Tiszta vizet az “Enigmákba”

Tavaly januárban kaptunk kölcsön a Kibervédelemtől egy Enigmát. Megkérdeztük, helyrehozhatjuk-e, s mivel a válasz igen volt, így nekifogtuk és működőképessé varázsoltuk. A minap pedig érkezett két másik darab is – ezúttal a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattól. Ja, és mellékesen landolt három keretes irányvevő is ugyancsak reparációs célokkal…

photo_2023-07-16_19-52-13

Vajh’ mit rejtenek a ládikák? 🙂

Folytatás

Kedves Feri, kérünk, törődj velünk onnét is…

Kevesebben lettünk itt – s többen odaát. A katonai rádiógyűjtők egyik nagy öregje ment el. A hangja itt cseng a fülünkben. Sokat köszönhetünk neki – s nem csak tárgyakat, melyeket jó szívvel és ingyen adott a klubnak, hanem emberséget és törődést is.

Anno Bozó Tibor (a képen altábornagy) is kitüntette Feri OM-ot

Folytatás

Egy Múzeuméj – két helyszín

355852394_668077175362980_1641336294402532903_n

Ez már a második kiállítási pont – ezúttal a Bálnában. (b-j) Olivér főhadnagy úr, HA5NKG Tamás, HA5CBM Miklós, HA7PTY Pityesz és Racsmány Döme. Jobbra rakétahajtómű – balra Enigma – közte meg pár kém-lom és egy mechanikus számológép…

Ahogy ígértük, felpörgetjük a beszámolók sorát. Hála Istennek akad miről írni, hiszen tartalmas időszak áll a csapat mögött…

Folytatás

Ha egy üzlet beindul!

358089319_678095354361162_8983396964303140273_n

HA5UDS Dani előadása Zsámbékon, a hajdani készenléti épület nagytermében. A téma természetesen a rádiózás és az amatőrködés szépsége, illetve nem elhanyagolható katonai jelentősége volt

Tegnap úgy fejeztük be a cikket, hogy hamarosan jön a folytatás. Nos, rajtunk tehát ne múljon semmi, ehun-e’ az anyag! 🙂 Ezúttal egy olyan Honvédelmi táborról lesz szó, melyet ugyan nem a mi tematikánkban (Nota bene: rádióamatőrködés) szerveztek, de vendégelőadónak meghívták rá a klub néhány tagját

Folytatás

Honvédelmi tábor amatőr tematikával

Ahogy tegnap ígértük, igyekszünk bepótolni a cikkek terén tapasztalható elmaradásokat. (Ugyanakkor közbeszúrjuk, aki követi közösségi oldalunkat, az folyamatában is láthatja, mi történik a házunk táján.) A korrekcióban ezúttal a júniusi Honvédelmi tábor következik – melyet augusztusban hamarosan követ mejd egy újabb.

356395161_645682007590007_2272258368710386861_n

Csoportkép Zsámbékon, a hajdani rakétabázis egyik fedezékének tetején

Folytatás

(Több mint) Tíz évesek lettünk

Ismét rég jelentkeztünk. Egyetlen mentségünk, hogy egyszerűen annyi minden történt velünk az elmúlt másfél-két hónapban, hogy nem jutott idő a gép elé ülni. A most következő pár napban azonban a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk majd pótolni a hiányosságokat, s szép rendben beszámolni mmindarról, ami június eleje óta lefutott.

Az első elem mindjárt a büszkeségé, hiszen immár (kicsit több, mint) tíz esztendeje tart az együttműködésünk a Szentendrén települt MH Altiszti Akadémiával. Az évfordulót természetesen méltóképpen ünnepeltük meg, melyről a – csöppet megkésett – beszámoló alant következik…

8C9A4078

(j-b) Frankó Imre ezredes, az alakulat parancsnoka, mindenki szeretett (Horváth) Laci bácsija’ és HA5CBM Miklós

Folytatás

Ha van kellő érdeklődés…

…megnyitjuk a rádióállomást Szentendrén a Múzeumok Éjszakáján. (Június 24-e szombat.) Az alábbi jelentkezési lapot szeretett klubtársunk, HG9CAT Katica készítette el, melyet ez úton is hálás szívvel köszönünk neki.

Katica 06. 21-én 18.00-kor fogja lezárni a lehetőséget, addig lehet tolakodni. Ezt követően 22-én estig jelentkezünk a véglegesítéssel, visszaigazolással.

Az űrlap automatikusan küld választ is a regisztrálónak, de a véglegesítést a titkárság címéről csináljuk, amikor már befutott mindenkié.

https://forms.gle/hmvFo5KmBUx4zSSf9

Hajrá, gyertek el. Mert a nyitás csak akkor lesz, ha van elegendő partner.

73!

Alakul az R/5ab

A HA5KDR kollektívája eltökélten dolgozik a múlt értékeinek megmentésén. Ennek egyik eleme a régi katonai rádiók restaurálása. Az alábbi képgalériában azt igyekszünk az olvasók elé tárni, hogy egy-egy apróság pótlásával is olykor mennyi munka van…

photo_2023-04-24_22-01-25

A fekete fejű hangolókulcs az eredeti, a többi utángyártott példány…

Folytatás

Nyílt nap a laktanyában

photo_2023-03-23_10-55-37

HA5UDS Dani előadása nem csak a rádiózással, hanem egyebek mellett a kriptográfiával is foglalkozott. A képen látható ifjak amúgy az eléjük tárt rejtelmeket úgy oldották föl, mintha azok ott sem lettek volna…

Ma, azaz március 23-án nyílt nap volt Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján. Szinte hihetetlen, de 12:28-ig 2.619 fiatal jött be a laktanyába. Igen, 2.619 – és mind fiatal. Természetesen a rádióállomás is kitárta kapuit…

Folytatás