Dolgok, melyek nem “természetesek”

Zsámbékon nem csak versenyzés, főzögetés meg holmi military heppység van. Éppen ellenkezőleg. Ugyanis valójában pont ezek a dolgok jelentik a “látványos” felszínt – miközben a mélyben nagyon kemény munka áll minden olyan szolgáltatás mögött, amit utóbb – például – a látogatók úgymond “természetesnek” vesznek. Csak két példa: ha nincs összefogás az ott tanyát vert megszállottak között, akkor nem hogy víz, de teljességgel üzembiztos villanyszolgáltatás sem lenne. És ugye akkor habnak a torára ott a net, ami híján manapság létezni sem nagyon lehetne…

photo_2023-04-07_18-43-13

Munkában HA7PTY Pityesz – aki nem csak elnökként, hanem (például) a kábelfektetés frontján is megállja a helyét. És ez itt és most egyáltalán nem az önkéntes reklám helye, hanem a (hideg idős) tényvalóság

Folytatás

Egy összeköttetés 1945-ben – és 2023-ban

Rég írtunk cikket. Egyetlen mentségünk van csupán – az, ami most éppen szinte mindenkit nyomaszt és a szomszédságunkban zajlik. Ennek ellenére megpróbálunk újra életet vinni a honlapba, ugyanis bár a közösségi oldalaink igen aktívak voltak tavaly és már idén is, de tisztában vagyunk azzal, hogy sokaknak az e helyt megjelenő, bővebb lére eresztett anyagokra fáj a foga… 🙂

photo_2023-01-26_15-03-30-2

(b-j) HA5UDS Dani, Eke András főtörzsőrmester és Korsós Gergely szakaszvezető, a jármű pedig egy R-142H

A fotó ne tévesszen meg senkit, ugyanis debütáló anyagunk mindjárt a múltba, egészen pontosan 1945. január 26-a péntekre repít…

Folytatás

Az első ISS APRS kapcsolat

Számos hazai “rádióamatőrrel” ellentétben a HA5KDR tagjai nem úgy születtek, hogy már minden tudás a birtokukban volt. 🙂 Sőt, mi azt sem szégyelljük közölni, ha valami nem sikerül elsőre – és azt sem, ha valami “először” jött össze. Az alábbi, HA5IKS Pisti jegyezte írás pontosan az utóbbit példázza…

GMT224_09_55_For JAXA_Kjell Lindgren_1037 Satellite deploy

A Föld a Nemzetközi Űrállomásról fotózva (Forrás: nasa.gov)

Folytatás

Alázat, munka, jutalom

f2df3b10-c08c-47e2-b90a-b80075e3aa3e

Egy klubelnök, aki nem szégyellte azt sem, hogy személyesen kell a tűző napon az autós forgalmat irányítania (HA7PTY Pityesz)

Ismét rengeteg szívdobogtató élménnyel lettünk gazdagabbak. Persze nem minden volt “első osztályú”, de ezt az állapotot nem is keressük, mert tudjuk, a “tökéletesség” fogalma hazugság. Az meg ugye minek, ha az ember tényleg jól akarja magát érezni?

Folytatás

Postára a kullanccsal!

Tele a net a SOTA kedvelőinek szóló jó tanácsokkal. Mi ezúttal nem a technika, hanem a vérszívók felől közelítjük meg a kérdést olyformán, hogy megpróbáljuk meghaladni a szokásos (és amúgy nagyon is hasznos) “lehetőleg hosszú nadrágban, zárt cipőben és hermetikusan záródó zsákruhában induljunk útnak” szerű bölcsességeket. Olyannyira, hogy mi egyenesen arra biztatjuk a nagyérdeműt, ha lassan vagy gyorsan araszoló vérszívót talál magán vagy a testébe fúródva, akkor azt ne dobja ki, ölje meg, hanem rögvest postázza az ELKH Ökológiai Kutatóközpont részére…

Folytatás

Újra az éterben a Malév!

Szerintünk igencsak nagyot üt Presser Gábor szignálja az éterben…

Az évforduló akár szomorú is lehetne – de mi nem erre, hanem magára a Malévre kívántunk emlékezni, amikor tavaly eldöntöttük, kikérjük a vállalat és annak utolsó közforgalmú járatának hívójelét. Nem nagy dolog, de sokaknak mégis rendkívüli módon megdobogtatta a szívét, hogy a hajdani nemzeti légitársaság a HA10MALEV és a HA10LOH alakjában – ha csak néhány órára is de – ismét a levegőbe emelkedett…

Folytatás

Leltár – 2021

Mozgalmas esztendő volt a klub számára 2021. Kár lenne tagadni, egyesületünk történetének legnagyobb veszteségét szenvedte el tavaly – ugyanakkor az is igaz, végig tisztán éreztük a felénk minden irányból (így fentről is) áradó szeretetet. Alább a tőlünk megszokott leltár olvasható, sok linkkel tűzdelve, amit (talán) érdemes újraolvasni…

A nyitóképen klubunk szeretett elnöke, HA7PTY Pityesz köszönt mindenkit nagy szeretettel. 🙂

Köszöntő

Folytatás

Egy repülőnap háttere

Ismét nem egy megszokott cikket találtok. Az alant olvasható beszámoló azt próbálja meg bemutatni, miféle és mennyi munka fekszik egy-egy HA5KDR-es tárlatban, megjelenésben. Mivel az idén nyári Kecskeméti Nemzetközi Repülőnapon is ott voltunk, önként jött az ötlet, ezen keresztül láttassuk a hátteret…

Még egy apróság, mielőtt belefogunk: bizonnyal észrevettétek, itt az utóbbi hetekben ritkásabbak lettek a megjelenéseink. Oka ennek a mindenkit érintő pandémia, illetve az annak nyomában járó elképesztő, már-már a határokat súroló leterheltség. Ugyanakkor aki követi közösségi oldalunkat láthatja, oda két-három naponta mindig igyekszünk friss anyagokat feltölteni. Vigyázzatok magatokra és szeretteitekre!

Folytatás

Húsz évesek lettünk!

Ezzel a beszámolóval elkéstünk. Nem mentegetjük a helyzetet, egyszerűen nem volt időnk és energiánk írni. Persze aki figyelte (és figyeli) közösségi oldalainkat, láthatja, igen erősen aktívak vagyunk, de a hosszabb beszámolóra mostanáig nem jutott lehetőség.

Viszont ami késik, nem múlik. Következzék tehát a XX. Military Weekend – igyekezetünk szerint – méltóságos beszámolója.

Finomságok

HA7PTY Pityesz és HA7EO Attesz örül a finomságok halmainak

Folytatás

És akkor megszólalt a Gamma műszere 1986-ból…

Bővebb részletek hamarosan! Előzetesen annyit, hogy az 1986-ban a Gamma Művekben a Magyar Néphadsereg számára gyártott TMF-2-es meteorológiai műszer alapjáraton nem “beszédképes” – az szeretett klubtársunk, Balázs csiholta ki nem kevés munkával a masinából… 🙂

Hamarosan tehát többet!

73!