Az ember a hívójel mögött – HG2UW Cséry Zoltán

A morzét tartom a valódi rádiózásnak, annak ellenére is, hogy nekem eddig még nem sikerült teljesen elsajátítanom – mondta honlapunknak HG2UW Cséry Zoli. A HA5KDR Az ember a hívójel mögött című sorozatának második portréjából egyebek mellett az is kiderül, a balatonfüredi amatőr első lépéseit gyermekként, egy fadobozos műsorvevő izzó elektroncsöveink hatására tette a hobbi irányába. Zoli OM természetesen volt katona, ám mivel szebben írt, mint a többiek, a híradómunka helyett a tisztek vadásznaplóját kellett töltögetnie…

Zoli otthon, szeretett rádiói körében. Ha jobban megnézzük a fotót, láthatunk néhány valódi különlegességet… 🙂

Lom hátán lom – azaz lomhalom!

– Voltál katona?

– Persze. Igaz, nem egészen oda kerültem, ahová szerettem volna.

– Mert biztos te is híradó akartál lenni…

– Természetesen – ám mivel túl szépen írtam, beraktak valami irodába körmölni. A többiek, akiket a rádió elé ültettek, folyton panaszkodtak a sok krampácsolás miatt, én meg a tisztek vadászati naplóit töltögettem – ahelyett, hogy a csapattársak helyett én billentyűztem volna a rádiókat.

– De utólag azért megtanultál morzézni?

– Rendkívül sokat próbálkoztam vele s mások is folyamatosan ösztökéltek, ám sajnos eddig nem jártam sikerrel. Ennek ellenére szent meggyőződéssel vallom, a távíró az igazi rádiózás. Bevallom, én beszélgetni annyira nem is szeretek, sokkal jobban vonz a hallgatódzás.

– Akkor ez – ahogy szokás mondani – ennyi volt?

– A testvérem az Amerikai Egyesült Államokban él. Legutóbb, amikor náluk jártam, fölkerestük unokaöcsémmel Bufallo városának military parkját, ahol a kikötőben ring egy fantasztikusan szép hadi múzeumhajó, a Little Rock. Mondtam az unokaöcsémnek, ezen valahol biztos van rádióállomás is, keressük meg. Kis kutatás után meglett, s mit ad Isten, a szobában egy idős férfi ült és éppen erős CW QSO-ban volt valakivel. Mikor befejezte, elkezdtünk beszélgetni, s persze kiderült, hogy magam is hasonló hobbit űzök. Feleletként rámutatott a billentyűre, üzenjek haza – mire pironkodva bevallottam, nem tudom kezelni. Mosolyogva közölte, ő is néhány éve tanulta meg, 73 esztendős korában. Ha így nézzük, akkor nekem még van ötször tizenkét hónapom erre a projektre…

A híres-neves családi Siemens, amely ma is tökéletesen dolgozik

– Mi volt az első rádiós élményed?

– Gyermekkoromban, úgy hat-hét évesen a szomszédunkban egy ablakban rendszeresen láttam egy rádió hátulját, a benne izzó fűtést. Nagyon megfogott, akárcsak a saját, kétajtós Siemens műsorvevőnk. Édesapám esztendőnként egyszer kivitte az udvarra porfújózni…

– Porfújózni…- Igen-igen, porfújózni. A szomszédtól elkértük a Rakéta porszívót, s annak nem a be-, hanem a kimeneti részébe dugtuk a csövet. Apu ilyenkor megengedte, hogy én is ott legyek, s nézzem az eseményeket. A sok cső, mechanika, forgók, nem ragozom, mai napig emlékszem az összesre. E csodálatos berendezéshez kapcsolódik egy másik meghatározó élményem is. Anyukám, aki sokat sürgött-forgott a konyhában, ott is szerette volna hallgatni a műsort, ezért egy hangszórót szereltek föl neki. Egyszer azt vettem észre, hogy a Siemensből a szobában hallom azt, ami kint történik a lábasok környékén. Ma már tudom, a hangszóró mikrofonná vált, s a csatolás és az erősítés volt a ludas a sztoriban. Amikor nagyobb lettem, már túlléphettem a puszta nézegetésen, így sorra fogtam a Szabad Európát, az Amerika Hangját, a Vatikánt – vagy a korcsolyásokat…

– Parancsolsz?

– Akkor nem verték nagy dobra, de utólag persze megtudtam, a “korcsolyázó” a helyi rendőrséget takarta. Mindenről naplót vezettem, annak ellenére, hogy hírből sem tudtam, mi az az SWL munka.

– A detektoros rádió kimaradt az életedből?

– Dehogy! A főbérletünk tulajdonosának a fiával 1957-58 táján közösen építettük az első detektorost, Vimes-dobozra, ahogy kell. Szereztem hozzá egy fél Ericcson fülest, forgót, diódát, összeraktam, szólt is, de azért nem volt túl fényes a jel, pedig ugye a Szabadi Adóállomás légvonalban nem állt messze. Kis idő múlva persze napvilágra jött, hogy én vagyok a hibás, mert a forgót rosszul, a földre kötöttem be. Meghatározó pont az életemben az általános iskola rádiós szakköre is, ahol húszan kezdtük de a végére egyedül maradtam, annak vezetőjével.

– Hol tanultál tovább?

– A székesfehérvári Híradásipari  Technikumban.Utána a műszaki egyetemre szerettem volna menni, de nem támogatták, így az erősáramú felsőfokú technikumban folytattam tanulmányaimat. Így lettek a milliamperekből kA-ek, a néhány voltból több tíz kilovoltok. S ha már Fehérvárnál tartunk, érdemes felidézni, sokat jártam a város melletti szovjet repülőtere mellé nézelődni.

Kézi rádióval a Balaton partján

– A gépek végett?

– Fenéket. Sokkal jobban elnyerték a tetszésemet a közeli és távoli eget fürkésző, forgó és bólogató radarok. Volt idő, amikor szívem szerint katonaként kívántam szolgálni a hazát, ám a szüleim fagyos tekintete végül más irányba terelt.

– Neked országszerte híres civil rádiógyűjteményed volt. Hová tűnt az anyag?

 – Csaknem száznyolcvan darab műsorvevőt sikerült életem során összegyűjteni, ám egy költözéssel egybefüggő családi esemény miatt a többségét kényszerűen el kellett adjam. Nem szabad elfeledni, egy efféle kollekció tekintélyes helyet foglal, s nem egy huzatos, utcára nyíló garázs a legideálisabb helyszín a tárolására. Az ember szíve fáj, de nem volt más lehetőség.

– De a szülői Siemens megmaradt…

– Mindent nem ver dobra az ember, így a szívemhez közelálló eszközöket természetesen megőriztem. Így például akad tizennyolc katonai készülék is a sorban. Nem sok, nem jelentős, de nekem mind kedves, s az összesről tudok mesélni valami érdekeset, személyeset. Így vagyok például a CB feliratú R-10-el is.

Egy R-104 és a Volna-K a kollekcióból

– Apropó CB, művelted a 27 MHz-et is?

– Van, aki egyenes úton, én messzebbről indulva és kanyargós ösvényt követve lettem rádióamatőr. Amikor a szüleim idősödtek, s én már rég nem laktam velük, szükségünk lett egy CB berendezésre, ugyanis a telefon abban az időben elérhetetlen luxus volt. Ma már kézenfekvő lenne a mobil, de akkor a vezetékes telefonokra is évtizedet kellett várni. Írtam az Amerikában élő nővéremnek, küldjenek valamit, amivel aztán mi nem csak egymással társalogtunk, hanem kitelepültünk a közeli Tamás-hegy tetejére is. Kinyílt a világ, megindult az igazi rádiózás SSB-n. Az amatőrvizsga után ex HG2VE Bandi bácsitól kaptamn egy 145 MHz-re áthangolt FM-10-160-at, aztán érkeztek sorban a többi URH és RH rádiók. S itt pár szó erejéig ismét visszautalnék a morzéra. Már felnőtt fejjel, bőven harminc fölött önként jelentkeztem Veszprémben az MHSZ távírász sorványképzésére. Néztek is erősen, hogy mit keres itt ez az idős figura. A célom az volt, hogy elsajátítsam a távírót, ám csalatkoznom kellett, mert ott nem oktatás, hanem katonasztorik mesélése folyt napestig.

Csendélet

– Ha ilyen remek – korszerűen mondva – kapitalista kapcsolatokkal rendelkeztél, nem vetődött föl benned egy komolyabb RH rádió be- vagy megszerzése? Vagy korlátot szabtak az anyagiak?

– Néha pénz sem kellett az ilyesmihez…

– Azért a nyolcvanas években sem hajigálták az ember után ingyen a rádiókat…

– Így van, de azért tudok erre is, arra is példát említeni. Ferihegy mellett lakott egy amatőr – nevét már befedte a feledés -, aki vagy egy tucat, a Mechanikai Laborban gyártott R-1250-et hirdetett. Az én problémám pusztán annyi volt, hogy nem akadt szabad ötezer forintom. A másik végletbe pedig a hajdani Nyugatnémet-országban, azaz NSZK-ban futottam bele. Összebarátkoztam egy rádiógyűjtővel, aki beengedett a padlására is, ahol szó szerint hegyekben álltak a rádiók – köztük egy Grundig Satellit 600-as, az akkori idők csúcsterméke. Odaadta volna ingyen, de egyszerűen nem mertem elhozni. Pedig Budapesten, a Múzeum körúti műszaki bizományiban akkor harmincöt ezer forintért állt kint a kirakatban!

– Őszintén, szégyellted elhozni?

– Elriasztott az esetleges  magas  VÁM és a sok utánajárás. Tévedés ne essék, a Grundigot nem lehetett zsebre tenni, mint egy pakli cigit, esetleg bedugni a ruhák közé, mint egy üveg jobb konyakot, s ha lebukom, még el is kobozzák. Így végül egy TRIO JENNEN 9R-59  kit (Szerk.: a Kenwood elődje.) mellett tettem le a garast. Fantasztikus élményt jelentett az összeforrasztása.Ez lett az első, SSB vételre alkalmas rádióm.

– Összefoglalásként, mit szeretsz a rádiózásban?

– Egészen elképesztő, hogy valaki tőlem sok száz, ezer kilométerre egy darab dobozból dekódolja azt, amit én Balatonfüredről a légbe küldők – s ez viszont is igaz. Ez egy olyan varázslat, ami gyermekkoromban rabul ejtett, s ma, idős fejjel sem tudok tőle szabadulni. S legyünk őszinték, nem is nagyon akarok…

 

Ha kérdésed van, Zolinak és nekünk is fölteheted. 🙂

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

  1. irigykedem főleg a Volna-K miatt. Évekig vadásztam rá, sikertelenül. Gratula a meglevő darabokhoz. Üdv: Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..