Az ember a hívójel mögött – HA5AJR Debreczeny Ábel

Egyszer, hogy legalább látványra meglegyen a kellő létszám, engem is beültettek egy morze vizsgára – aztán a megmérettetésen olyan lassan adtak, hogy szó szerint elaludtam és az utolsó lettem – annak ellenére, hogy akkor már régen én oktattam másoknak a távírót – elevenítette föl egy korai élményét a ha5kdr.hu-nak adott interjújában HA5AJR Debreczeny Ábel. A Rádiótechnika ismert és sokunk által szeretett szerzője először általános iskolásként, majd komolyabban 17 esztendősen kezdett foglalkozni a rádiótechnikával, amikor unokaöccsével jelentkeztek az I. kerületi MHSZ Petőfi RK-ba.

HA5AJR Ábel a műhelyben

– Téged az emberek leginkább a Rádiótechnikában megjelent cikkeid alapján ismernek, míg az éterben alig hallható a hívójeled. Mi ennek az oka?

– Nem kell nagy titkokat keresni, pusztán arról van szó, hogy az elmúlt évtizedekben kirádióztam magam. Fiatalon, az általános iskolában, majd komolyabban 17 esztendősen kezdtem. Mindig is érdekelt a villany, így aztán unokaöcsémmel elhatároztuk, építünk valamilyen rádiót, lehetőleg olyat, amellyel adni is lehet. Koránt sem zárójelben érdemes megjegyezni, szüleim villamosmérnökként dolgoztak, így nem gurultam messzire a családi almafától. S az sem bizonyult megvetendő eseménynek, amikor keresztanyám férje három évfolyamnyi Ezermestert adott ajándékba nekem. Aztán kamaszként beléptem az I. kerületi Petőfi Rádióamatőr Klubba, amely valahol az Attila úton székelt, szemben a Vérmezővel.

– Mi volt az állomás hívójele?

– HA5KKO, amelynek első vezetője HA5KO, majd ex HA5JB, azaz a mai HA2MN lett az irányítója. Jó régen, 1973-ban tettem le az operátori vizsgát…

– Mivel dolgoztatok akkoriban?

– Az R-20-ból átalakított úgynevezett Ifi-adóval míg vevőként egy, a Mechanikai Laboratóriumban készült Daxli dolgozott.

– Mi a szösz az a Daxli?

– Az akkori szlengben az ML-100-at emlegették Daxliként, leginkább a külalakja okán. Hosszú volt és alacsony, mint egy tacskó.

– Aha. És az SSB technika?

– Idővel kaptunk FT-250-et is, s ezeken óriási SSB élet zajlott esténként 3.620 KHz-en, de nem ez lett a fő csapásirány, hanem a távíró. Mai napig élénken él bennem az első CW QSO-m, amely egyben a vizsgám is volt. Emlékszem, halálra bénáztam magam, de HA5KB Szesztay Péter segített. Mindez Alsógödön történt ellenállomásnak pedig WA8LAR amerikai állomást fogtam ki húsz méteren. Peti időnként elvette a kezemből a billentyűt, de végül sikerült minden. Aztán letettem szépen rendben az összes vizsgát, beleértve az amatőr angolt is. Majd később eljött az a pillanat, amikor én kezdtem másokat távíróra oktatni. Utóbbival kapcsolatban akad egy vicces élményem. Egyszer egy honvédségi előképzés utáni vizsgán, hogy legalább látványra meglegyen a kellő létszám, engem is beültettek egy morze vizsgára. Aztán a megmérettetésen olyan lassan adtak, hogy szó szerint elaludtam és az utolsó lettem – annak ellenére, hogy akkor már régen én oktattam másoknak a távírót.

– Ez még a Petőfis korszakra esett?

– Nem, mert időközben átmentem a HA5KBM Vegyépszer Rádióklubba, ahol olyan emberekkel kerültem egy csapatba, mint a tragikusan korán elhunyt HA5BM Gulyás Béla, HA5WT Virág Tibor vagy HA9CO Vécsei Béla. Persze a munkahelyen is létezett amatőr-ismeretség, hiszen az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárában, azaz az EMG-nél barátkoztam össze ex HA5JZ, ex HA5BIK – azaz a mai HA5BO Bencsetler Lajossal.

Műhelyrészlet…

– Az amatőr életed tehát mondhatni törés mentesen futott…

– Sajnos nem.

– Miért?

– Az 1974-es nyíregyházi rádióiránymérő országos bajnokságon egy alezredesnek olyat merészeltem mondani, melynek nyomán “erkölcsi magatartásom miatt” elutasították az egyéni engedélykérelmemet. Bevallom őszintén, ez után kissé lelohadt az érdeklődésem. Bejártam ugyan a klubba, s QSO-kat is gyártottam, de a régi tűz csöppet alább hagyott. Persze az azért mutat valamit, hogy a RIM-kupában még megszereztem a fővárosi második helyezést.

– A katonai vonal mikor bukkant föl az életedben?

– Valamikor a nyolcvanas években hozzájutottam egy R-10-es készülékhez. Aztán jött az R-108d. A klubtagokkal esténként óriási FM kör-QSO-kat tartottunk tíz méteren. A katonai készülékek gyűjtését mindig is jópofa elfoglaltságnak tartottam, s az is vonzó, hogy műszaki kihívást jelent a megjavításuk.

– Provokatív kérdés: mire jó egy hatvan-up esztendős R-10?

– Újpesten egy panelház kilencedik emeletén laktunk. Fogtam az R-10-et a saját antennájával, az ölembe vettem és negyvenöt fokban kidöntöttem a semmibe. A saját 0,7 Wattjával 1984-86 táján megcsináltam egy angol állomást. Minden csak elhatározás kérdése. S ha már a katonai rádióknál járunk, akkortájt viszonylag olcsón lehetett hozzájutni e berendezésekhez. Teszem fel az R-108d Szolnokról került hozzám ládástól,

– Óhatatlan a felvetés, honnan tudtad, hogy más is gyűjt ilyen lomokat?

– Az egyik börzén odajött hozzám HA5IT Tamás, s tanácsot kért egy bizonyos ügyben. Idővel összebarátkoztunk, s láttam, milyen szép kollekciója van, mondhatni, elirigyeltem. Persze önkritikusan hozzá kell tennem, engem nem lehet a klasszikus gyűjtők közé sorolni. Sok rádió átment a kezemen, de ezek közül csak viszonylag keveset tartottam meg. Mint ahogy az előbb is jeleztem, jobban izgat a technika, aztán ha kijátszottam magam, jöhet a következő cájg.

Ábel otthon, a pinceműhelyben…

– És a cikkírás? Az miként került a repertoárba?

– Újpesten a velünk szemben álló panelban lakott a CQ HA egyik munkatársa, aki HA5BIE Jóskával egyetemben biztatott, írjak nekik cikkeket a lapba. Nálam van egy nagyon fontos szempont – kizárólag olyasmiről értekezem, amit magam is megépítettem és működés közben teszteltem. Talán a CQ HA-ban elért sikernek is köszönhető, hogy Békei Feri ugyancsak felkért, legyek az RT szerzője.

– Ahogy tudom, nem csak műszaki cikkeket írtál…

– Valóban, akadt egy Morze elmélettel foglalkozó anyagom, amelyben kiötlöttem egy új eljárást. Ez az úgynevezett CWB, ahol a sebesség a Baud-hoz köthető. Nem lett belőle semmi, amely talán annak is “köszönhető”, hogy pont a létrejötte táján kezdett a távíró kiszorulni a nemzetközi amatőr gyakorlatból. Tegyük hozzá azonnal, méltatlanul.

– Visszakanyarodva az étermunkára, anno rendszeres szereplője voltál a QRP versenyeknek, míg ma már nem tűnsz ott föl sem…

– Túlzás lenne azt állítani, hogy a QRP-n agyondolgoztam magam. Alkalomszerűen be-bekapcsoltam az R-104-et és egy hét alatt összekalapáltam harminc-ötven összeköttetést. A játék a lényeg, nem a győzelem, s ismétlem, kirádióztam magam, most jobban izgatnak a műszaki kérdések, a javítás, az írás. Amúgy pedig néhanapján ma is föltűnök a sávokban, legfeljebb keresgélni kell egy csöppet… 🙂

– Megtalálnak az amatőrök?

– Persze, de ezzel nekem nincs semmiféle problémám. Sőt, bevallom, büszke vagyok arra, hogy a börzéken vagy a Rádiótechnika szerkesztőségében vadidegen emberek szólítanak le az ilyen-olyan műszaki problémáikkal.

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

  1. Milyen kicsi is ez a világ. YO5AJR vagyok, op Miki. A katonai cuccok után érdeklődvén, már sok éve, egy – két BURABU -n alkalmam volt kezet fogni a hivójel druszámmal. Én sem vagyok gyüjtő de 2001 – ben mig egy vesenyen voltam a Nagybánya melletti ejtőernyős oktató toronyban miközben leégett a házam jó 2.5 tonnányi katonai cucc olvadt el. Életem a CW versenyek és a 160m sáv. R118 – al anno 2005 ben 160m – en a “Maruszja” világ első helyezést hozott. 3 hónapja élesztek egy 1982 ben DDR ben gyártott KN1e adót, már müködik. Örvendek neked hivójel druszám, hogy nem vagy egyedül. 73-DX Miki

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.