Dübörög a jókedv és az R-123M is!

Ami bedögölhet, az előbb-utóbb be is fog! Tegnap például HA5IT Tamással próbáltunk összejönni, de kezdetben valahogy nem nagyon akart sikerülni a QSO. Aztán HA2EBA István megfogta az R-123M antennakimenetét, s láss csodát, minden rendbe jött. Hiába, az idő múlása kontakthibákat szül. 🙂 Persze a hibás kábelt rögvest kicseréltük, s utána már minden ment, mint a karikacsapás. Mi meg mosolyogtunk, mint a tejbetök…

d3cbfdb6-de13-4668-816a-357cfbb6d140

(j-b) Winkler Csabi, HA5IKS Pisti, HA2EBA István, HA5SPA Péter és HA5CBM Miklós

Vagyunk egy páran, akik be vannak oltva a katonai rádiókra. A típus általában szinte mindegy – mi elkapjuk őket mint egyszeri óvodás a bárányhimlőt. Tegnap például az “R-123M furiosis” uralkodott el Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájának rádióállomásán.

0b95e5cb-9a3a-47e0-80b4-444fe2c9fd04

E legendás lomhalomról, azaz az R-123M-ről persze értekeztünk már sokat. Ez egy nagyon kis baráti jószág, készült róla minimozi, aztán elétek tártuk titkos, csak laktanyában vetíthető diafilm formájában, tárgyaltuk az orosz leírását, letölthetővé tettük az eredeti bumáskáját s munkában is bemutattuk őkelmét. Sőt, ha minden igaz, hamarosan az eredeti, 1970-es leírás is be lesz szkennelve, amit természetesen azonnal közhírré teszünk.

7828d252-a73b-42fa-af46-fde2516d1cec

Szerintünk csodaszép! Persze biztos akadnak olyanok, akik másra gerjednek, de mi úgy vagyunk vele, erre “is” rá tudunk kattanni… 🙂

Nos, tegnap az történt, hogy a kezdőképen létható, HA7PTY Pityesz által rögvest “betyár brigádnak” 🙂 elkeresztelt kollektíva kiment, és nekiállt pakolni és játszani. Elsőként HA5IKS Pisti hozott egy utánfutóra való BC-348-as rádiót. Ezek még a külső D-2-es raktárból kerültek elő másokkal együtt igen nagy tömegben, s most az a tervünk, hogy a sokból csinálunk egy, de inkább két működő példányt. A munkát amolyan “laktanyai elektronikai szakkörként” lehet idővel elképzelni – no de ne szaladjunk ennyire előre a mezőn, mert még ürgelyukba lépünk… 🙂

a4bd2bde-4019-4525-90c3-ee8a78b6864c

HA5SPA Péter bűvöli a saját R-123M FM adó-vevőjét

Miután megvoltunk a cuccolással, ettünk valamit, majd átmentünk a kiállítási részleghez. Ott föltekintettük amit kell, átrendeztük az egyik tárolószekrényt, s közben befutottak a többiek is. Péter R-123M készülékét persze a próbához földszintről fel kellett cígölni az ötödikre, de a lelkesedés legyőzte a nagy magasságot.

3339ddd0-09f8-4bec-baa2-89172fd6af13

(b-j) Winkler Csabi, HA5SPA Péter, HA5CBM Miklós és HA2EBA István

Az R-123M készülék és a tápegység között szabványosan általában háromféle hosszúságú kábelt használnak. Az egyes verzió olyan harminc, a második olyan száz, míg a leghosszabb durván háromszáz centiméter hosszú. A csatlakozást két-két darab úgynevezett elveszíthetetlen csavar biztosítja, míg a beszélőkészlete a kerek fajta páncélos kivitel. Az antennabemenet szintén elég fura: van egy kis körbe forgatható lemezke, amelyet egy aprócska menetes bizgentyűvel lehet fixálni. A koaxra meg egy galléros dugó jár – a kitüremkedés belefekszik egy vájatba, arra ráfordítjuk a lemezt és fixáljuk a menettel az egész konglomerátumot. A harckocsiban bevált megoldás, de a civil életben kissé ujjkínzó a módszer. Na, de ez legyen a legnagyobb bajunk az életben, ugye. 🙂

dd5a2cd9-a572-41a1-9cd4-7fad8639f1a3

Természetesen az R-399 Katran vevőt is üzembe helyeztük!

Na, de ugorjunk, különben sosem lesz vége a cikknek. Összekábeleztünk tehát mindent szépen, majd meghívtuk a szinte mindig harcra kész HA5IT Tomit egy tíz méteres FM próbára a szokott 29,100 MHz-es frekvenciára. Szeretett amateurtársunk jött is szépen, abban nem volt hiba, de mi mégsem hallottuk. Cseréltünk ezt, módosítottunk azt – de semmi. Aztán HA2EBA István megfogta a koax bemenetet, s láss csodát, azonnal feltűnt Tomi az éterből. Nos, az a helyzet, ami bedögölhet az be is döglik – ami esetünkben praktice annyit tesz, hogy a csati állásában széthullott, nagyjából olyan szinten és módon, mint 1456-ban a Nándorfehérvár alatt táborozó török haderő.

e8dddafa-f7a5-4a78-b94b-40d42dc9ac4b

A tapasztalat azt mutatja, hogy az R-123M mellé nem árt egy legalább öt szegmenses digitális frekvenciakijelző sem. A skála ugyanis nem mindig pontos, továbbá a melegedés révén is történik némi mászkálás. Mint a mellékelt ábra is mutatja, a 29,100 például kissé lejjebb van, mint ahol a húr jelzi. Az igazán jelentős ápoltak ezt úgy oldják meg, hogy R-123D-t (is) tartanak a kollekciójukban. Igaz, ez ritka, de ezen is rajta vagyunk… 🙂

De minket persze ez nem tántorítanak el az ilyen csip-csup ügyek: elővettük a tartalékot és nyomtuk a gőzt újfent – immár kölcsönös örömre! Aztán felbukkant még S22-őn (szellemileg csökkentett habzású embertársaink kedvéért: V44-en) HG7WMA Ádi Verőcéről, aki szintén egy R-123M készüléket röffentett be. Hallottuk is egymást szépen – így gyakorlatilag pillanatok alatt egy kör-QSO keletkezett mindenki nagy örömére. Sőt, mintegy habon tortaként felbukkant a két méteres band-on HA7PC Karesz.

56fd6682-96c9-40e1-9d69-8f2a39149a5f

A tegnapi laktanyai klubnapba még az is belefért, hogy HA5IKS Pisti egy gyorstalpalót tartott az érdeklődőknek az R-1340-ből. Hiába no, amióta e remek, a magyar Videoton által gyártott összüzemmódos készülék visszakerült a laktanyába, jelentősen megugrott iránta az érdeklődés – nem csak klubon belül, de a “szűkebb határainkon” túl is… 🙂

A sikeres QSO-k után érthető módon nagy volt az öröm, így megettük a HA5SPA Péter által rendszeresen hozott remek pogácsákat, sőt, étcsoki és bubis víz is jutott az éhező-szomjazó ápoltaknak.

57123107-6ab0-4360-af4b-8726a201f686

Mondhatnánk még sok mindent, de ugye gondolni kell az olvasótábor tűrőképességére is. Mára tehát ennyi, de hamarosan befutunk majd az újabb érdekességekkel. Addig is nézegessétek a közösségi oldalunkat, mert ott gyakrabban jelkezünk, mint itt. 🙂

Találkozzunk személyesen és a sávokban is – nem baj, hanem katonai lomokkal, de mégis!

73!

a HA5KDR “ápolt különítménye” nevében

HA5CBM

Miklós

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..