A legszebb helyre kerültek…

Manapság divat leszólni az állami fenntartású közgyűjteményeket. A HA5KDR vezetésétől és tagságától ez a megközelítés igen messze áll – olyannyira, hogy, mi magunk tettünk és teszünk (Apátistvánfalva 2017, 2018) sokat azért, hogy népszerűsítsük a katonai és határőr múltat, annak technikáját – például ilyeneket. Aki évek óta követi tevékenységünket tudja, több közös kiállítást tartottunk a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum márványtermében – most pedig az együttműködés újabb szintjét léptük meg.

5a123eb2-a055-4301-a9c1-860dc233481a

Útban a legrangosabb kiállítóhelyre, amire egy gyűjtő vágyhat…

Engedelmetekkel nem ismételjük meg azt, amit az R/3 és R/3a készülékekről két részben közöltünk – lévén itt és itt minden alaposan elolvasható. Hasonképp cselekszünk az R/1a-val is – amióta ezt leírtuk, nem jutottunk lényegesen új információkhoz. Azt, hogy most miként jön ide ez a két csodás és ritka lomhalom, lejjebb fogjuk elmesélni. Ám mielőtt ezt megtennénk, illik leírni, hogy az R/3 múzeumban legközelebb Prágában, aztán kissé odébb Moszkvában látható, R/3a-t és R/1a-t pedig szó szerint sehol sem szemlélhetünk közgyűjteményben.

e2998e7d-bf45-419e-91d8-068bc8a3a9dc

A múzeum R/5 harckocsi adó-vevője – ennek helyére került az R/3a

Ez így volt eddig – de e hét kedden orvosoltuk ezt a gondot. Persze ehhez elsősorban kellett a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, azaz dr. Kovács Vilmos ezredes és Bán Attila alezredes, a külső kiállítóhelyekért felelős múzeumigazgató-helyettes, akik elhitték, hogy nem pár romot szeretnénk kölcsönadni nekik, hanem három szépen restaurált masinát.

c8345371-0339-4c17-b33b-91c8b93af612

A közgyűjtemény szakembere a vitrinben dolgozik…

Talán nem árt leírni, mi késztetett bennünket arra, hogy (alsó hangon) öt esztendőre a hadimúzeumhoz származtassuk kedves katonai berendezéseinket. Az első indok, hogy itt vannak a legmegfelelőbb helyen, s nem a lakásunkban, ahol maximum a haverok láthatják azokat. Azt, hogy évente egy-két alkalommal elvisszük őket ide-oda kiállítani, nem nevezhetjük széles tömegeket érintő tárlatnak – nem így a HM HIM A Piavétől a Donig című állandó kiállítását, amelyet esztendőről-esztendőre olyan száztízen-sokezer ember tekint meg.

f0cc3c86-bb02-4f55-88a5-cd2442c4946d

Elöl az R/3a, hátul a generátorszekrény

Az meg ugye nem egy Burabu. Ezzel persze még véletlenül sem az ex-csepeli találkozót szóljuk le, pusztán a méreteket kívánjuk érzékeltetni.

A második indok a helyhiány nyomán keletkező méltánytalanság – értjük alatta azt, hogy bár az otthon saját de csöppnyi s még a kisleányomnak is kell benne helyet szorítani. Meglátásunk szerint a keretantenna nem a fehérneműk szárítóalkalmatossága, a restaurált doboz nem porfogó a lakás meg nem a külső D-13-as raktár, ahol a cuccokat egymás hegyére-hátára pakoljuk (parkoljuk) csak azért, hogy legyen hol elmenni vékonyan és lapjával. 🙂

5c6c9c7c-65bf-4663-95b5-892bcea201ce

A szétszedés előtti állapot – felül az R/5, alatta az R/7

A harmadik indok pedig a büszkeség – de ezt szerintünk céltalan bővebben fejtegetni.

Mi azt mondjuk, akinek akad valami ritkasága, ne féljen azt kölcsönadni a HIM-nek (esetleg másnak). Egyébként nem mi vagyunk az egyetlenek, akad ott sok egyéb is, ami szigorú szerződés ellenében pihen a tárók valamelyikében. Apropó szerződés: ha az ember lánya-fia arra szánja magát, hogy kölcsön bevisz valamit egy közgyűjteménybe, akkor arról minden esetben szerződés íródik. Ebben az összes kötelem és jog szabatosan le van fektetve, s a polgár igény szerint még extra kívánságokat is megfogalmazhat. A bevitelről kapujegy íródik, melyet gondosan meg kell őrizni, akár csak a saját példányt, melyet a parancsnok-igazgató lepecsételt, aláírt. Mi egyébként azt kértük, ha valami privát tárlat néz ki, akkor pár napra, esetleg egy hétre visszakérjük a rádiókat.

bb794efc-5c66-4b67-9c7f-63aa0e4d4990

A másik vitrin – ebbe került az R/1a…

442b0d70-216a-4192-826a-3fedba3dd19a

...ilyenformán… 🙂

Zárásként pedig egy megjegyzés: a fentieken túl külön kikötöttük, hogy a tulajdonos neve mögé kötőjellel írjanak ki egy hívójelet. Nem a sajátot, hanem ezt és így: – HA5KDR Budapest Fővárosi Rádióamatőr Klub. Tettük mindezt azért, mert ugyan a cájgok egy ember tulajdonában állnak – ám a siker, ami révén üveg mögé jutott az R/3a és az R/1a nem egy emberhez, hanem a közösséghez köthető.

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.