Új zenekarok a sonkáknak! :)

Ahogy tőlünk megszokhattátok, igyekszünk mindig frissek lenni. Most HA5IKS Pisti révén két országból írunk meg három jó hírt azért, hogy Ti is lecsaphassatok az új lehetőségekre. És ahogy Izrael és a hetven mega esetében, így itt is örömmel vesszük, ha leírod nekünk első kapcsolódó élményeidet! 🙂

A régi szép napok: HA9HAF9A amatőr hívójellel öt megán az első magyarként!

Mókás dolgokra képesek a netes fordítók – a sávból például zenekar, a Ham-ból meg sonka lesz. Az ember persze tudja, hogy mi mit jelent, de akkor is… 🙂

A kevesebb néha több – ennek jegyében és ennyi bevezető után lássuk, mik a hírek mára? Először is kezdjük a négy méterrel, ahol DK4VW Ulrich közölte, hogy a német amateurtársak december 19-től a 70,150 és 70,200 MHz közötti frekvenciatartományban dolgozhatnak minden üzemmódban. Az engedély 2019 végéig szól és legfeljebb huszonöt Watt teljesítményre. Fontos megkötés még a legfeljebb tizenkét kHz-es sávszélesség és a horizontális antenna. Érdemes visszaidézni, idén a hozzáférést csak májusától augusztus végéig biztosították a 70,150 és 70,180 MHz közé eső tartományban.

Kissé odábbról, hat méterről is akad egy jó hír: e szerint a török kollégák másodlagos formában hetvenöt Wattos teljesítménnyel megkapták a teljes “zenekart”. Kapcsolódó hír, hogy a két kontinensre kiterjedő állam amateurjai immár a hatvan méteren is feltűnhetnek a már megszokott  5.351,5-5.366,5 kHz-es szegmensben az ugyancsak bevettnek tekinthető maximális tizenöt Watt teljesítménnyel.

 

Mi örülünk – érezzetek Ti is így! 🙂

 

73!

 

a HA5KDR csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..