A HA5KDR kollektívája eltökélten dolgozik a múlt értékeinek megmentésén. Ennek egyik eleme a régi katonai rádiók restaurálása. Az alábbi képgalériában azt igyekszünk az olvasók elé tárni, hogy egy-egy apróság pótlásával is olykor mennyi munka van…
A fekete fejű hangolókulcs az eredeti, a többi utángyártott példány…
A Horthy-kori katonai rádiók egyik jellegzetes eleme a bőrfüllel a készülékhez rögzített úgynevezett elveszíthetetlen hangolókulcs. Ezeknek az eszközöknek vas az anyaga, de teljességükhöz nem csak az esztergályos, hanem a fémpréselő és bőrös szakma tudására is szükség volt. A fülek Kecskeméten készültek, a hengeres alkatrészek pedig Budapesten
Az előző fotón egy darab echte bőrfül is szemlélhető. Igaz, az egyik vége hasadt és kissé rövidült is, de segítségével kiszámolható volt az eredeti hossz. Ez az R/5 és R/7 család esetében 9,5 centiméterre adódik. A varrás során igyekeztünk a hajdani módszert másolni
A piros színű csapokat szeretett klubtársunk, Ricsi készítette el, míg a vasak egy ősz mester tudását dicsérik. A hangolókulcsok végén kis csapok maradtak, melyekre a csöveket passzentosan rá lehetett húzni. Annak érdekében, hogy stabilan üljenek, pillanatragasztót használtunk föl
A bevágások a pótolt kulcsokon nem mentek le olyan mélységbe, mint az eredeti példányon. Oka ennek az, hogy utóbbi gyakorlatilag fenékig lett koptatva, s így a fém sajnos olykor hozzér a kereszthoronyhoz (Lásd fellejjebb az “A Utánáll.” feliratnál.). Ez pedig azért nem üdvös, mert akkor az ember keze és teste is beleszól a finomításba. A vájatokat természetesen 🙂 Dremel Multival hoztuk össze, majd finom polírpapírral tüntettük el az oda nem illő sorjákat
A kulcs gombja alatt egy apró vájat található, melybe egy fémkarika kerül. Utóbbi akadályozza meg hogy a lapka a hozzá vart bőrfüllel együtt ne hagyja el magát a hangolókulcsot. 🙂
A rögzítőkarikák házilagos mintázására és hajlítására az üvegvágó nyele bizonyult a leginkább alkalmasnak
A bőrnyelv rögzítése a rádióhoz. E célra egy apró fémfület szereltek az előlapra. Ahhoz azonban, hogy a varrás ott is szép lehessen, orvosi csipeszre és nagy türelemre van szükség. Elismerjük, anno tuti szebben nyomták ezt az ipart, de szerintünk a mi kivitelünk sem lett megvetendő
A kulcs a saját helyére csavarva. A két állítómű tőle balra szemlélhető
A kulcs eléri a bal oldali…
…és jobb szélső hangolónyílást is. Öröm van meg bódottá’! 🙂
Mára ennyire tellett, de hamarosan érkezünk az újabb érdekességekkel. S ha minden jól megy és ütemterv szerint sikerül haladni a restaurálással, akkor Zsámbékon nem csak az R/5ab, hanem az R/3a, R/1a, R/7 és R/7L is látható lesz a számos német vas és az Enigma mellett. 🙂
73!
HA5CBM Miklós
Military Szakosztály