Ami jár, az jár – avagy pár gondolat a fineszes antennatelepítésről és az egyéb lehetőségekről

A HA5KDR digitális kikötőjének rendszeres olvasói megszokhatták, folyamatosan igyekszünk változatos témákról írni. Egyrészt tisztán áll előttünk, hogy hozzánk nem csak ápoltak járnak, másrészt mi is tudjuk, hogy nem csak ápoltakból áll a világ. 🙂 Ennek jegyében jelen írásunk az antennatelepítés örömeiről, nyomorairól és lehetőségeiről szól. Lesz itt minden; saját és hallott sztorik, törvény adta lehetőségek és gondolatébresztés egyaránt. Tesszük mindezt azért, hogy ötleteket adjunk azoknak, akik éppen ezen a nehéz munkán törik a fejüket.

Könnyű annak, akinek van egy mobil állomása, s oda teszi az árbocát, ahová neki tetszik (HA8BDE képe az R-30-as állomásról szóló cikkből)

A gondnok/közös képviselő nem törvényalkotó szerv. Azaz “ő” semmiféle címen nem akadályozhatja meg azt, hogy az amateur hozzájusson a tetőn az őt jogszerűen megillető helyhez. Még akkor sem, ha erre esetleg tiltó módon tér ki a helyi “lakszabályzat”. (Mert ugye mit mond a hatályos szöveg? Na ugye.)

Könnyű annak, aki saját ingatlannal bír – szabad a tetője, a kertje, annyi és olyan dipólt lógat, vertikált állít a fenyőfa rejtekében‘ (by HG7WMA), amennyi neki tetszik. Ám mivel ez egy viszonylag szűk réteg, velük engedelmetekkel most nem foglalkozunk. Még akkor sem, ha netán sötét a szomszéd és duzzog, hogy a halált sugározza a zamatőr‘ – mert az abcugoló sokat nem tud tenni úgysem. Akkor se, ha netán feljelentget. S bár biztos lesz olyan lélek, aki szerint ezzel azért már érdemes törődni – de valójában éppen hogy nem. Nagyon nem.

Törvény adta jogod ugyanis, hogy rádiózz.

Vegyük tehát sorra, miféle amateurok és lehetőségek vannak. Persze mindenre nem térünk ki, de azért a főbb irányokról és lehetőségekről megemlékezünk.

Nézzük először azt, aki ugyan rádiózni szeretne, de konfliktuskerülő lélekkel áldotta meg a teremtő. Nem akar lakógyűlésen magyarázkodni, mi szerint ő nem az armageddon előhírnöke, s a hobbija sem maga a sugárzó őrület. Ugyancsak nem óhajt a közös képviselővel ölre menni pár dipól és körsugi’ vagy Yagi okán. Nos, neki az ablakantennán és/vagy az erkélyről kilógatott pecabot sugárzón túl nem tudunk mit javasolni. Hiába no, néma gyereknek nem jut elég éter.

A következő fokozat a kevéssé szégyenlős, de azért még nem eléggé (jogosan) erőszakos amateur. Nála az emberi megoldások már erőst játszanak. Ilyenkor érdemes “baráti” alapon felkeresni a közös képviselőt, s vele tárgyalni a lehetőségekről. (Ez a mondat látszólag ellentmond az első, vastagon szedettnek. De csak látszólag: ugyanis attól, hogy a közös képviselő nem törvényalkotó, még törvény adta joga értesülni/tudni a rábízott ingatlanon történt változásokról.) Mivel az emberek döntő része pont úgy viselkedik az utcán, mint az erdőben a vadak (amiket ugye azért lőnek magaslesről, mert nem néznek fölfelé), halvány lila fogalmuk sincs, hogy mi van a tetőn. Vagy ha fel is pillantanak, képtelenek értelmezni a látványt. Ha ezt a fölismerést sikerül baráti módon (vacsora, sörözés, fröccsözés, kávézgatás-sütikézés alatt) a közös képviselő tudtára adni, akkor már csak az egyéni – értsd, négyszemközti – érdekérvényesítő képességünkön múlik, hogy mi kerül a tetőre. Alváltozat: ismerünk olyan amateurtársat, aki egy sorház csúcsát lakta be olyformán, hogy egyrészt alulról szinte semmi nem látszik, fenn széttekintve viszont a NSA Langley-ben található központja kismiska hozzá képest. Mivel a lakók kulcs híján eleve nem mászkálnak föl, az egész homályban marad(t).

Tapasztalataink szerint egyébként ez, azaz a “baráti” megegyezés a leginkább járható út.

S legyünk őszinték, a közös képviselői félrenézés zsebbe csúsztatott bélelt borítékok ellenében is összehozható. Ha ezt fölháborítónak tartod számold ki, hogy évi húsz-harmincezer plusz forintot megér-e a hobbid? Ha igen – s bármi okból nincs más lehetőség/nem kívánsz más utat járni – inkább fizess mint hogy nyeld a mérged.

A fentieknek egyik alváltozata a lakásvásárlás előtti tájékozódás. Egyik közismert – és általunk nagyra tartott és személyében is szeretett – amateurtársunk úgy vett magának új otthont, hogy költözés előtt sorra járta a kiszemelt házak közös képviselőit, s megkísérelte előre levajazni az antennaállítást. Az ember a hazai közállapotokat látva könnyen azt hihetné, tíz tárgyalás alatt meg sem állt – ám bármily meglepő, már a harmadik emberrel dűlőre jutott. (Fontos közbevetni, az első kettő sem volt elutasító, csak azt kérte, hogy terjesszék a témát a lakógyűlés elé. Ez utóbbit barátunk viszont mindenképpen el szerette volna kerülni.) Ketten kimódolták, hogy mindenről lesz műszaki rajz, kiegészül a villámvédelem a tető pedig nem sérül – oszt’ jónapot.

Mielőtt tovább lépnénk érdemes leszögezni: bármiféle viták elkerülése érdekében műszaki rajzot/vázlatot mindenképpen készíteni kell. S nem árt egy havi pár száz forintos tételt jelentő felelősségbiztosítás sem.

Ha esetleg a közös képviselő ugyan támogatja ügyünket, de kissé félős, jöhet a következő lépés, a lakógyűlés. Ha van bőr a képünkön, hazudjuk angyali arccal és bátran, hogy mi csak és kizárólag venni szeretnénk – míg ha nincs pofánk füllenteni, akkor érveljünk. Például olyanokkal, hogy ha igaz lenne, hogy a rádiósugárzás öl, akkor Lakihegyen (Csepel-szigetén) 1935-óta nem lenne élet. Meg a mikrosütő analógiát is elmondhatjuk, mi szerint ott egy öttagú család vacsorájának megmelegítésekor több “póver megy a levegőbe” mint amit Te egy hétvégén kieresztesz az éterbe. S így tovább, a végtelenségig. S végül elmondhatjuk azt is, hogy az amateur nem azért szeretne a tetőn lézengeni, mert

  • szép a táj
  • szánt szándékkal ki akarja lyuggatni a nemrég letett szigetelést
  • romba óhajtja dönteni a tetőt

hanem azért, mert a fizika törvényei szerint bizonyos mennyiségű helyre van szüksége ahhoz, hogy törvény adta jogával élhessen s a hobbiját gyakorolhassa.

Bár ismerünk olyan amateurt (a klubból is), aki gyakorlatilag totál sikerrel vette a lakógyűlés jelentette akadályokat, de szerintünk ez eléggé időrabló és idegőrlő módszer. Csak annak érdemes belefognia, akinek az erre szánt idegsejtjei még rendelkezésre állnak vagy esetleg kellően fiatal és bohó.

Újabb alváltozat: ha valaki albérletben él, s a tulajdonos írásban hozzájárul(t) az antennaállításhoz, akkor úgyszintén érdemes a közös képviselővel barátilag egyezkedni. Azaz ahogy régen mondták: go to 3-as pont. 🙂 Ha ez nem megy, marad a lakógyűlés.

Szintén albérletes sztori: az amateurtárs fogta magát, némi erőszakkal kijutott a tetőre és kitette az egy-egy szem W3DZZ-jét és körsugárzóját. Majd’ nyolc évig élt ott, s soha senki nem kérdezte, mi az és kié. A történethez tartozik, hogy a kábeleket persze nem a szabadban, a ház oldalán hanem a szellőzőn eresztette le, így azok aztán végképp láthatatlanok maradtak.

Az már csak hab a tortán, hogy a tulaj semmiről nem tudott…

A kissé szégyenlősök/szabálykövetők után lássuk a következő fokozatot.

Vannak ugye azok, akiket ugyan érdekelnek a törvények, de rádiózni “akarnak”, s úgy állnak hozzá, hogy ebben nem gátolhatja meg őket senki. Az ilyen amateur ha ellenállással találkozik (közös képviselő), azt ügyvéddel töri le. Általában ez költségesebb módszer, mint a jó üveg konyak (vagy éves boríték), de olykor célravezetőbb. Itt nincs lakógyűlés, mert egy jó ügyvéd szívesen elmagyarázza bárkinek, hogy mi az, ami megilleti az ügyfelét. S persze azt is, hogy ennek meggátlása miféle kellemetlen szankciókkal jár.

Ennek egyel magasabb változata az, amikor az illető amateur senkit nem kérdez meg, csak felmegy és kipakolja azt, ami neki tetszik. Ha pedig netán valaki zörög, küldi az ügyvédet – aki nem mellékesen azt is tudtul adja, hogy mások tulajdonának piszkálása rongálásnak, súlyosabb esetben lopásnak minősül s tarkabarka szankciókat von maga után.

Persze, tudjuk, ez kétélű fegyver – de kár lenne feledni, egy hasonló helyzet ellen a lakóközösségből bárkinek erőszakkal fellépni a jog szerint akkor is önbíráskodás, ha úgy érzi-véli, hogy igaza van. Azt meg ugye a törvény keményen szankcionálja. A látókörünkben akad olyan amateur, aki ellen a lakóközösség jogkövető módon lépett föl, aztán végül úgy öt esztendőnyi céltalan vita után abbahagyták a polémiát s minden maradt a tetőn.

Létezik aztán az a típus is, aki feltesz “bármit” s arra blazíroz, úgysem veszi azt észre a kutya sem. (lásd az albérletes sztorit.) Ez nem kizárt, hiszen az emberek elvétve nézegetik egy panel-vagy kopott társasház tetejét, másrészt ritkán fizikusok, százeres tételben gyengén látók, lusták bejelenteni bármit is, a közös képviselők túlterheltek, feledékenyek – s így tovább a végtelenségig.

S zárásként egy kiváló cikk, ami remekül összefoglalja az antennaállítás anyagi részét. Bevalljuk, ez mi sem tudtuk volna szebben és tömörebben megírni.

Nyomatékkal ismételjük: a fentiek csak a főbb lehetőségeket leltározzák – ám az élet ennél sokkal gazdagabb. Ugyanakkor ha csak egy szenvedő amateurtársnak sikerült használható ötletet adnunk, már megérte ezt a cikket megjelentetni.

Zárásként pedig egy, a német amatőrszövetség, a DARC által favorizált megoldást is ideiktatunk: ők azt mondják, az amatőr legyen türelmes. Ami olvasatukban annyit tesz, hogy szépen tegyük ki az antennákat – de ne kössünk rájuk koaxot! Mivel valaki úgyis azonnal rutinból feljelent (Figyelem: Németországról beszélünk! 😉 ) s a hatóság kiszáll, rögvest kiderül, mi tuti nem lehetünk a zavar forrása, hiszen nem érjük el az antennát. Ugye milyen egyszerű?! A statisztika azt mutatja, Günther és Barbara sem szereti, ha hülyének nézik, így általában a harmadik levél után nem megy több a helyi NMHH-nak. Ez általában tizenkét hónap. Utána viszont nyugodtan beköthetünk és feltehetünk bármit is. 🙂

Baráti 73!

A HA5KDR kollektívája

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..