Az ember jön-megy Budapesten és vidéken, s közben nézegeti a tetőket. Itt egy TV antenna, ott egy parabola, amott pedig egy szál drót vagy fura alakú “akármi”. Némelyikről tudjuk, hogy polgári célokat szolgál – némelyik viszont erősen “kérdőjeles” helyen mered az égnek…
Itt és most nem teszünk be fotót. Nem lenne ugyanis túlontúl egészséges, hogy X vagy Y nagyhatalom rezidenciája nézzen vissza az olvasóra egy olyan cikkben, amely a “szolgálati” Web SDR-ekről íródik. 😉
Az egész sztori – helyesebben inkább gondolatmenet – egyébként úgy indult, hogy a minap sétálva egy, az árnyas … út irányába ereszkedő galamb minden különösebb magyarázat nélkül olyat bucskázott a levegőben, mintha a Fővárosi Nagycirkusz színpadára készült volna valami speciális produkcióval. A bukta oka szemmel nem volt látható – de annyit azért lejött, hogy a jószág eltrafált valamit a levegőben.
Némi nézelődés után az ember persze rájön, hogy a baleset “helyszínén” egy rendkívül vékony drót feszül, a végén ízlésesen álcázott doboz függ. Jó eséllyel végén táplált cucc lesz. A dolgot ezzel le is zárhatnánk – ha mondjuk mindez egy magánkertben történik.
De nem ott esett.
Nem kell hozzá nagy ész és hozzáértés, hogy az ember felfedezze a különböző államok fővárosi nagykövetségeinek, rezidenciáinak tetején égnek meredő antennákat. S ahogy mi amateurok hallgathatjuk a weben a legendásan jó holland (vagy bármelyik) állomáson a bennünket érintő forgalmat – ugyan ezt megteheti más is, hivatalból, mondjuk nem a “nekünk” rendelkezésre adott szeletekben hanem fénytől a hangig, egyszerre. S meg is teszi – igen rég. És borítékolható, hogy mi is így cselekszünk külhonban.
AZ efféle “távérzékelés” amúgy nem mai csirke, már régen is űzték, csak a net hiányában más módszerekkel. Például kezdetben voltak ugye a helyben dolgozó-jegyzetelő fülelők és értékelők, utána az acél, majd “normál” szalagos magnók – utóbbiak persze már sok csatornával – melyeket mindenféle panorámavevőkhöz csatlakoztattak. A papírra kiírt, majd a rögzített anyagokat némi szortírozás után diplomáciai postán küldték “haza”, ahol kellő módon kielemezték a lényeget. A technika fejlődésével és a műholdak megjelenésével beléptek az égi szemek is – ezt ugye tudjuk. E rendszer igen sokrétű volt – mi most csak egyetlen szeletét vizsgáljuk, amely némi jóindulattal felfogható a mai Wb SDR-ek elődjének.
Nos tehát, “faékül kifejezve magunkat” a hírszerzők fogtak egy rádiót, ráálltak a megfelelő frekire, majd a jelet némi ide-oda keverés után kinyomták az égbe mikrón egy titkosszolgálati célokat szolgáló műholdra, amely persze azonnal láncolta azt a megfelelő irodába. Ne feledjük, ami nekünk ma teljességgel természetes, azt a hatvanas évek végén, hetvenes esztendők elején még forradalmi újításnak nevezték, nézték.
Az első, műholdon át (táv)hangolható vevőkészüléket amúgy állítólag a keleti blokkból vezérelték – ha igazak a hírek. S ebben (úgymond) a magyar fejlesztők is komolyan odatették magukat.
Vékony drótból dipólt, villámhárítónak nézhető vertikált meg némi ismeretanyag begyűjtése után bárki tud építeni. Nem rádióamatőr (kényszer) találmány az idióta, minden sugárzástól rettegő szomszédok elől történő rejtőzködés. A speciális rádió meg odaért a fedőcégen át, elemeire szedve, elektronikai alkatrésznek/hulladéknak, esetleg villanybojlernek, kombájnnak álcázva. 🙂
Láttunk ilyet nagyobb “darabokkal” is – tesszük föl a két világháború között, amikor mezőgazdasági alkatrészként jöttek hazánkba az első harckocsik. De említhetnénk az Alaszkában a US Army rádióhálójában, a hetvenes-nyolcvanas években alkalmazott R-130-as RH adó-vevőket is. Ezek amúgy arab vásárlókon át vándoroltak az akkori ellenséghez.
E sorok írója az egyik külső D raktárban egyszer látott egy olyan 1974-es gyártású külön adó, külön vevő amerikai Drake cájgot, aminek a VFO gombjai helyén motorok és némi elektronikák figyeltek. Az egész konglomerátumot egy és sok eres kábellel lehetett a vezetékes telefonvonalhoz csatlakoztatni. Állítólag itthon használták: tárcsázással érték el, utána pedig kéthangú generátorral vezérelték jobbra-balra a motorokat. Azt, hogy az illető éppen merre járt a sávban egy referencia berendezéssel ellenőrizték.
Mi ez, ha nem a net SDR (h)őskora?
Egy szónak is száz a vége, járjatok nyitott szemmel, mert megéri. És legfőképpen rádiózzatok – de az sem árt, ha a VFO-val olykor-olykor kitekertek a sávból, s rácsodálkoztok, hogy bizony a számláló állomások (spy number station) ismét virágkorukat élik. Kétségtelenül nem örvendetes – de azért nekünk mégis szórakozást kínáló lehetőségek ezek.
73!
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály
Hm ! érdekes írás !
Az SDR őse azok az egyenes vevőkészülékek voltak,
amelyekben még nem volt közel szelektivitás szűrő,
így a fejhallgatóban ott volt az egész sáv egy helyen.
Az emberi fül volt hivatott kiválasztani a dzsumbujból,
hogy vajon ki az aki viszzajött a hívásra (QSO).
Az SDR -ben ez látható, az egész sáv forgalma ott van
egy helyen a pc képernyőn, de fülre persze szűrve vagyon,
csak kattingatni kell az egérrel az állomás választáshoz …