Az ember a hívójel mögött – Balás B. Dénes HA8BDE

Új sorozatot indítunk Az ember a hívójel mögött címmel.  Az egyes részek nem szabott rendben követik majd egymást, hanem ahogy az élet hozza a lehetőségeket. Határozott törekvésünk, hogy interjúkat adjunk közre – ám ha olykor e helyett úgynevezett függőbeszéd kerül ide, igyekszünk azt is közértető módon átadni Nektek.

Ötvennyolc júliusától a Fiumei úti OTI-toronyban dolgoztam, ahol a Nyugatról sugárzott műsorokat zavaró adók felügyelete volt a feladatom – mondta a ha5kdr.hu-nak adott interjújában Balás B. Dénes. A neves távközlési szakember és jeles technikatörténész – akinek nevéhez számos szakcikk és több könyv köthető – szavaiból kiderült az is, e (részletesen bemutatott) titkos munkahelyről egy korábbi baráti meghívás nyomán került át a Széchenyi-hegyi tévéadóhoz. A beszélgetés végére megtudjuk az is, mi motiválja Dénes OM-et arra, hogy megörökítse a múlt történéseit – olykor itt, a ha5kdr.hu oldalon.

HA8BDE Dénes éppen nem az éter, hanem a víz hullámait lovagolja meg 🙂

– Rólad a gyűjtők között az a hír járja, hogy még dolgoztál a háború előtt készült R/3-as adó-vevővel…

– Ez valóban igaz. Mint a Puskás TivadarTávközlési Technikum diákja tagja voltam az iskolában működő, Frölich Henrik vezette rádióklubnak. Henci bá – aki már a háború előtt is egyéni engedélyes amatőr volt – 1955-ben kapott egy teherautóra való elavult katonai cuccot- hullámmérőt, csőbúgót ilyesmiket – a rádiószakkör részére. Ebben a pakkban akadt négy, de lehet, hogy több R/3 adó-vevő, generátorszekrénnyel, keretantennával ahogy kell. A küldő, azaz a Magyar Szabadságharcos Szövetség – vagy az utódja, a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség, mert pont akkortájt cseréltek nevet – persze rigorózusan előírta, hogy a berendezéseket szét kell bontani. Mivel Henci bácsi a második világháborúban egy úgynevezett kisjavító HÍR-műhely parancsnokként teljesített szolgálatot a Magyar Királyi Honvédségben, mindent tudott az R/3-ról. Kiválasztott egy jobb berendezést, majd ezzel felszerelkezve mi diákok levonultunk a környékre. A Gyáli-Ecseri út kereszteződésénél már nem hallottuk az ellen állomást.

– És tényleg szétszedtétek őket?

– Mindet, apróra. Az ötvenes években nem vicceltek az ilyesmivel. S mielőtt bárki leájulna a székről, nem árt leszögezni, akkoriban más volt az érték, mint manapság – értem alatta a forgókondenzátorokat, az ellenállásokat, a tekercseket. Ismétlem, 1957-58-at írtunk, a műszaki cikkeket, pláne alkatrészeket nem árulták minden sarkon, s a fizetések sem feltétlenül álltak arányban ezen eszközök árával.

– Néha (rém)álmodsz ezzel?

– Közelítsük olyformán a kérdést, ma már nem szedném szét egyiket sem, annyi szent.

– Mikor végeztél a Puskásban?

– Ötvennyolcban, majd utána egyből az OTI-toronyba (Szerk.: az Országos Társadalombiztosítási Intézet háború előtt épült de ma is álló tornyos székháza Budapesten, a Fiumei úti temetővel szemben.) kerültem dolgozni. Ez egy rendkívül érdekes helynek számított, hiszen itt üzemeltették a Nyugatról sugárzott műsorokat zavaró adókat.

– Azaz?

– Állt ott tíz darab R-5O-es adóberendezés, ebből ötöt én, ötöt a kollégám hangolt le. Az első héten persze még csak egyet tudtam kezelni, de pár nap után már ment minden, mint a karikacsapás. Pláne annak fényében, hogy a Puskásban már szereztem némi gyakorlatot a klub kétszáz Wattos végfokozatával. Az R-5O-ek egyébkén távíróban egy, AM-ben O,2-O,3 kW-ot tudtak leadni. Az antennák a torony temető felé eső oldalán lettek függőlegesen kifeszítve.

Rádiózás katonaként…

– Mennyire lehetett ez hatékony?

– Tudja az ördög, egy azonban bizonyos, ha ment mind a tíz rádió, akkor óránként csaknem negyven kW energia ment be a rendszerbe. Jó drága lehetett már akkor is. A “kapitalista frekvenciára” kellemetlen nyekergést ültető rendszer egyébként úgy volt kalibrálva, hogy bizonyos időnként távíróban leadott egy azonosítót, amely nem az egyes adókat, hanem magát az egész állomást jelöltre, hiszen volt ilyen például Pécsen is. Ezen kívül működtek ott úgynevezett Fulmen adók…

– Mik?

– A Fulmen egy, a háború után alakult ipari szövetkezet volt, amely elsősorban a Postának, a Belügyminisztériumnak és a repülésnek szállított rádiókat. A Fulmen adók alatt ebben az esetben olyan berendezéseket kell érteni, amelyeknek a lelke egy második világháborús német FuG1OsK adófej (Szerk.: tíz Wattos rövidhullámú – sender Kurzwelle – AM és CW módban járó adó, amelyet alapvetően Ju-52-es, Ju-88-as és Me-21O-es repülőgépekbe építettek be.) volt, majd utána jött egy végfokozat. Ezek amúgy lényegesen gyengébben muzsikáltak, mint az R-5O-ek.

– Meddig dolgoztál az OTI tornyban?

– Egy évet, majd átkerültem a Széchenyi-hegyi televízió adóhoz. Ide egyébként úgy jutottam, hogy 1957. nyarán üzemi gyakorlatra jártam Lakihegyre, ahonnan egyik osztálytáram telefonon áthívott látogatóba az épülő tévéadóhoz. A technika, a színes panelek és a németes rendben futó vezetékek azonnal rabul ejtettek, ez nem vitás. A televízió mellett volt ott még két URH adó hat kezelővel, utóbbiak egyike lettem én.

– Németes rendben futó vezetékek? Ez alatt mit értsünk?

– A tévéadó német, RFT gyártmányú berendezés volt.

– Aha…

– Fontos megjegyezni, az előbb említett URH adók egyike a CCIR sávban, 89 MHz-en 14.OO-tól 22.OO-ig sugározta a Sándor utcai stúdióból vezetéken feladott műsort.

– Mármint az ötvenes évek végén URH műsor itt?

– Igen. Az illetékesek úgy voltak vele, ha nem adunk anyagot URH frekin, akkor nem is fognak elterjedni az ebben a tartományban dolgozó műsorvevők. Aztán természetesen hoztak egy szovjet berendezést, amely persze már az OIRT tartományban, 66,37O MHz-en üzemelt. A cél egyébként az volt…

– …hogy az emberek ne hallgassák a nyugati adásokat.

– Ennél csöppet többről beszélünk.

– Azaz?

– A déli irányból jövőt sem szabad elfeledni, hiszen Jugoszláviában, az örök ellenségnél is a CCIR-t használták. Nos, mi ezeket tartottuk karban, adásszünet alatt meg babusgattuk őket.

– És a katonaság? Elfelejtkeztek rólad?

– Dehogy! Hatvan novemberétől hatvankettő decemberéig szolgáltam. Van otthon egy egy R-1O-es rádióm, ceruzával bele van írva: Ercsi. Mivel én is ott állomásoztam, nem elképzelhetetlen, hogy anno vittem a hátamon – de ez már egy későbbi történet. A leszerelés, majd másfél esztendőnyi tévétornyozás után jött a Központi Fizikai Kutatóintézet nyolc évre, aztán a Szikra Lapnyomda, ezt követően állami szolgálat az energiafelügyeletnél, s végül leköltöztünk Kunszentmiklósra, ahol ma is élek. Ide kapcsolódik egy érdekes, a korra jellemző sztori. A településen két üzem dolgozott, s én mindkettőhöz elmentem. Az egyik irodában mosolyogtak, a másikban fintorogtak, amikor bemutatkoztam – tán mondanom sem kell, az első mellett tettem le a garast.

Egy laza híradó a hatvanas évek elejéről

– Honnan jött az írás, a technikatörténet szeretete?

– Amikor katona voltam, rendívül sokat bosszankodtam azon, hogy miért kell nekünk az ötvenes évek lepukkant technikájával dolgozni, miközben ennél már lényegesen modernebb eszközök is akadnak. Ilyen volt például az R-4-es Labe vevő, amely szó szerint felüdülést jelentett az NV-1-hez képest. Aztán az is erősen hatott rám, hogy huszonöt éves korom óta gyakorlatilag egy permanens technikai forradalomban élek-élünk. A munkámban épp úgy, mint a hobbimban tapasztaltam a szédületes fejlődést, s egyrészt ez késztetett arra, hogy elkezdjem megörökíteni az eseményeket. Ha az ember önkritikusan nézi, akkor persze elismeri, az első krónikási próbálkozások talán sutára sikeredtek, de mentségemre szolgáljon, hogy minden sort tiszta szívvel írtam. Aztán múlt az idő, s kialakultak a hivatalos és baráti kapcsolatok a hadi, a posta és a műszaki múzeumokkal, s ezek újabb és újabb lökést adtak a folytatásra. S az sem megvetendő, amit a Rádiótechnika évkönyveiben megjelent cikkek hoztak az ismertségben.

– S mi a másik ok?

– Életem során számos szakmát szereztem, de a tudásom soha nem volt állandó, folyton föl kellett frissíteni. Ugyan ez áll a technikatörténetre is, amely a szemünk előtt fut – ám ahhoz, hogy ismerjük a “volt”-at, újra és újra le kell írni a történéseket. Egyrészt mindig jön valami új, amely más megvilágításba helyezi a régi eseményeket, másrészt a kutatómunka során folyton kiderülnek-előjönnek afféle sztorik is, amelyek leírás híján elvesznének. Lehet, más mosolyog ezen, de én küldetésnek érzem azt, hogy elmondója-krónikása legyek a régvolt technikájának. Szerintem nincs abban semmi túlzás, hogy a Rajnai Zoltán ezredessel közösen jegyzett, a katonai rádiókat leltározó könyvünk tartalma leírás híján elveszett volna. Ezt pedig – szerintem – nem engedhetjük meg magunknak. Ha valami, akkor ez az, ami igen erősen motivál a munkámban.

 

Ha kérdésed van, Dénesnek tedd föl. 🙂

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

  1. Mindkettőtöknek köszönöm,nagyon érdekes és közvetlen hangú beszámoló!
    További jó munkát és jó egészséget kívánok Mindkettőtöknek!
    Karesz

  2. Gratulálok az elért eredményekért! A FuGe-10 felébresztette érdeklõdésemet, mert dolgoztam velük. 3 darab RL12P35-ös csövekkel dolgoztak, 2-fajta volt: a hosszúhullámú 300-600 kHz sávban, az EL, és a rövidhullámú 3-6 a MHz sávban a EK. 100 watt körül volt a kimenõterljesítmányük, mindkettõ variométrerrel volt hangolható. Akkoriban zavaróadónak használták, nekünk kellett egy kis villlanymotort a fínomhangolóra szerelni, ami ide-oda hangolva zavarta a nyugati adásokat.

    Sok sikert kívánok Nektek – Pali.

  3. Azt hiszem 1955-ben történt. Az akkori , megyei MHS (?) segíteni szerette volna a búza betakarítását. A gond a kombájnok gyakori meghibásodásával volt. Gyomán a gépállomáson volt a központi állomásunk míg a fontosabb gazdaságokban R3-as adó-vevők voltak. Ha valamilyen alkatrész hiányzott rádión kérték. A központi állomáson egy , Hídvégi Tibor( akkor ha8ws) által készített adó ás egy szövetkezeti vevő volt. Az R3-ak saját keret antennával a központ egy hosszú dróttal dolgozott.
    A gondot az R3-ak energia ellátása és frekvencia instabilitásuk okozta. A jó erőben lévő kombájnosok túlhajtották a generátort, elszaladt a fereki ezért a központban “kézi szkennelő” üzemmódot kellet állandóan csinálni, hogy meghalljuk a bejelentkező gazdaságot.
    Egyébként kb 8-10km-ig jó volt a rádió hálózat. 3,6 MHz környékén működött. 73 Bandi ha5wh

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.