Egy összeköttetés 1945-ben – és 2023-ban

Rég írtunk cikket. Egyetlen mentségünk van csupán – az, ami most éppen szinte mindenkit nyomaszt és a szomszédságunkban zajlik. Ennek ellenére megpróbálunk újra életet vinni a honlapba, ugyanis bár a közösségi oldalaink igen aktívak voltak tavaly és már idén is, de tisztában vagyunk azzal, hogy sokaknak az e helyt megjelenő, bővebb lére eresztett anyagokra fáj a foga… 🙂

photo_2023-01-26_15-03-30-2

(b-j) HA5UDS Dani, Eke András főtörzsőrmester és Korsós Gergely szakaszvezető, a jármű pedig egy R-142H

A fotó ne tévesszen meg senkit, ugyanis debütáló anyagunk mindjárt a múltba, egészen pontosan 1945. január 26-a péntekre repít…

Előre leszögezzük: ez a cikk – akárcsak minden korábbi – ideológia-mentesen született. Azaz egy szemernyit sem érdekel minket, hogy ki mit magyaráz bele egy 1945-ben lezajlott eseménybe, melyet mi pusztán a technikai oldalát – ha tetszik: érdekességét – érintve elevenítünk föl.

Még valami: ez nem egy tudományos dolgozat. Persze ha van rá igény, úgy is elő tudjuk adni, de az kissé szárazabb lesz. Akciónk oka pedig a mezei emberi és műszaki kíváncsiság volt.

Csak így, póriasan mondva.

Tömören: 1945. január 26-án a Konrad III. hadművelet részeként egy északi irányba forduló páncéloscsoport egyik tankjából Gyúró-major mellől sikerült felvenni a kapcsolatot a Sas-hegyen körbezárt német és magyar csapatokkal. Ezt az eseményt kiváló szakmai alapossággal Ungváry Krisztián történész és Számvéber Norbert alezredes, hadtörténész egyaránt leírták műveikben – bennünket pedig az érdekelt, hogy ez az összeköttetés ma is bármikor menne, vagy akkor és ott csak valamiféle szerencsének (leginkább napkitörés) volt köszönhető. (Érthető módon itt a korabeli műszerparkra gondoltunk.)

20230126_095139

A mikrofonnál HA2EBA István – a háttérben pedig a Mechatronikai Szakközépiskola érdeklődő diákjai. Jobb szélen a második világháborús német technika, azaz alul az UKW e.E vevő és felül a 10 W.s.C adóberendezés

A hegycsúcson manapság a Duna-Ipoly Nemzeti Park az illetékes – azaz a belépéshez hozzájuk kellett fordulni. A hatóság munkatársával a helyszíni egyeztetés során minden rendben lévőnek tűnt, ám a központban már csöppet akadékosabbnak bizonyult az egyik szakközeg. Így ezt a vonalat nehéz szívvel elengedtük, s helyette áttettük álláspontunkat a közeli Mechatronikai Szakközépiskolába. Utóbbival egyébként kölcsönösen kiváló kapcsolatot ápolunk immár több mint egy esztendeje.

Azt, hogy hol volt az a bizonyos harckocsi, már nehezebb volt behatárolni, ám Számvéber Norbert alezredes kézséggel segített a bajunkon. A helyszíni bejárásban pedig Horváth Gyula polgármester és két gyermeke jeleskedett, akik sem a sártengerrel, sem a metsző hideg széllel nem törődve kocsikázták be velünk a határ egy jó részét.

Végül rádiós szemmel kiegészítve az olvasottakat és a “mindenkitől” hallottakat arra gondoltunk, hogy az ügyben érintett tank személyzete egészen biztosan nem a völgy mélyéből, hanem az egyik, major melletti-feletti dombtetőről, esetleg annak oldalából dolgozott. Tekintve, hogy a pörgő események (értsd: lőnek ránk, mi meg rájuk) során biztosan nem bajlódtak az árboc időigényes kitolásával, kötözésével és a félhullámú drótok kihúzásával, szinte biztosra vehető, hogy a páncélos kettő-három (esetleg négy) méteres (de borítékolhatóan viharvert) botantennáját használták. Utóbbi pedig erősen behatárolja a szóba jöhető hullámhosszakat, az ennek nyomán áthidalható távolságot és (a valóban) lesugárzott teljesítmény értékét – és úgyannyira a fővárosból küldött és a majorban vehető jel erősségét. (Ez meg ugye szimpla fizika, amivel értelmes ember nem áll le pörölni.)

Egyszóval a történet 1945. január 26-án mindennek volt nevezhető, csak éppen ideálisnak nem…

20230126_094525

HA5TBN Dani a középiskola ideiglenes rádiótermében

Na és persze az sem utolsó szempont, hogy nekünk, hetvennyolc esztendővel utóbb mindezt valamiképpen le kellett modellezni. (A harc kivételével, de az erős hideget és a fagyos szelet épp úgy megkaptuk, mint Ők anno.)

Mi jöhet szóba, mint rádió? Az érintett járműben egy-egy darab, a tíz méteres (28 MHz) amatőrsávon dolgozó UKW e.E vevő és 10 W.s.C adó is helyet kapott. Mivel ezen antik, csaknem nyolcvan esztendős lomok klubon belüli halmazai metszéspontot jeleztek, önként jött az ötlet, hogy e vonalon kellene próbálkozni. A szóban forgó csodák közül az adó AM (A3A) és AM hangzótávíró (A2A) üzemre képes, míg a vevő only AM.

A majorba – biztos ami biztos alapon – elvittünk még magunkal egy-egy M.w.e.C és Torn e.B rövidhullámú vevőkészüléket is (A2A és A3A). (Utóbbin már antenna nélkül is remekül szólt a Kossuth és a Katolikus Rádió – ezzel is jelezvén, hogy a német ipar egykor nem (sem?) gyártott vackokat.

HA2EBA István Rétköz utcában éterbe küldött hangja AM-ben Gyúró-majorban az UKW e.E vevőn

A témában kevéssé járatosaknak egy apró információ: az AM (A3A) az amplitúdó-modulációt takarja. Így szól például rövidhullámon a mai napig seregnyi állomás. (Lásd még az LGT zenekar művét, melyben karczos’ hangú bácsik és nénik, esetleg zene hangjai szűrődnek ki abból a dobozból, amiben a gyermekek ugye őket keresik…)

Az AM hangzótávíró régi kódja az A2A – melyet ma (meg innét vissza cca hatvan-hetven éve) semmire nem használnak. Ez korunkban tól-ig oly bődületes anakronizmus, mint mondjuk a honfoglalás idején egy Suzuki – vagy maga az R-142H(arris). A hatékonysága pedig – na, ezt ne is részletezzük, mert még a végén nekünk kell elnézést kérni.

S ha már itt tartunk, nem hallgatjuk el a hibákat sem. A szakközépben először a nyolcvan esztendős adó, majd idővel párja, a vevő is feladta a harcot és elnémult. Aki esetleg csodálkozna ezen, képzelje el – idézze vissza a saját, hasonló korú nagyszüleit. Jó eséllyel ők is olyanok (voltak), hogy gondoltak egyet és elmentek pihenni, ha úgy tartotta kedvük. Amúgy ez – mármint a műszaki hiba – eleve be volt kalkulálva a rendszerbe, így mindkét helyen akadt tartalék. Igaz, modern, de ez esetünkben belefért, mert előtte már volt egy-egy sikeres összeköttetés Budapesttel és viszont.

photo_2023-01-26_15-03-28-2

Ímhol az R-142H bendőjében lévő távírászasztal: minden eredeti! Alul balra látható az UKW e.E, mellette jobbra a 10 W.s.C, felettük (b-j) az M.w.e.C és a Torn e.B vevőkészülékek. Középtájt elöl egy klasszikus páncélos fejhallgató, egy (kényszerűen alkalmazott) II. vh.-s amerikai mikrofon, mellette pedig a német (piros gombos) párja valamint az adóhoz tartozó német távíróbillentyű

HA7AA de HA5KDR PSE K (A2A)

Pár sorral fentebb utaltunk rá, a kísérlet során igyekeztünk lemodellezni az antennákat. Abban már az elején megegyeztünk egymással, hogy telepített vízszintes vagy szögben lehúzott végű dipól, pláne ferdesugár a harcok intenzitása és a rendelkezésre álló rövidke idő okán nem jöhet szóba. Maradt tehát a vertikális (függőleges) megoldás. Annyi bizonyos, hogy a Sas-hegyen védő alakulatnak 1944. december végén még volt egy nagy teljesítményű (nyolcszáz Wattos) rádióadója, amivel levelezést folytattak a Nyugat-Magyarországra szorult feletteseikkel. Ha feltesszük, hogy az említett eszközt az üzemanyag (aggregátor) és/vagy alkatrészek fogyása okán nem tudták teljes kapacitással üzemeltetni, az azért biztosnak tekinthető, hogy húsz-ötven Wattot még ki tudtak csikarni belőle. (Ez nagyjából a 0,8 kW-os végfokozat meghajtóteljesítmények felelt meg a korban.) Mivel a tankrádiók hullámhossza tizenegy és tíz méter (27-28 MHz) között változtatható, a fizika törvényszerűségeit figyelembe véve ide elegendő volt a harckocsi korábban említett kettő (esetleg négy) méteres botantennája.

Ugyan fegyveres akcióban szerencsére nem vettünk részt, de műszaki szemmel nézve finoman szólva is neccesnek tűnik, hogy a szinte folymatosan tűz alatt álló Sas-hegyen és környékén emberek azzal foglalkoztak, hogy napi szinten állítgattak oszlopokat és húztak föl rá vízszintes vagy ferdesugár antennákat. Pláne, hogy az efféle tákolmányokat az első légnyomás összedönti.

photo_2023-01-26_15-03-30

Az állomás aggregátora telepítve

Az pedig már szinte mellékes, hogy a szóban forgó 27-28 MHz-en függőlegesen (!) lesugárzott jelek a fizika rideg törvényei nyomán igen csekély mértékben képesek hasznosan megjelenni egy vízszintes (!) antennán – és ez fordítva is megállja a helyét.

Nagy tételben tehetünk tétet tehát arra, hogy az életvédelem érdekében a Sas-hegyen is a függőleges pálca divatja járta, amit a korban már alkalmazott összedugható tagokból pár másodperc alatt elő lehetett hozni a fedezékből és kibiggyeszteni a lövészárokból – s már dőlhetett is a távíró vagy AM a légbe.

photo_2023-01-26_16-02-23

Mészáros Bálint főhadnagy, a HM HIM munkatársa is felkereste a kísérlet helyszínét

Az, hogy maga a kapcsolat akkor és ott a véletlen műve volt vagy esetleg halványan kölcsönösen ismerték milyen tartományban (hullámhosszon) forgalmaz a másik, ma már eldönthetetlen. A hadinaplóban viszont mint különleges esemény megjelent. De azt sem tudjuk, ki hívott először kit – az ugyanis, hogy megvolt az ÖK csak annyit tesz, amit maga ez a mondat jelent. Azaz megvolt az ÖK.

A tankrádió adóteljesítménye – bár jele alapján tíz Watt – a valóságban inkább csak nyolc. (A miheztartás végett: ez négy (négy) darab zseblámpaizzó erejének felel meg. Ezzel kellett áthidalni cca harminc-pár kilométert légvonalban.) Az, hogy e nyolc Wattból az illesztetlenség (veszteség) okán mennyi lépett ki valójában az éterbe, szintén megállapíthatatlan. Mi azt feltételeztük, hogy az antenna két méter hosszú volt – ez valójában egy ideális eset. S hogy megadjuk a módját, úgynevezett tripleg sugárzót is bevetettünk – igaz, ezt szándékosan nem úgy méreteztük, hogy az adónak kellemetes legyen. Sőt, a műszert nézve igen rossz volt neki.

photo_2023-01-26_12-28-45-2

A kapcsolattartást szolgáló 145 MHz-es vertikális antenna az iskola tetején

photo_2023-01-26_10-15-19

Az antennapark a terepen (b-j) 145 MHZ, 28 és ismét 28 MHz

photo_2023-01-26_12-28-44

Egy 28 MHz-es vertikál a Rétköz utcában

Őszintén bevallva e sorok írója enyhén szólva szkeptikusan állt a sikerhez. Az ember elmereng a szóban forgó, már a korban is kövületnek titulálható UKW e.E vevő rajzán, és azt sem hiszi el, hogy e vastömegcikk két-három kilométernél többre képes. A szédületes nyolc Watt pedig azzal a mérethelytelen antennával…

Hát…

S éreztem mindezt annak ellenére, hogy a korábbi kísérletek során akadtak bíztató jelek. Például HA5IT Tamás vagy HA5CD Csaba kedvező dolgokról számolt be a rádiók helyreállítása során – pedig ők egyenként húsz-húsz kilométerre voltak tőlem minden esetben.

Aztán amikor Gyúrón meghallottuk először HA5IT Tamás (Bikás-park közelében) majd HA2EBA István (Rétköz utca) hangját, örömkiálltásban törtünk ki. S ez az állapot fokozódott, amikor Tamás és Pista – igaz, nem azonos minőségben, de mégis – arról számolt be, hogy veszi az A2A-ban leadott jeleinket. (Szakiknak: hullámzóan hármas egyes és egyes-nullás erősséggel.)

Bátran leszögezhetjük tehát, a nyolcvan éves eszközökkel nem valami véletlen (szóismétlés: napkitörés) nyomán jött be az ÖK, hanem ma is bármikor abszolválható a történet. Ha pedig sikerült volna megugrani a Sas-hegyet, akkor most még jelentősebb térerőkről számolhatnánk be. (Szakiknak: az előző bekezdésben megadotthoz képest egy-hárommal többről. És ugye mi tudjuk, hogy ez már nagyon (!) jelentős eltérés.)

Az efféle akciókat hívják élő régészetnek is.

photo_2023-01-26_09-36-27

HA2EBA István önarcképe HG7RED Gáborral és a sugárzóval a háttérben

Kik voltak benne a buliban? Budapesten HA5TBN Dani, HG7RED Gábor, HA2EBA István – valamint az éterben az elmaradhatatlan HA5IT Tamás, HA5CD Csaba, HA5GB Balázs, HA5SPA Péter és HA5NKG Tamás.

A terepen HA5UDS Dani, Gyúró község polgármestere Horváth Gyula és két csemetéje, Mészáros Bálint főhadnagy a HM HIM munkatársa, míg az R-142H-t kezelve Török Sándor főhadnagy, Eke András főtörzsőrmester és Korsós Gergely szakaszvezető – valamint e sorok írója, HA5CBM Miklós. Köszönettel tartozunk a parancsnok úrnak, hogy elengedte a honvédeket erre a kísérletre – illetve a gazdának, hogy odaengedett a földjére ingyen.

photo_2023-01-26_10-28-43

És igen, már vannak konkrét ötleteink, hogy milyen történelmi rádiós kísérletet fogunk legközelebb lefolytatni…

Zárásnak pedig egy gondolat: ez így leírva – és esetlegesen felületesen szemlélve – egy könnyed csütörtöki szórakozásnak tűnhet – pedig nem volt az. Igen kemény munka áll mögötte az iskola tetején épp úgy mint a gyúrói határban az R-142H mellett. De joggal említhetnénk a nyolcvan éves műszaki eszközök restaurálását majd életre keltését vagy a kimondottan e célból épített egyenfeszültségű tápegységek sorát. S hogy a szervezés hosszát érzékeltessük: az első, témába vágó levelet tavaly ősszel írtuk meg a különböző helyekre azért, hogy pár órára mi is visszarepülhessünk az időben.

De igazán nem is ez volt a lényeg, hanem az, amit korábban gépbe vetettünk. Azért pedig megérte, hiszen ismét olyan emberekkel hozott össze bennünket a sors – és az éter -, akik amúgy is közel állnak a szívünkhöz.

Az, hogy bebizonyítottunk valamit, már csak hab a tortán.

73!

a HA5KDR csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .