Méltatlanul elhanyagolt „terület” idehaza a négy méteres amatőrsáv. Talán nem tévedünk nagyot, ha az egész országban másfélszázra tesszük azok számát, akik képesek ott összüzemmódban megszólalni. Mint a múltkori cikkünkben is érzékeltettük, amolyan küldetésnek tekintjük e band népszerűsítését. Nálunk (állítólag) az a legfőbb gond, hogy csekély az információ a kaotikus európai engedélyezési gyakorlatról, így a magyar amateurtársaknak “eleve” nincs is kedvük ide tekerni. Az alábbi kedvcsinálóban megkíséreltük összegyűjteni a legfrissebb adatokat, hogy aki mégis ide vágyik, ne rossz helyen kezdjen CQ-ba. Ha tévedtünk, bátran javíts ki bennünket…
Szögezzük le az elején: igen nehéz megmondani, hogy a kontinensen mi számít négy méteres amatőrsávnak. Itt ugyanis nem az a helyzet, mint mondjuk nyolcvan méteren, hogy a band errefelé egységesen 3,5-től 3,8 MHz-ig nyúlik. (Tudjuk, az USA-ban például nem, de most ugye az Óvilágról társalgunk…) A 70 MHz Európában össze-vissza lett kiosztva – s tegyük rögvest hozzá, mi igencsak elégedettek lehetünk azzal az ötszáz kc-val, amit az NMHH odaadott nekünk. Vannak ugyanis államok, ahol coki a négy méter – na de ne szaladjunk ennyire előre…
Elsőnek nézzük azokat, akik nem csak ideiglenesen, hanem kedvükre szabadon művelhetik a band-ot – ez esetünkben 70,000-70,500 MHz-et takar.
Bulgária
Gibraltár
Grönland
Magyarország
Lettország
Málta
Monaco
Hollandia
Anglia
Akad néhány állam, amely többet enged meg a polgárainak, mint a szokásos:
Szlovákia 69,900-70,500
Feröer-szigetek 69,950-70,500
Anglia bizonyos területei: 70,000-71,500
És akkor jöjjön itt rögtön egy kis kavarás – jelesül Dánia, ahol
69,8875-70,0625 MHZ
70,0875-70,1125 MHZ
70,1375-70,5125 MHZ a sáv.
Eddig még talán követhetőek voltak a tartományok. Egy „dolog” nagyjából biztosan kijelenthető, a fenti országokban tól-ig fixnek mondhatóak a frekvenciák – azaz helyi NMHH esztendők óta kiadta az amatőröknek, s tudtunkkal nem szerepel a tervekben a korlátozás.
Most pedig következzenek azok, ahol ugyan engedik, ám erős összevisszaságban, s olykor nem is állandóra, hanem csak évről-évre külön kiosztva. Figyelem, ez a mai állapotokat tükrözi, így nem árt az óvatosság, ha decemberben olvasod…
Andorra 70,000-70,200
Belgium 69,945-69,955 majd 70,113-70,412
Horvátország: 70,000-70,400
Csehország 70,000-70,300 (a munkát előre be kell jelenteni emilben, s az engedély 2017. végéig szól)
Írország: 70,125-70,450
Észtország: 70,000-70,300
Finnország: 70,000-70,300 (2017. végéig, de most úgy néz ki, megkapják tartósan)
Németország 70,150-70,180 (2017. végéig)
Görögország 70,000-70,250
Litvánia 70,240-70,250 (a határtól 15 km-en belül tilos, csak EU-felé lehet sugározni, RA-UA szintén coki irány)
Luxemburg 70,150-70,250
Macedónia 70,000-70,075 és 70,125-70,275
Norvégia 70,063-70,087 70,138-70,312 70,363-70,387 és 70,413-70,462 bizonyos régiókban pedig lehet még 70,1875-70,2625 is
Lengyelország 70,000-70,300
Portugália, Azori-szigetek és Madeira 70,157-70,212 és 70,238-70,287
Románia 70,000-70,300
Szlovénia 70,000-70,450
Spanyolország 70,150-70,200
Tök egyszerű, ugye?!
A kisugározható teljesítmény pedig olyannyira kaotikus, hogy azt meg sem próbáltuk leírni. Legyen elég annyi, hogy nálunk tíz Watt a fölső határ – míg a maximum Grönland, ahol egy kW-ot enged az FGI. (Szomáliában pedig háromezret – de az ugye nem Európa, továbbá kicsi az esély, hogy eléred.)
S akkor zárásként tekintsük át, hol szigorúan tilos (ma) a négy méter:
Ausztria (itt – állítólag – 70,045-ön Linz mellett egyedüli kivételként üzemel egy jeladó)
Liechtenstein
Franciaország + Korzika
Svájc
Olaszország
Albánia
Szerbia
Bosznia-Hercegovina
És bónuszként az USA. Igaz, az osztrákokhoz hasonlóan ott is dolgozik egy jeladó – amely nem csekély három Kilowattal nyomja az EU irányában a Morse jeleket. Ha felmész a jutubra, találhatsz két olasz amateurtársat, akik már vették.
Az osztrák, svájci, francia és olasz elzárkózás oka tudtunkkal a vasút. Az ÖBB például ezt a sávot használja irányításra, de a német kollégáknak is ez a legfőbb nyomoruk.
Tilos vidék még
Ukrajna
Fehéroroszország
Oroszország
Moldávia
Dnyeszter-menti Köztársaság
E csoportnál az engedélyezetlenség oka, hogy arrafelé még erősen művelik az OIRT sávot. Ezt onnan (is) tudhatjuk, hogy ha beüt a keleti terjedés, akkor minden kilocikluson ott dübörögnek a gyakorta egymást is kioltó-kitoló műsorszóró adók. E sorok írója télen már elfogta a Ragyio Vlagyivosztok remek zenéit is Gerecsén. Éjjel. És ismétlem: vad télen, február közepén. Nem öt percre, hanem úgy fél órára…
A cikk alapvetően a 70mhz.org oldal adatainak felhasználásával készült kimondottan azért, hogy még több HA hívójel tűnjön föl négy méteren az éterben.
Mára ennyi fért bele, ha kérdésed van, tedd föl bátran, s mi a legjobb tudásunk szerint igyekszünk felelni rá.
Baráti 73!
HA5CBM Miklós
Military Szakosztály
köszönjük ezt a hasznos leírást! 73
Kedves Laci!
Köszönjük hozzászólásod! Hamarosan jön egy újabb anyag arról, hogy miként érdemes itt dolgozni.
Visszavarunk! 🙂
Baráti 73!
Miklós
Szevasztok,
Most van a Perszeidák meteor szkatter időszaka.
Az ehhez népszerű MSK144 módnak a hivófrekvencijája
Európában 50.280, vagy 70.280 megahercek.
A gyors program az MSHV, amiben az MSK144 benne van,
vagy a régebbi WSJTX 1.7 -es.
A meteorok helyzetét a Virgo Meteor Sky View
oldal mutatja, Java futtatása szükséges.
Üdvözlettel,
Gyula
Szervusz, Kedves Gyula!
Köszönjük hozzászólásod! A programokat és a meteor vonulások idejét ismerjük, sőt, olykor használjuk is.
Reméljük, mielőbb hallunk és találkozunk a sávokban!
73!
HA5CBM
Miklós
Szervusztok!
Alant a folytatás: https://www.ha5kdr.hu/2017/10/ujfent-par-szo-a-negy-meteres-savrol
73!
HA5CBM
Miklós