Van azért jó hír is!

Na! Illetve kérjük tisztelettel. Az utóbbi napok arról szólnak, hogy a magyar amatőrizmus’ csorbát szenved, mert el kell hagyni az AH telephelyeket. A leszerelési hullám részben minket is érint – de nem mindenütt (!), továbbá van azért jó hírünk is. (Több is, de majd mindent a maga idejében…) A közelmúltban ugyanis megcsörrent a telefon…

Folytatás

Antennaszerelés Csabinál

Juj! Sőt! Juj-juj! Kimozdultunk vírus idején! Sőt, csoportosultunk is – igaz, egymástól méterre és egy hosszúúúúú lapos háztetőn. Az eredmény mesés: a XI. kerületből R-107T02-vel összejött a “szembe szomszéd” HA5IT Tamás valamint HA5CBM Miklós is – pedig utóbbi zugból ugró ló, Zugló-ban él. Összefogás egy klubtárs érdekében – ilyenek mennek manapság… 🙂

Az alanti fotón Paja barátunk szemlélhető az oszlop végén, amint éppen eltartót szerel a dipólusnak (Összes fotó: Csabi)

48baee23-5338-4e3e-9ba7-60e53e12c913

Folytatás

Balás B. Dénes: Hátirádiók a Magyar Néphadseregben

Járvány ide vagy oda, a honlapnak akkor is futnia kell. 🙂 Persze nem győzzük hangsúlyozni, érdemes – pláne mostanság – közösségi oldalunkat is nézegetni, lévén oda gyakrabban kerülnek ki mindenféle izgalmas anyagok.


a7b-5-szovjet-rádio-04

A szovjet gyártású A-7 berendezés

Az alanti jó nagy, szándékosan a ráérősebb hétvégére időzített cikkért ismét remek író- és ápolttársunknak, HA8BDE Dénes Om-nak tartozunk köszönettel. Dénestől már korábban is számos remek publikációt közöltünk, s olvasóink természetesen most sem fognak csalódni…

Folytatás

Hajrá, hív a hatvan méter!

Mi legyen most a mottónk? Cikk koronavírus idején? Áhh, ez ultra gáz, meg eleve lemondó jellegű. Inkább olyat üssünk e helyre, ami jellemző ránk s pozitív üzenetet hordoz! Legyen hát: hajrá hatvan méterre magyarok! 🙂

Fájdalmasan kevés hazai amatőrtárs dolgozik az öt MHz-es sávban. Az elutasítás indokai széles skálán mozognak, de pár szóban azért viszonylag könnyedén összefoglalhatóak: nincs antennám, nem megy ott (még) a rádióm, illetve legfőképpen mire elég az engedélyezett tizenöt (!) Watt és pláne a tizenöt kHz-es (!) sávszélesség? Az alábbi írást a bátorítás szülte: az, hogy megmutassuk, ilyen “borzasztó, hallatlan és felháborító” (a megfelelő rettenetet sugárzó kifejezés tetszés és ízlés szerint aláhúzandó) feltételek mellett is tudunk szép, irigylésre méltó sikereket elérni.

photo_2020-03-24_21-27-38

CQ CQ de HA9HAF9A 5,357 MHz-en FT8-as üzemmódban

Folytatás

Fénytávbeszélő az “ókorból”

Tudtuk, hogy volt nekünk ilyen is a második világháború idején – csak eddig nem nagyon találtunk róla magyar anyagot. No, de most fordult a kocka, s előkerült ez-az. S az infókat természetesen a tőlünk szokott módon azonnal meg is osztjuk. Következzék hát a 39 M Kisfénytávbeszélő készülék!

Hiszen ígértük, a jelen koronavírusos helyzetben sem tűnünk el! 🙂


52

Folytatás

Félix előhívta a filmet!

Pár napja beszámoltunk a Téli Vihar 2020 hagyományőrző hadgyakorlatról, s sok egyéb mellett megemlítettük azt is, hogy szeretett klubtársunk és barátunk, Félix egy Bolex Paillard kamerával rögzítette az eseményeket. Akkor azt írtuk, ha kész a film, közöljük – s mivel nem szoktunk soha a levegőbe beszélni, hát íme, alant a minimozi. A hajtás után szemlélhető mozgó képsorok a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület lelkes tagjait ábrázolják.

c65593b3-a345-4ed1-b5a9-1b010511f653

Munkában Félix, a haditudósító…

Folytatás

A KH-1 katonai frekvenciahitelesítő műszer

Remek cikk engedélyezésére kaptunk jóváhagyást Füry Nándor HG5VR barátunktól. Mint a cím is sejtetni engedi, ez egy kis szelete csupán az ötvenes évek hadi híradásának, de azt bárki könnyen beláthatja, hogy a frekipontosság akkor is elsőrendű szempont volt. Nos, lássuk tehát Nándor Om írását, melyet ez úton is hálatelt szívvel köszönünk néki! Zárásként pedig HA5IT Tamás barátunk jóvoltából mellékeljük a KH-1 eredeti honvédségi, szkennelt leírását. A djvu fájlból ismét HA2TO Árpi Om önzetlen munkája lévén “keletkezett” az emészthetőbb PDF verzió.

IMG_70861

A jobb oldali tágas rekeszben, a fafedél alatt az R-20-hoz is jó 1,5 Voltos fűtőtelep, míg felette a fülhallgató kapott helyet

Folytatás