Koncentrált letöltés…

Többen kérték, így nekifogtunk egy helyre gyűjteni azokat a fájlokat, melyek a Gyűjtő (digitális) polca sorozatban eddig megjelentek. A legtöbb bumáskát HA2TO Árpi konvertálta dezsavűből PDF-be, míg a szkennelés dandárját HA5TBN Dani végezte – és végzi majd – el. A munka folytatódik – úgyhogy érdemes gyakrabban visszatérni erre az oldalra, itt ni. 🙂

Kis hírek a 40, 60 és 70 MHz világából…

Régen kalandoztunk a “középkategóriás” URH hullámok világában. A hallgatásunkat persze nem holmi hanyagság, hanem az magyarázza, hogy az általunk figyelt külhoni digitális kikötőkben sem sorjáztak a hírek. Most viszont olyan infót hallottunk, melyet “muszáj” megosztani veletek… 🙂

Itt már a helyén van, de a koax még nincs rákötve a 70 MHz-es úgynevezett “sárga BRG Yagi”-antennájára. A sugárzó természetesen Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti akadémiáján tölt be fontos szerepet… 😉

Folytatás

R-142 a pincében

A klub tavaly hivatalosan, két részletben kapott két darab, egykor oktatási célokra szolgált R-142-es állomást. Most az egyiket elkezdtük összeszerelni. Előtte persze szabad helyet kellett varázsolni, s csak utána tudtunk a lomokkal foglalkozni – de mindkét feladatot sikerrel megugrottuk. A munkával még nem végeztünk, de reméljük, egy-két héten belül ezúttal már nem az ajtóból, hanem magából a pincéből szállnak majd a jeleink…

680186a1-841b-495c-8d17-8846ead50562

A fotótár itt érhető el.

A munkában ezúttal HA5IKS Pisti, HA5NKG Tamás, HA8BIT Peti, Winkler Csabi, HA2EBA István, a fotókat készítő HA5SPA Péter és HA5CBM Miklós vett részt. Hamarosan természetesen jön a folytatásról is a tudósítás… 🙂

Vigyázat, zavarás!

Újabb cikkel örvendeztetett meg bennünket rendszeresen visszatérő szerzőnk, HA8BDE Balás B. Dénes. A katonai híradás és a polgári távközlés történetét egyaránt kutató barátunk ezúttal a zavarásról írt remek összefoglalót. Ha valaki, hát Dénes Om tudja, miről beszél, hiszen anno még a legendás OTI toronyban is dolgozott…

fortepan_39888

Elöl a Köztársaság tér 1956-ban – hátul pedig a még visszabontás előtti állapotában szemlélhető OTI torony

Forrás: Fortepan / Adományozó: Nagy Gyula

Folytatás

Micsoda év volt!

Így január első napján talán nem érdemtelen és haszontalan visszanézni, mi történt a klubban 2019-ben. Volt itt minden, ami kell, a léc meg kellően magasra került – s remélhetőleg idén sem adjuk alább. 🙂 Lássuk tehát a színes anzixot – természetesen a teljesség igénye híján…

photo_2018-12-28_12-10-11

Stílszerűen induljunk rögvest egy 2018-as képpel, amely az az évi óesztendőt búcsúztató buli első perceiben született. S amit akkor kívántunk 2019-re, ugyanazt kívánjuk most Nektek 2020-ra! 🙂

(b-j: HA7PTY Pityesz, HA7EO Attesz, HG6PTZ Tomi és HA5CBM Miklós)

Folytatás

Újabb gyöngyszem – az R-405 diafilmes ismertetése

Az R-40. sorozat készülékei különleges helyet foglaltak el az egykori Magyar Néphadsereg majd a Magyar Honvédség híradási rendszerében. Feltűnésükkor, azaz a hatvanas évek elején nagyjából az űrtechnológiát képviselték – s kimagasló státuszuk igen sokáig megmaradt. A 405-ös készülékeket végül a kétezres évek elején vonták ki a rendszerből, mert a frekvenciájuk másra kellett. A konvertálásért ismét HA2TO Árpinak tartozunk jó szívvel adott köszönettel.

A kép forrása szintén egy izgalmas oldal… 🙂

Folytatás