Félsiker a pinceajtóból

Minek vetítsünk – a keddi klubnapon csak félsiker volt a rádiózás a pinceajtóból. Bezzeg a múltkor – de ne nosztalgiázzunk. Viszont ha már előjött – volt vetítés is HA5DON István és HA5SPA Péter jóvoltából…

c36f4f9c-815f-4c05-90f0-9459b4f18b83

A mikrofonnál HA8BIT Peti jobbán pedig HA2EBA István. Elöl meg az R-107T02 és az UM – ami ugye SSB-re is jó! 🙂

Folytatás

Immár elérhető nálunk a kiváló R-123M FM adó-vevő beszkennelt leírása is…

HA5SPA Péter a múlt héten megnyomta a gombot, s mintegy három órás munkával beszkennelte az R-123M katonai rádió magyar nyelvű leírását. Ha úgy érzitek, hogy mostanság ez a készülék “fut” nálunk – nos igen, pontosan ez történik. Persze ennek oka van, de a HA5IKS Pisti főszereplésével készült videóból úgy is kiderül minden. A mozit HA2EBA Pista forgatta, aki HA5SPA Péterrel együtt a közelmúltban jutott hozzá ehhez a nagyszerű lomhalomhoz…

Folytatás

A gyűjtő polca: Impulzus kód moduláció

Manapság, amikor már a vízcsapból is digitális jelek folynak, s a kommunikáció e módjáról egészen szélsőséges vélemények ütköznek, kevéske megnyugvást jelenthet ez a könyv. A kiadvány nem mai csirke, ám ennek ellenére az alapok azóta sem sokat változtak. Aki mélyebben érdeklődik a téma iránt, annak ezt a könyvet tanácsos elolvasni. Az meg külön hab a tortán, hogy a szerző a második világháború során jelentős segítséget nyújtott a szövetségeseknek…

39cf93b0-44d8-49ba-bab7-bcaeaebad9d5

Folytatás

Dübörög a jókedv és az R-123M is!

Ami bedögölhet, az előbb-utóbb be is fog! Tegnap például HA5IT Tamással próbáltunk összejönni, de kezdetben valahogy nem nagyon akart sikerülni a QSO. Aztán HA2EBA István megfogta az R-123M antennakimenetét, s láss csodát, minden rendbe jött. Hiába, az idő múlása kontakthibákat szül. 🙂 Persze a hibás kábelt rögvest kicseréltük, s utána már minden ment, mint a karikacsapás. Mi meg mosolyogtunk, mint a tejbetök…

d3cbfdb6-de13-4668-816a-357cfbb6d140

(j-b) Winkler Csabi, HA5IKS Pisti, HA2EBA István, HA5SPA Péter és HA5CBM Miklós

Folytatás

Ismét egy mozgalmas klubnapon vagyunk túl!

Alapigazság: folyton izgalommal várjuk a keddeket! Az ember ugye sose’ tudhatja, mi lesz fent az Őzikében? Legutóbb például lett egy új tagunk, javult az antennahelyzet, kiugrott a helyéről a régi, elcsúfult “fajansz” továbbá a pincében is megsimogattuk a katonai vasakat. Ja, és Pityesz kormányzása révén, s koránt sem mellékesen mondva a Zil-131-es alapra Esztergomban ráépített R-137X6D híradó géperejű jármű is visszatért az őzikei bázisra! Volt is nagy öröm és pezsgőspalaczkok’ durrogása!

5f4c3fcc-ed5e-49e6-b76c-89b909ddf8ae

(b-j) HA7PTY Pityesz, HA8HL Lajos és HA5FET Tibor az adószobában

Folytatás

Programozás – HA8ADI Ádám írása

“Néha” 🙂 a modernitás felé is ki kell kacsingatni – ennek jegyében most közöljük HA8ADI Ádám klubtársunk írását. Mint alant olvasható, mórahalmi klubtársunk nem csak a nehéz vasak világában mozog otthonosan, hanem gyakorló egyetemistaként e terület sem idegen tőle.

Gyűjtői-rádiós portré a padlástérből: HA8ADI Ádám
Folytatás

HA5SPA Péter Feldhellel kísérlete az R-107T02-vel

Kísérletezni jó. Az ember (ön)képzi magát, bővül a látóköre s néha a villany is megrázza. Ez van, ezért vagyunk amateurok. Alant pár sor következik – amu ugyan nem váltja meg a világot, de tanulni azért lehet belőle. Sőt variálni – de ez már kizárólag csak rajtad múlik… 😉

Folytatás

Sopronkövesdi szép napok

Sajnos ez a négy napos remek buli is véget ért – viszont annyira jól éreztük magunkat, hogy azt leírni is nehéz. Volt ott kérem minden: retro buszozás, tűzpárbajjal elfogott határsértő és csempész, délceg lovasok és autós felvonulás. No meg persze rádiózás feszt, illetve látogatók dömpingje…

e2a48202-1086-4984-8439-7a68ee9abc6a

Önarckép a Zil-tetején – aki készítette: HA7EO Attesz, aki hátul antennázik, HA7PTY Pityesz. A figyelmes szemlélők kiszúrhatják, a bal oldali TA-19-es oszlop már áll de még nincs kitolva, hiszen hiányoznak a kikötői…

Folytatás

Mai slágerünk az R-1340

Tegnap kaptuk vissza a klubtulajdon Videoton gyártású R-1340-et. A lomhalmot egyből ki is szállítottuk Szentendrére, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján lévő rádióállomásra. A szerkezet szépen teszi a dolgát. A jó hírt természetesen rögvest megosztottuk klubunk közösségi oldalán – s ezzel az utóbbi idők egyik legnagyobb népszerűségű posztját sikerült összehoznunk. 🙂 Az érdeklődés azt jelzi, kíváncsiak vagytok e remek magyar lomhalomra – hát rajtunk ne múljon, értekezünk róla újfent…

1_9ff4d2d4-f62a-4a78-9846-28106ed04994

HiFi-torony HA5IKS Pisti tolmácsolásában. Itt minden eredeti, szinte már csak az ejtőernyős konténer meg pár apróság hibádzik a teljes “Szahara” rádióállomáshoz… 😉

Alulról felfelé: rádió, tápegység automata hangoló. Utóbbiban amúgy a processzor mellett fénymásolókban alkalmazott IC-k is helyet kaptak.

Folytatás