Az agyban még zajlik a feldolgozás – annak ellenére is, hogy (e sorok írásakor) már több mint négy napja vége van a VII. Zsámbéki Hadikulturális Fesztiválnak. A buli – mondhatni szokott módon – kiválóra sikeredett. A hajtás után egy képes beszámoló jön. A közösségi oldalunkat figyelemmel kísérőknek bizonnyal ismerősek lesznek a fényrajzok, így itt és most igyekeztünk azokat némi bővebb magyarázatokkal ellátni azért, hogy a bennünket követők is újdonságokkal szembesüljenek…
Előtérben HA7PTY Pityesz, mögötte Döme. (Úgymond) Közismert, hogy a szervezőknek egy fesztivál messze többről szól, mint a buliról. Persze akad az is, de ettől függetlenül valakiknek hónapokkal korábban be kell szerezniük az engedélyeket – illetve a tumultus végén összegyűjteniük és elvinniük a szemetet. No, e fényrajz bal szélén az a két ember látható, akik ebben nagyot alkottak, azaz nélkülük sem pecsétes papír, sem tiszta placc nem lett (maradt) volna utánunk Zsámbékon…
Az előző fotón Döme ujjal mutatja a zsámbéki találkozó “lényegét”, azaz a megszállottak garmadáját. A színháztérben durván a kollektíva negyede szemlélhető – egytől-egyig vidám, kedves ember, akinek közös hobbija a múlt megőrzése, ápolása. E fényrajz a szovjet korszak képviselőit szemlélteti – s bár a síkkép nem adja vissza, de itt még a vezénylet is orosz nyelven szállt a légben. Aki mellett elmasírozik egy efféle menet, azt szó szerint megérinti a történelem.
Nézzünk két jelenetet a kapuból. Az elsőn a tombolajegyek árusítása folyik, ahol a vevők a két választható fődíjjal, azaz egy fegyverreplikával és egy R-108d URH adó-vevővel ismerkedhettek meg. A győztes egyébként nem a rádió mellett tette le a garast – de ez szerintünk csak valami pillanatnyi elmezavar lehetett. 🙂 Ami biztos, az érdeklődés igen jelentős volt az asztalnál, még annak ellenére is, hogy a Nap erősen tűzött a magasból.
Sor az van. Illetve volt, lévén összességében csaknem háromezer ember lépett be tágra nyitott kapun. A forgalomirányítást szombat-vasárnap a Magyar Honvédség megfelelő alakulata rendezte. Ami már most kijelenthető, ha így haladunk, jövőre a fa tetején is autók parkolnak majd, illetve szükség lesz leszállóhelyre is. 🙂
Visszakanyarodva a kiállítókra, a rakétabázis útjain rendre találkozhatott az ember mindenféle járművekkel. Természetesen nem a száguldozásé, hanem éppen ellenkezőleg, a lassú haladásé volt a főszerep, melynek oka az, hogy a pöfögő eszközöket könnyebben megbámulja a kandi nép, mint a tovasuhanó “akármiket”. Az pedig külön öröm, hogyha valaki szépen kérte, akkor olykor be is szállhatott egy-egy muzeális géperejű járműbe. (A barátságról és a pozitív hozzáállásról egyébként e sorok írója is tanúbizonyságot tehet, lévén édesanyámat első blikre beengedték a fenti fotón magát kellető oldalkocsis motorkerékpár babaringatójába, sőt, egy kört is elvitte a kormánynál ülő kolléga. Amiért ez úton is tolmácsoljuk az “unatkozó kisnyugdíjas” 🙂 köszönetét.)
Egy kiállítási – és a szervezés során rohangálós-cipekedős – autó útja A-ból Zs-be. 🙂 Nos, ez pont olyan háttérsztori, mint a többi két-, három-, négy- és hatkerekű eszköz menete Zsámbékra. A feladat ugye adott, kell a látványelem a fesztiválra – na ehhez szükségeltetik pár haver. Az egyiknek van böszme trélere. A másiknak hozzá való jogsija. A harmadik finanszírozza a belevaló benzint. A negyedik beül a kísérőkocsi volánja mögé. Az ötödik ért a szabályos kötözéshez. Ja, és az sem árt, ha a cucc pöpecül működik, üzembiztos, továbbá az időjárás nem áztatja pocsékká a (jellemzően) felülről nyitott vasakat. Ami praktice annyit tesz, hogy a fuvarozás idejét úgy kell kiixelni a naptárban, hogy közben meredten bámuljuk a levelibékát a befőttesben.
Nos, amikor valakit felvesz egy kiállító a saját járművébe, akkor ezt is mind oda kell képzelni a háttérbe. És ez ugye nem két perc, pláne fillér…
Enni ugye kell. Reggel, délben és pláne este – meg jó magyar szokás okán e három között is. Mivel a szervezők részéről az első emberek már hétfőn feltűntek a terepen, őket valamivel jól kellett lakatni. Hát erre szolgált HA7HJ Janó és HA5CBM Miklós. Az egyik magyaros babgulyást, a másik a szegény ember lecsóját tette az éhes szájak elé. A népek a kondért is kitunkolták, így talán nem állunk messze a valóságtól, amikor azt állítjuk: tetszetős volt az egytál rangtól és kortól függetlenül mindenkinek.
Lengyel – nem, nem barátaink, hanem – testvéreink (!) is igen komolyan és vastagon odatették magukat a konyhafronton. Túl azon, hogy egy fillért sem kértek el azért, hogy két napon át etették a korgó gyomrú közönséget, még korán is keltek és megfogták a kés nyelét. Érző szívű ember már azért megemeli a kalpagját, hogy sok száz kilométert utaztak a saját pénzünkön (benzinárak és más mesék), pláne, ha hozzávesszük, hogy még a nyersanyagot is elhozták a költői Lengyelországból. Erre mondják jobb kocsmákban, hogy E! És akkor még finoman fogalmaztunk, ugyanis mind a két nap terméke oly ízletes és laktató volt, hogy arra nehéz pontos és szabatos fogalmakat lelni.
“Persze” a magyar konyhaszolgálat (a’la HA7HJ Janó és HA5CBM Miklós) sem maradt szégyenben. Ám ahhoz, hogy a kondérba minden a megfelelő méretben és állapotban kerüljön bele, a szakácsnak kelletett némi-nemű segítség. A mellékelt fényrajzon “aprító” HG9CAT Katica és Döme szemlélhető, akik lelkesen kockáztatták a “mindent is”, melyet HA7HJ Janó eléjük rakott. Az élesebb szemű kollégák bizonnyal kiszúrták, hogy van ott egy harmadik, úgymond gazdátlan kés is a placcon – és igen, a tényfeltárás helyes. Az egy másik amatőré, aki ugyancsak ott kuktáskodott aznap (értsd: pénteken) az asztalnál. A neve azonban lényegtelen, hiszen a végeredmény volt a lényeg, nem az, hogy ki volt aznap a lelkes és mindenbe belekóstoló inas. 🙂
No, de elég is a kulniáriából, s lássunk inkább a nehéz vasak világát! Például a győri rakétaezred karcsú kütyüit. Helyesebben sokkal inkább az odakerülésük hátterét. Az ember a szervezés során megfogalmaz magában mindenféle merész álmokat. Asszondja’, hogy emennek vagy amannak a látványától a látogatók tuti’ lepetéznének – ergo azok (azok) a tárgyak jöhetnek, mint ama falat kenyér. Miután a gondolat elült a szervező agyában, azaz megvan a czél’, ír ide-oda, kuncsorog és egyeztet, továbbá eljátsza a PR manót és nagyhalált, s mindezen túl hitelt vesz föl a lelkére csak azért, hogy a lakosság eseményre kilátogató része elégedetten térjen meg honába. Ugye Zsámbék egy rakétabázis. Jó, tudjuk, volt’, de ettől még a hely szelleme nem engedi, hogy a karcsú repülőgéprombolók helyett – mondjuk – a helyi postagalamb szakkör mutatkozzon be egy military találkozón. Rakettya’ tehát KELL! Innen meg nincs sok választás. Mert a KELL nagy úr – legalább akkora, mint a látogatói igény. 🙂 😉
Ha azt mondjuk, a tárgyak elengedhetetlen feltételei a tajt’ sikernek, akkor ez fokozottan áll ez az emberekre is. A’ Csepeles Laller (b) nem csak sztorizni képes, hanem HA7EO Atesszel (j) összefogva egészen elképesztő dolgokat tud megvalósítani. Utóbbi gondoskodik (sok más mellett) arról, hogy a HA5KDR R-137X6D híradójárművébe belépő látogatókat ne üsse agyon a villany – míg az előbbi feladata az, hogy zord kinézete ellenére is elégedetten távozzanak a népek az OT-s Csepelből. És akkor a fotón nem szemlélhető HA8BIT Péterről vagy a rendezvény előtt füvet nyíró amatőrtársakról egy szót sem ejtettünk. Igaz, HA5NKG vagy HG7RED és a többiek tevékenysége nem túl látványos, de ha ők odahaza ülnek ölbetett kézzel, akkor a Zsámbékra kilátogató közönség inkább érezhette volna magát dzsungelharcosnak, mint golfpázsiton sétáló vendégnek.
Egy fesztivál sem mehet le humor híján. A fenti fényrajz HA8BIT Péterre igyekezett ráhozni a frászkarikát – s talán nem állunk messze az almafától ha azt mondjuk, a foglalkozás elérte czélját’. 🙂 Szeretett klubtársunk ugyanis annak ellenére is meghökkent, hogy öt (öt) perc múlva már nem parkíroztunk a rádiók között. Természetesen valós: annyira azért tiszetljük e sok lomot (pláne Pétert), hogy nem füstöljük tele a teret benzinnel. De ha már ott jártunk, nem tudtuk kihagyni a viccet…
Ha már HA8BIT Péter! Sokakhoz hasonlóan szeretett klubtársunk is odatette magát a munka frontján – melyet talán kellően leképez a fenti fotó. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Kulikov-erdő, R-809M2 tárcsa-kúp és tíz méteres Magirus – hogy a HA5TBN Dani féle dipólról ne is beszéljünk. És mielőtt felhorkanna valaki: igen, minden antennán kábel volt s azok végén egy-egy rádió várta kedvesen a kíváncsi polgárokat. Háttér gyanánt pedig le kell szögezni: ezt valakinek péntek estére össze kellett állítania – majd vasárnap délután hiba nélkül elpakolnia. Semmiség lenne…?
Balra az R-142H, jobbra a Zil-131-re telepített R-137X6D. Az oszlopokat valakinek ki kellett tolni. Ha valaki esetleg úgy véli, ez itt a gennyes önreklám helye – téved. Ez csak sima tényközlés. A sikerhez szükségeltetett Sanyi százados úr és két kollégája, Gergő és András. Tovább Olivér és két fia, Dávid valamint Balázs. És nem csak az építkezés, hanem a bontás és a látogatói dömping idején is. Ugyanis egy vas, legyen az bármíly csinos is nem sokat ér, ha nincs ott egy szakértő, aki bemutatja, mire jó ez most, s mire volt jó hajdanán. Így nézve talán egy kívülálló is megérti, mi munka van egy-egy szimpla’ tárlat mögött…
Nézzünk egy pillanatra vissza a múltba. E Horthy-kori lomok’ szinte természetesek a fesztiválon. Ez így oké is – ám a kinézetükkel kapcsolatban illik leírni, hogy a felkészítésük tavaly szeptemberben indult. Azaz kilenc hónapot dolgoztunk azon, hogy tól-ig szépek legyenek. Mondhatja erre bárki: LFS. Mire mi azt feleljük, ahogy ezek esetében tetten érhető a gondosság – ugyan ez vonatkozik minden másra is. S itt egyre megy, hogy egy, a kiállítók számára szabadon elérhető fürdőkonténerről vagy a pórias’ ivóvízrő forog a szó. Ugyanis egyik sem természetes Zsámbékon. Nem biza…
Lehetne ezt még hodsszan ragozni – de minek? Aki kijött, láthatta az Enigmát úgy, hogy Olivér főhadnagy úr korrekt és alapos tájékoztatást adott mellé. Hozzányúlhatott a kiállított rádiókhoz, bemászhatott a KUB fülkéjébe, tekergethette a rádiók gombjait és bármely hagyományőrzővel szóba elegyedhetett.
Kell még valami?
Hogyne kéne.
Jövőre,veletek, ugyanitt.
73!
a HA5KDR csapata