Szép, nehéz és érzékeny – pár gondolat az R-399 Katran vevőről

Mi kell egy amatőrnek? Elsősorban egy jó vevő, lévén adni szinte bármivel lehet. Mi lehet az álma egy, a katonai „lomok” iránt lelkesedő hobbistának? Egy „szép” katonai vevő. Mármint IS. Ha e masina nem csak szép, hanem még érzékeny is, az külön öröm. Utóbbi igényt az R-399 és a hozzá tartozó panoráma (T) tökéletesen kielégíti. Figyelem, alább ismét csak egy kedvcsináló következik – azaz aki a kapcsolási rajzra kíváncsi, csalódni fog.

Ahogy a nagy könyvben meg van írva…

Ritka holló hazánkban (Nyugaton dettó) az R-399 és az R-399T. Ami kevés az amatőrök kezében van, az java részt a Cseh Hadsereg állományából származik, amelyeket inkurrenciaként egy Pest melletti településen élő, fémhulladékokban utazó vállalkozó szállított kis hazánkba úgy hét-nyolc esztendővel ezelőtt egy Prága közelében terpeszkedő titokzatos katonai telepről.
Mielőtt valaki a tollért/billentyűért nyúlna, netán tárcsázná a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és/vagy valamelyik polgári titkosszolgálat publikus/általa kizárólagosan ismert telefonszámát közöljük: a kontraktus teljesen legális biznisz volt. Olyannyira, hogy a szükséges papírok a legutóbbi, teljességgel váratlan vizsgálat idején is rendelkezésre álltak a vastelepen. Hiába no, szeretünk nyugodtan aludni.

A berendezések döntő része eleve hibásan érkezett, s a szállítás sem tett túlzottan jót az állaguknak. Mivel az R-399 és az R-399T az orosz haderőben a mai napig rendszerben áll, ha nem is lehetetlen, de rendkívül nehéz hozzá eredeti leírást szerezni. A legendásan gazdag orosz „krasznodar” oldal természetesen erről is tartalmaz néminemű anyagot, ám a letöltés előtt nem árt tudnunk, ott kizárólag a konkrét alkatrészek leltárát nélkülöző kapcsolási rajzot parkoltatják – némi vírussal körítve. Ez van, ilyen szomorú világban kell élni.
Irányadónak persze ez is (mármint a szabásminta és nem a kártevő) megteszi, de kizárólag ennek birtokában csöppet gyöszös javítani.

Mint fentebb írtuk, az R-399 és az R-399T ma is rendszerben áll az orosz haderőben. Az előállítást végző üzem honlapja az orosz nyelv ismeretében kevéske keresgélés nyomán fellelhető, sőt, ha valaki kellő kitartással bír, akkor a gyártmánylapokat is letöltheti a szájt dzsungeléből – de ezzel aztán sajnos vége is a bulinak.
Jelen sorok írója itt nem részletezhető forrásból úgy tudja, egy-egy új rádióvevő magyar pénzben kifejezett értéke 4,5 milliót, míg a 399T 2,5 milliót kóstál. Hogy ez sok vagy kevés, döntse el ki-ki maga. Egy azonban bizonyos, NATO államnak „csak úgy” nem értékesítik, ahhoz a moszkvai hadügy nagykutyáinak külön rábólintása szükséges. Magyarán ha azt kívánod, hogy holnaptól ez álljon az ötmilliós, teljes kiépítettségű RH Hilberling mellett segédvevőnek, várnod kell egy csöppet – még akkor is, ha személyesen Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin a szomszédod. Ezt ugyanis neki sem intézi el egy nap alatt a legendásan gyors és barátságos orosz bürokrácia.

Az ott egy legendás Zenit fényképezőgép…

Természetesen ha valaki kellően tökös legény (leány), írhat egy-két villanylevelet a „zavod”-nak, bár kötve hisszük, hogy postafordultával és puszira elküldik a „bumáskát”. Ha mégis így cselekednének, kérj nekünk is egyet, jó lesz tartalékban a másik mellé.

Visszakanyarodva a Szentendrén szolgáló vevőre, elsőként azt kell tudni róla, hogy marha nehéz. Nehezebb, mint amilyennek a fotón tűnik – s bár akad rajta két darab kihajtható fül, így is körülményes A-ból B-be áttelepíteni. Anno mi külön, masszív asztalt szereztünk hozzá (Mni Tnx HM EI Zrt.), mert amire eredetileg ráhelyeztük, az kevés híján összeszakadt alatta.
Pedig az sem volt piskóta anyagból.
Mi, eredeti szerepkörétől eltérően nem felderítésre, hanem az amatőr sávok szondázására használjuk. Két esztendeje szinte állandóan hatvan méteren dübörög. Állítható USB, LSB, AM és CW sávszűrőket épp úgy tartalmaz, mint a számítógépes manipuláció lehetőségét. Képes a szkennelésre – s bár e szolgáltatás amatőr szemmel kimondottan lassúnak tűnhet, idővel rá lehet érezni az ízére. A mi példányunk frekvenciaterjedelme 1-30 MHz-ig tart – de léteznek olyanok, amelyek 60 MHz-ig hangolhatóak. (Sőt, elszórt utalások szerint gyártanak belőle URH, 399U jelű rádiót is 100 (150?) MHz-ig.) Mivel az összes KF elérhető kívülről, gyakorlatilag bármiféle jelet demodulálhatunk véle. Külön szolgáltatás, hogy adókészülék mellett, annak frekvenciáján is dolgoztatható, lévén egy önállóan vezérelhető relé egység gondoskodik a földeléses süketítésről. S ha már itt járunk, érdemes leírni, a gyári antennaosztó lehetővé teszi, hogy egyszerre két 399 járjon egymás mellett. Igény szerint ez alapesetben nyolc darabig növelhető – bár borítékolható – ha tetszik: tudjuk – az oroszok fantáziája e téren sem ismer lehetetlent.

A jelek csak huss…

Aki efféle masina vásárlásán töri a fejét, jó ha előre tudja, az R-399 hangja kissé fura. Figyelem: nem csapnivaló, inkább katonai jellegű. Szokás kérdése, mi így is értjük (és szeretjük) azt, ami a kimeneten dől, de aki először ül le elé, általában meglepődik. Jó tanács: külső hangszórót csak végszükség esetén csatlakoztassunk hozzá, mert a fülessel messze jobb élményt ad.

A laktanyában egy 1952-es Malév feliratú fadobozos bunkerhangszóró dolgozik vele együtt. Miként is fogalmazzunk? Megkapó látványt és orgánumot jelent e párosítás.

Felhívnánk a figyelmet a 399T panoráma készülékre szerelt Zenit fényképezőgépre. Ez összeköthető a masinával, s ha előtte felhúztuk a filmet, akkor egy gomb benyomásával elsüthető. A tükrözésről egy karral előrebillenthető felület gondoskodik. A modern, ma gyártott gépeken értelem szerűen már digitális kamera kapott helyet. S mint írtuk, a számítógépes oda-vissza út már a mi „öreg” rádiónknak is sajátja.
A T sima haverjához hasonlóan eléggé bonyolult masina, külön leírás nélkül rengeteg gomb funkciójára nehéz rájönni. Például könyv ide, gyakorlat oda, bizonyos kapcsolók állását még mi sem értjük egészen. Ha Neked akad ilyen „lomod” a lakásban és valamelyik orosz feliratos állás nem tiszta, eressz meg egy telefont, hátha mi tudjuk a választ. Arra viszont készülj föl lélekben, hogy mi szintén vaskos kérdésekkel készülünk e randevúra.
Mint egy klasszikus Ki mit tud? Vagy Kapcsoltam a hetvenes évek TV1-es csatornájáról. Igaz, itt a győztes nem egy „baromi ronda hangszóróhoz” (by Kern András), hanem egy működő „lomhalomhoz” jut(hat).

Számok – értelmük talányos 🙂

A 399-hez eredendően egy tizenkét méteres vertikális, egy úgynevezett citrom, egy negyvenkét méteres szál és/vagy egy kétszer harminc méteres V-antenna tartozik, de természetesen igény szerint bármiféle drót ráakasztható. Az illesztésről balun- (alkoholistáknak: ballon-) tarnszformátor, a villámvédelemről késes üvegházas patron gondoskodik. Utóbbi cseréjére – ha szétdurran, netán elfogy – úgy fél órát kell szánni. Oka ennek annyi, hogy egy tucat csavar fogja a kültéri házikó fedelét. Alatta jóféle (tényleg az!) orosz zsír gondoskodik a tökéletes zárásról.
Nota bene ezt úgy fél évente eleve ellenőrizni kellene, de őszintén bevalljuk, amióta azt uszkve öt esztendeje felfúrtuk a falra, soha nem nyomtuk neki a csavarhúzót. Talán majd most, ha befut a jó idő…

Még több működő R-399-et a közéletbe!

Mindent összevetve, az R-399 és 399T összes funkciójának kihasználása „pilótaviszgát” igényel, így efféle üzemeltetését csak annak javasoljuk, aki kellően elszánt és ismeri az orosz nyelvet. Ha viszont csak „szimpla” vétel a cél, arra nagyon is jó választás! Sőt, messzebb menve tökéletes.
Átalakítani viszont kár, hiszen mindent tud, amire igényünk lehet.
Jó-jó, nem süt, főz vagy takarít – de meleget például ad s ez télen egyenesen jól jöhet. Ha hozzánk hasonlóan HiFi toronyként óhajtanád elhelyezni, a T vaskos lábai alá vágass vékony falapokat, hogy azok ne karcolhassák össze a másik tetejét.

A piacon – legyen az nemzetközi vagy hazai – sajnos elvétve tűnik föl eladó darab. Külföldi postázása egy jobb kisautó árát emészti föl, s nincs biztosíték arra sem, hogy a kontraktus során/révén az összes cele-kulát megkapod hozzá.
Figyelem: egy (!) kábel hiánya már elég ahhoz, hogy ne tudd összekötni a rádiót a panorámával. S ez nem mese. A hozzá járó „vackok” kupaca amúgy legalább annyit nyom a latban, mint maga a T panoráma.
A Zenit pedig külön csinos – és méretes – faládában lakik.

Félre ne érts minket, nem akarunk lebeszélni erről a csodálatos katonai rádióról! Sőt, határozottan leszögezzük, megéri az árát. (Mármint ha nem a csillagos eget kell odaadni érte.) Azt azonban mindenki vegye figyelembe, hogy ha na adj Isten kipurcan, valahol valakinek meg kell javítania. Ez pedig nem hétköznapi, két vödör húszfilléresért megoldható munka.

A neten kering egy cseh boltos fényképe: két tucat 399 áll egymásra pakolva. Apró szépséghiba: táp egyikhez sem jár. Nem irigységből, hanem mert szimplán hiányoznak. Ahogy láttuk, olcsón méri a cuccot – lehet, ha a szomszéd településre kellene utazni érte, hoznánk pár darabot alkatrésznek. De Brno sajnos cefet messze van pár különleges IC-ért.

Zárásként pedig egy jó tanács: ha van ilyened, hetente legalább egyszer kapcsold be és járasd pár órát. Neki jót tesz, neked pedig maradandó élményt ad, ha leülsz elé.

Talán feltűnt: szeretjük az ex-szovjet vasakat. Minden él – sorja – nélkül. Tényleg.

Ha bármi kérdésed akad, tedd föl, s mi legjobb tudásunk szerint igyekszünk felelni rá. A bumáskát viszont nem szkenneljük, adjuk el és kölcsön a Te kedvedért sem. Félre ne értsük egymást, ez cseppet sem bántás, pusztán nekünk csak egy van, így vigyázunk rá, mint a szemünk fényére.

Baráti 73!

HA5CBM
 Miklós
Military Szakosztály

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.