úgyis jövünk vissza nemsokára…

73!

a HA5KDR csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..