HA5CBM névjegye

Szervusz, Kedves Látogató! Szeretettel üdvözöllek a rádióklub honlapján! Mint talán már érzékelted, teljes odaadással viseltetek a katonai rádiók iránt. E kapcsolat odáig megy, hogy ezekkel a készülékekkel szeretek leginkább dolgozni – s ezt a vágyamat nagy szerencsémre Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián ki is élhetem. Ha kérdésed van a hobbimmal vagy a gyűjtéssel kapcsolatban, keress meg bátran! Én is voltam kezdő! :) S még valami: a lomhalom kifejezést én teljes tiszteletadással használom. A jelző oka pusztán az, hogy az angolszász gyűjtők a boatanchor szóval adják meg hobbijuk (imádatuk?) tárgyát – s ez tudvalevőleg hajónehezéket, horgonyt jelent. Nem akarván ellopni az ő ötletüket találtuk ki barátaimmal a „lomhalmot”, s ahogy látjuk, ez egyre elfogadottabb lesz a hobbisták körében. Baráti 73! HA5CBM Miklós Military Szakosztály

Ami jár, az jár – avagy pár gondolat a fineszes antennatelepítésről és az egyéb lehetőségekről

A HA5KDR digitális kikötőjének rendszeres olvasói megszokhatták, folyamatosan igyekszünk változatos témákról írni. Egyrészt tisztán áll előttünk, hogy hozzánk nem csak ápoltak járnak, másrészt mi is tudjuk, hogy nem csak ápoltakból áll a világ. 🙂 Ennek jegyében jelen írásunk az antennatelepítés örömeiről, nyomorairól és lehetőségeiről szól. Lesz itt minden; saját és hallott sztorik, törvény adta lehetőségek és gondolatébresztés egyaránt. Tesszük mindezt azért, hogy ötleteket adjunk azoknak, akik éppen ezen a nehéz munkán törik a fejüket.

Könnyű annak, akinek van egy mobil állomása, s oda teszi az árbocát, ahová neki tetszik (HA8BDE képe az R-30-as állomásról szóló cikkből)
Folytatás

Viszed vagy viszik!

Írtunk már sokat a Külső D-raktárak kincseiről. A legjobb ezekben az elhagyatott, nyáron darázsfészkes és pókos, telente fagyot lehelő tárolókban, hogy az ember soha nem tudhatja, mibe botlik bele. Most a külső D-5-ben elfekvő lomhalomhalmazt kezdték kiszórni – s mi HA8BIT Petivel azon nyomban le is csaptunk a konténerbe szánt rádiós jellegű hulladékokra. Látható itt (helyesebben ott) minden, köztük igazi kuriozitások is…

Folytatás

Egy vidám klubnap fényképalbuma

Gazdag esztendő volt az idei. Többek között jártunk a határon, közöltünk jó pár eredeti dokumentumot, megjavítottuk a klubban a fűtést, lement egy elsőrangú Military Weekend, patikára reparáltuk a HA5KDR tulajdonában álló Zil-131-es híradóautót és annak motorját, A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumba került az R/3 és az R/1a, értekeztünk arról, hogy az amateurizmus él, leszögeztük, hogy gyűlölködni céltalan – s a sort még hosszan folytathatnánk bármivel. 🙂 A múlt év zárásaként pedig 28-án tartottunk egy kiterjesztett klubnapot, ahol HA5OGR Lajos, HA8BIT Peti és HA5CBM Miki főztjei mellett múlattunk el jó pár vidám órát. Az alábbi képriport ezt próbálja érzékeltetni…

Folytatás

Új zenekarok a sonkáknak! :)

Ahogy tőlünk megszokhattátok, igyekszünk mindig frissek lenni. Most HA5IKS Pisti révén két országból írunk meg három jó hírt azért, hogy Ti is lecsaphassatok az új lehetőségekre. És ahogy Izrael és a hetven mega esetében, így itt is örömmel vesszük, ha leírod nekünk első kapcsolódó élményeidet! 🙂

A régi szép napok: HA9HAF9A amatőr hívójellel öt megán az első magyarként!

Folytatás

Amateur törvény: legyünk megértőek!

Korunkban egyre több a buborék. Értjük alatta azt, hogy az egyének – ne szépítsük, hisz igaz: javarészt kizárólag önhibájukból – döntően csak olyan véleményekkel találkoznak, melyek a sajátjukat erősítik, igazolják vissza. A (mesterséges) elzárkózás bizonyos (kényelmi-érzelmi-értelmi) szempontból elfogadható, ám kár lenne feledni, a hermetizálás egy idő után beteges formákat és méreteket képes ölteni. (Ilyenkor tanácsos egy speciális szakember felkeresése.) Ám mindez enyhébb esetben sem vezet sok jóra. A HA5KDR csapata küldetésnek tekinti, hogy olvasóközönsége látókörét szélesítse: olykor katonai lomhalmokkal – máskor pedig a digitális-kanális népszerűsítésével. Ahogy a belső statisztikákon látjuk, virtuális kikötőnk egyre népszerűbb – azaz a “Ti” véleményetek szerint is jó úton járunk. S mivel a bizalom nagy úr, engedelmetekkel nem szeretnénk a hitelesség ösvényéről 2018 végén, sőt 2019-ben és az azt követő esztendőkben sem letérni.

Jelek a légben – ahol piros, ott vettek minket!

Folytatás

Mire elég hat Watt?

Úgy egy hete azt írtuk, segíts magadon, s lesz Feldhell QSO-d. Hát, a minap nem lett, pedig mindent elkövettünk érte. A földbeállás okát nem tudjuk de mivel amateurok vagyunk, nem keseredtünk el, hanem gyorsan más örömforrás után néztünk…

Most csak ennyi fényrajz lesz, mert alapvetően nem ez a lényeg, hanem a rádiózásra való bátorítás és buzdítás!

Folytatás

Kilencvennyolc kilogramm gyönyörűség: az R-154 Molibdén leírása – Ninety-eight kilograms of beauty: R-154 Molibden HF receiver description

No bugs. No unnecessary link. The description is freely downloadable. As you have been accustomed to HA5KDR. If you are looking for another description, go back to the homepage. For example, here are you here. 🙂 (Look for and find! 🙂 )

Az eredeti leírás fedőlapja

Az eredendően djvu-ban lévő fájl PDF-re történt konvertálásáért HA2TO Árpinak mondunk újfent hálás köszönetet!

Ez ugye látszólag egy amolyan sztenderd szöveg, pedig messze- messze több lapul mögötte. Jelesül: Árpi Om rendkívül segítőkész amateurtárs, akinek hozzáállását – és koránt sem mellékesen mondva végtelen türelmét – jól jellemzi, hogy bármikor hajlandó a számítástechnikához kevéssé értő cikkíró támogatására és szeretetteljes terelgetésére. Tisztán érezzük, önként és jó szívvel adja a legdrágábbat, azaz az idejét – ennek ellenére azt is tudjuk, hogy egy komolyabb ballontranszformátornyi sört kell majd egyszer elfogyasztanunk az egészségére! 🙂 Ezt így kívánja a tisztesség – no meg a viszont érzett tiszta hála is.

———————————-

Ahogy azt tőlünk megszokhattátok, folyton azon jár az eszünk, miféle csemegékkel örvendeztessük meg a HA5KDR digitális kikötőjének olvasóközönségét. Most a legendás Molibdén, azaz az R-154-es katonai RH vevőkészülékről közlünk mindenféle izgalmas eredeti anyagokat. (Akinek a dézsa-vű nem jön be, megkapja czippelve is.)

Folytatás

F-2000 újratöltve – itt a “polgári” magyar nyelvű leírás!

HA5TBN Dani újabb gyöngyszemet osztott meg velünk – s kik vagyunk mi, hogy az információn ücsörögjünk? Nosza, hát mutassuk meg az amateurtársaknak. A végére kaptok egy szép garancialevelet is. Utóbbi azért hasznos, mert tudjuk, léteznek olyan ápolttársak, akik “ennyire” is szeretnek ügyelni a részletekre, azaz az autentikus megjelenésre.

Egy szép masinéria az internetről…

Folytatás

Habent sua fata radio – Egy elveszettnek hitt rádió, azaz a Maros-B története

Terentianus Maurus egy, a II. század vége felé élt késő római stiliszta, grammatikus volt. Sokat tett az európai művelődésért, mi most mégis csak a legismertebb mondását – habent sua fata libelli-t – idézzük – azt is kissé átszabva. Az amateur változat: habent sua fata radio – ami annyit tesz, hogy az eredetiben szereplő könyvek (libelli) szót lecseréltük a rádióra, így azt kapjuk, hogy a rádióknak is megvan a maguk sorsa. Alant klubtársunk, HA5TBN Dani cikke következik egy kalandos sorsú és egykor kölcsönadott Maros-B-ről…

kep 1

Egy gyűjteményes Maros-B, s nem mellesleg cikkünk főszereplője…

Folytatás

Géptávíró téli estékre – in winter you do not have to be bored (Teletype for you)

Mint azt tőlünk megszokhattátok, rendszeresen közlünk olyan anyagokat, melyeket mások csak komoly pénzekért tesznek elérhetővé – s utóbbi esetben teljesen esetleges, hogy a netről vagy különböző árverési oldalakon vesztegetett rissz-rossz fénymásolatokról forog a szó. Persze e tevékenységünkért néhány nepper vagy amatőr kellően ideges, de ez bennünket cseppet sem érdekel. Ugyanis valljuk, hogy a tudás mindenkié, azt nem elzárt elefántcsonttornyokban kell fegyveres katonákkal őriztetni. Ennek jegyében most közreadjuk az R-142-es állomás segédletét és az F-2000-es távírógép kezelési szakutasítását. Az anyagok orosz nyelven rádiókra, egységekre és vezetékezésre lebontva szabadon elérhetőek, de eddig tudtunkkal magyarul még nem közölték őket. Sem a kövület 🙂 kézi billentyűs géptávíró, sem a “sima” R-142 nincs már rendszerben. A korábbi anyagok itt és itt érhetőek el a zöld szövegekre kattintva. 🙂 A könyvek minőségi és gondos beszkenneléséért ezúton mondunk hálás köszönetet klubtársunknak HA5TBN Daninak.

——————————————–

As you have become accustomed to, we regularly report material that others make available for money. Of course, for these activities some neapets or amateurs are quite nervous, but we do not care. We believe that knowledge is everybody, it does not have to be guarded. Now let’s find out the help of the R-142 station and the F-2000 telegraph instruction manual. The materials are available in Russian by radio, unit and wiring, but so far they have not been communicated in Hungarian yet. Previous material can be accessed by clicking on the blue texts in the Hungarian text. 🙂

963529db-be5f-411b-bf63-abb304c4c2f5

A fotón egy R-142D állomás szemlélhető

Folytatás