Számos hazai “rádióamatőrrel” ellentétben a HA5KDR tagjai nem úgy születtek, hogy már minden tudás a birtokukban volt. 🙂 Sőt, mi azt sem szégyelljük közölni, ha valami nem sikerül elsőre – és azt sem, ha valami “először” jött össze. Az alábbi, HA5IKS Pisti jegyezte írás pontosan az utóbbit példázza…
A Föld a Nemzetközi Űrállomásról fotózva (Forrás: nasa.gov)
Egy klubelnök, aki nem szégyellte azt sem, hogy személyesen kell a tűző napon az autós forgalmat irányítania (HA7PTY Pityesz)
Ismét rengeteg szívdobogtató élménnyel lettünk gazdagabbak. Persze nem minden volt “első osztályú”, de ezt az állapotot nem is keressük, mert tudjuk, a “tökéletesség” fogalma hazugság. Az meg ugye minek, ha az ember tényleg jól akarja magát érezni?
Érdemes végiggondolni, ha nem lett volna egykor (és nem lenne ma) híradás, akkor bármiféle ellenállás cca húsz perc alatt összeomlana, lévén se lőszert nem tudnánk kérni utánpótlás gyanánt – se a sebesült bajtársakat nem lennénk képesek hátravitetni a kapott információk alapján a műtőben “bekészült” orvoshoz. Hírközlés (és az arra való vissza-visszatérő emlékezés) tehát kell – még akkor is, ha a hazai katonai vonalat vivő gyűjtők évtizedek óta alig képesek túlnézni a “hagyományos” puska-szurony-kard-kitüntetés-egyenruha ötös szentségén…
Íme mai “belenéztünk a dobozba” címzésű cikkünk tárgyai az R/1a, valamint nagyjából egykorú társa, az…
Az R-30-as adó-vevőről korábban öt részes sorozatot közöltünk. Ugyan akkoriben nem utaltunk rá, de a tárgyalt berendezésből a rádióklub tulajdonában két adó valamint egy-egy vevő és tápegység található. Mindez nagyon szép és jó, ám “aprócska gond”, hogy kábelünk és csatlakozónk nincs egy fia darab sem. Helyesebben nem volt – eddig, mert szeretett barátunk Zsolt a közelmúltban legyártott egy egész garnitúrát a hiányzó eszközökből. Így hamarosan jöhet a kábelszerelés és az óvatos élesztés…
A fotókat szeretett klubtársunk, HA5SPA Péter készítette.
Mint egy édességes dobozka – s bár nem ehetők, mégis, nekünk mindegyik hatalmas kincs!
Az elmúlt hetekben közösségi oldalunkon sokat foglalkoztunk az R-113-as berendezéssel. A posztok nyomán számos levelet kaptunk, melynek küldői azt kérték, ha van, osszuk meg ennek a készüléknek a leírását is. Sajnos ezt nem tudjuk megtenni, lévén ilyen bumáskánk nincs – ugyanakkor jó hír, hogy a D-944 páncélozott szállító harcjármű anyagismereti és igénybevételi utasítása (GJMŰ/38) című könyv tartalmaz néhány oldalt az említett adó-vevő használatáról. Ezt tehát gyorsan beszkenneltük – így ha javítani nem is, de legalább helyesen használni tudjátok. A leírást a klub digitális könyvtárában helyeztük el, azaz ott keressétek.
Tegnap bemutattuk a címben szereplő rádiókészülékek kezelési könyvét- ma pedig a hozzá szorosan kapcsolódó javítási utasítás jön a sorban. Egyrész így logikus, másrészt ez is van annyira fontos, mint az előző bumáska…
Ezt is megfogta az idő – de legalább magvan és ki lett fizetve 🙂
Kissé viseletes, de legalább nincs rajta hitel! 🙂
Az elmúlt hónapokban ismét a figyelem középpontjába kerültek a fenti leírásban szereplő rádiókészülékek. Mindez annak köszönhető, hogy valami okból rengeteg, jellemzően eszement áron kínált (és amatőr célra átalakítás nélkül totálisan használhatatlan) R-105d bukkant föl a hazai piacon. Persze tudjuk, a hülyeség semmiben nem jelent akadályt – így ez ellen mi a szerény eszközeinkkel legfeljebb annyit tehetünk, hogy az eredeti bumáska bemutatása okán mintegy melléktermékként e felületen is közhírré tesszük, mire érdemes figyelni, ha az ember ilyen berendezés megvásárlásában töri a kobakját…
Itt még félkészen, de már látszik az alagút vége!
Olykor unalmasnak hatnak a hálálkodó bevezetők – s néha tényleg azok is. A hajtás után kezdődő köszönetsor azonban – gondoljon bárki bármit is – valóban szívből jön. Elég csak arra utalni, hogy ha a benne szereplő emberek nem állnak össze “láncolattá”, akkor soha nem kerülünk abba a helyzetbe, hogy nem csak kézbe foghatunk, hanem meg is javíthatunk egy második világháborús német rejtjelező berendezést, azaz egy Enigmát. Az pedig már csak hab a tortán, hogy e masina valójában a magyar nemzeti titkosítástörténet egyik jeles darabja…
Figyelem: ez egy hosszú cikk lesz – de legalább igyekeztünk alaposak lenni.
“Mindenkinek volt édesanyja, sokaknak felesége, családja. Mindenkit hazavártak.” (Ungváry Krisztián történész)
Budapest ostroma a második világháború történetének egyik legvéresebb eseménye volt. Nekünk, magyaroknak különösen fájó, ami akkor történt, hiszen szeretett fővárosunkat szinte teljesen lerombolták a harcoló felek. Az események értékelése nem a mi dolgunk – ellenben emlékezni nem csak szabad, hanem hitünk szerint kötelességünk is.
Mindenkire. Felekezet és politikai jellegű hozzáállás nélkül.
S ha maga az ostrom (mint előjel és értékelés nélküli jelenség) totálisan értelmetlen volt, akkor vajon mit mondhatunk a kitörésről? Február 11-én alig egy-másfél óra leforgása alatt többen haltak meg, mint egy-egy (akár) győztes középkori ütközetünkben.
Az emlékezés (olykor elementáris) kerülése hitünk szerint botorság, hiszen e nélkül semmit nem lehet rendbe tenni.
Sem a fejekben, sem a szívekben.