R-326 táp HA5SPA Péter tolmácsolásában

A hazai ápoltak kollekciói talán nem is képzelhetőek el az R-326 és R-323 párok nélkül. Ami persze nem is nagy csoda, hiszen mind a kettő remek kis masina, sőt, ha az R-323 KF-jelét a kellő katonai miskulancián át bevezetjük az R-326 antennacsatlakozójára, akkor egy olyan állomást kapunk, amely száz MHz-ig összüzemmódban dolgozik, s akár a sokat átkozott digit-jelek vételezésére is megfelel. Mivel korunkban egyre több ilyen lomhalom kerül elő (furcsa mód) táp nélkül, s korábban a HAmatőr Fórumon és számos, nekünk küldött levélben is felvetették az igényt egy új anódpótlóra, HA5SPA Péter pákát majd tollat ragadott, s kielégítette a közigényt. Alant az Ő szavai és fényrajzai következnek szépen sorban.

Folytatás

HA5SPA Péter Feldhellel kísérlete az R-107T02-vel

Kísérletezni jó. Az ember (ön)képzi magát, bővül a látóköre s néha a villany is megrázza. Ez van, ezért vagyunk amateurok. Alant pár sor következik – amu ugyan nem váltja meg a világot, de tanulni azért lehet belőle. Sőt variálni – de ez már kizárólag csak rajtad múlik… 😉

Folytatás

Sopronkövesdi szép napok

Sajnos ez a négy napos remek buli is véget ért – viszont annyira jól éreztük magunkat, hogy azt leírni is nehéz. Volt ott kérem minden: retro buszozás, tűzpárbajjal elfogott határsértő és csempész, délceg lovasok és autós felvonulás. No meg persze rádiózás feszt, illetve látogatók dömpingje…

e2a48202-1086-4984-8439-7a68ee9abc6a

Önarckép a Zil-tetején – aki készítette: HA7EO Attesz, aki hátul antennázik, HA7PTY Pityesz. A figyelmes szemlélők kiszúrhatják, a bal oldali TA-19-es oszlop már áll de még nincs kitolva, hiszen hiányoznak a kikötői…

Folytatás

Soproni szép napok – HA4AA András visszaemlékezése…

Mint a cím is sugallja, alább HA4AA András visszaemlékezését olvashatjátok az egyik soproni Határmenti Rádióamatőr Találkozóról. Gondolkodtunk azon, hogy egy volt-lett képet mellékeljünk-e az íráshoz, aztán e cikk szerkesztője úgy döntött, inkább lemond e lehetőségről. Az összehasonlítás ugyanis sajnos annyira lehangoló lenne…

Bármi okból történt is az, ami, a mi kedves – és nem mellékesen mondva eleven – emlékeinkben a HRT ma is a hőskor képében tetszeleg. Kezdve az NMARK találkozón, az izgalmas-változatos előadásokon, tartalmas beszélgetéseken, a közös ebédeken és zenés bulikon át egészen a hihetetlen gazdagságú börzékig bezárólag.

Folytatás

Hullámok hátán az R-10

Tisztelettel előre jelezzük, ez nem a mi eseményünk volt, de mivel a barátaink voltak a résztvevői és annyira jó fotók születtek, egyszerűen “muszáj” megosztanunk Veletek. Van itt minden, Napocska az égen, kéken hullámzó Duna, előmunkálatok no meg persze antik milirtary technika…

1565814644792

HA5AJR Ábel büszkén rádiózik az AN-2-es parancsnoki hídjának tetejéről. (HA5IKS Pisti találó megjegyzése szerint a fotó igencsak Vietnámosra’ sikeredett. És tényleg! 🙂 ) Szemfüles olvasóink pedig már minden bizonnyal kiszúrták az antik FM lomhalmot… 🙂

Folytatás

A gyűjtő polca: Pадиостанци P-123M

Népszerű sorozatunk legújabb eleme a klasszikus és többször bemutatott R-123M készülék bumáskája. Mint azt számtalanszor leírtuk, ismertetőink azt a célt szolgálják, hogy tudd, hogy mit kell keresned a börzéken, a klasszikus és virtuális antikváriumok polcain, a hazai vagy külhoni árverési oldalak digitális kikötőiben…

Szép, piros és hasznos… 🙂
Folytatás

HA5SPA Péter kiváló hangulatot árasztó FF fotói a Military Weekendről…

Néhány remek fotó és alattuk pár sor. Már enneyi jut, de reméljük, ez is elnyeri a tetszéseteket. Fontos megjegyezni, HA5SPA Péter a Fed-2-es gépet a bolhapiacon szerezte be, s korántsem volt biztos abban, hogy a masina ilyen remekül (helyesebben: egyáltalán) működik. De működött, s az eredményt most közösen élvezhetjük! 🙂

66e0c5b2-39ca-463a-b630-96d31b2d07c5

“Csepeles” Lajos barátunk géperejű járműve déli megvilágításban…

Folytatás

A gyűjtő polca: Az R-323 kezelési utasítása

Egyszer, a Nyerő páros kapcsán már értekeztünk az R-323-ról, de a magyar nyelvű leírása akkor még nem volt a kezünkben. Most ez is előkerült, így nincs akadálya, hogy szemezgessünk belőle. Figyelem: a kiadvány nem eladó, a vonatkozó százhat oldal nincs beszkennelve, így odaadni sem tudjuk senkinek – de ha igényled, a leglényegesebb nyolc-tíz oldalt továbbra is ingyen megkaphatod a hagyományos postaszolgálat igénybevételével.

Portré – R-323
Folytatás