Valahogy úgy alakult az életünk, hogy mostanság csöppet több időnk van, mint eleddig. Mivel a gondolkodó emberekhez hasonlóan mi sem szeretünk tétlenül ücsörögni, értelmesen igyekszünk elütni a szabad óráinkat. Ami jelen olvasatban annyit tesz, hogy szépen töltögetjük föl a klub digitális könyvtárát. Így osztottuk meg a minap az R-312 RH-, majd a szintén népszerű R-313M2 URH vevőkészülék magyar nyelvű leírásának legfontosabb húsz-negyven-egynéhány oldalát. Tettük mindezt a HA5KDR egyik legfontosabb küldetéseként, azaz a tudás megosztásaként. A hajtás után most a TZK parancsnoki légvédelmi távcső leírásából juthattok hozzá a legfontosabb harminchat oldalhoz. Fontos még megjegyezni, az egyes fájlok önállóan is elérhetőek, de hála HA2TO Árpinak, egybe (értsd: pdf-be) rendezve is felszipkázhatók… 🙂
A TZK távcsőből – akárcsak a PAB és BAB-2-ből valamint az ASzT-ből – viszonylag sok került magánkézbe az elmúlt évtizedekben. A PTTM, azaz a Periszkopikus Tüzérségi Tájoló Műszer már nem annyira népszerű a hazai gyűjtők körében – ami azért is különös, mert Germuska Pál remek, a magyar hadiipar múltját feltáró könyvéből igen érdekes következtetéseket lehet levonni erről a magyar, katonai célra gyártott optikai termékről…
No, de kanyarodjunk vissza témánkhoz. A fentebb említett remek mono- és binokuláris távcsöveket szinte változatlan, kiváló minőségben gyártották 1947 és 1990 között. Az általunk alant bemutatott TZK leírás 1951-es (!), ennek ellenére – ha tetszik: saját tapasztalatból mondva – tökéletesen alkalmazható akár egy 1988-ban született példányra is. Ami azért nem megvetendő tény egy (hadi)ipari termék esetében… 🙂
Fontos megjegyezni, az idézett bumáska is a Magyar Honvédség Szabályzatraktárában lett hivatalosan vásárolva a kétezres években.
TZK-ból nagyobb mennyiség először a 90-es évek elején, majd 2008-10 környékén került magánkézbe. Egy bő évtizede hivatalosan, viszonylag olcsón (állapottól és felszereltségtől függően 40.000-50.000.- forintért) és szabályos számla ellenében lehetett hozzájutni egy erre szakosodott kereskedőtől. Természetesen ládástól, ahogy kell. A legtöbb légtérfigyelő “természetesen” külföldre vándorolt, de azért jutott belőle idehaza is elegendő. Közös tulajdonuk, hogy leírást nem adtak melléjük. Jelen cikkünkkel mi ennek a hibának legalább részbeni kiköszörülésére vállalkozunk. S bár a kezelésük nem kíván atomfizikusi vizsgát, azért “mérni” már csak kevesen képesek vele…
A TZK korunkra sajnos ritka kincs lett – nem csak az eladó, de az itt-ott látható, szabadon megfogdozható példányokat tekintve is. Utóbbi pedig azért különösen érthetetlen, mert nem kettő-három, hanem százas nagyságrendű darab pihen honunkban magánkézben.
És akkor – hála HA2TO Árpinak – íme egyben:
Ez tehát mindösszesen harminchat oldal. Azt gondoljuk, olvasóink között kevés az optikus, illetve úgy általában a TZK-k javításhoz értő ember – azaz ez a copy-mennyiség bőven elegendő az eszköz használathoz. Meg ha bedöglik, esetleg gombátlanítani kell az üveget, úgyis elmész egy szakihoz, aki pedig csípőből vágja a reparálás trükkjeit. S amit korábban elmondtunk, most is áll: az eredeti leírás nem eladó, nem kölcsönözhető és ennél többet nem szkennelünk be belőle.
Mára ennyire telt, de igyekszünk, hogy a jövőben se maradjatok izgalmas és érdekes olvasnivaló híján.
73!
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály