A KH-1 katonai frekvenciahitelesítő műszer

Remek cikk engedélyezésére kaptunk jóváhagyást Füry Nándor HG5VR barátunktól. Mint a cím is sejtetni engedi, ez egy kis szelete csupán az ötvenes évek hadi híradásának, de azt bárki könnyen beláthatja, hogy a frekipontosság akkor is elsőrendű szempont volt. Nos, lássuk tehát Nándor Om írását, melyet ez úton is hálatelt szívvel köszönünk néki! Zárásként pedig HA5IT Tamás barátunk jóvoltából mellékeljük a KH-1 eredeti honvédségi, szkennelt leírását. A djvu fájlból ismét HA2TO Árpi Om önzetlen munkája lévén “keletkezett” az emészthetőbb PDF verzió.

IMG_70861

A jobb oldali tágas rekeszben, a fafedél alatt az R-20-hoz is jó 1,5 Voltos fűtőtelep, míg felette a fülhallgató kapott helyet

Ezeket az egyszerű eszközöket 1954-től 1957-ig gyártották a Telefongyárban. A készülék az úgynevezett “lebegtetéses” elven működik. Ismeretes az a fizikai jelenség, hogy ha két rezgésjelet összeadunk, a kettő értékének különbsége új jelként keletkezik. Ha ennek az “új” jelnek a frekvenciája a hallhatóság határán belül esik, és a két jel stabil frekvenciájú, akkor egy egyenletes, fütyülő hangot hallunk. Minél közelebb kerül a két jel frekvenciája egymáshoz képest, a kezdeti fütyülő hang mélyül, majd “lebegni” kezd, és ha teljesen egyezik a frekvenciák értéke, nem hallunk semmit a hallgatóban. Ezt a helyzetet nevezik a híradók “füttymélypont”-nak. Ezen a ponton túlhaladva a keletkezett hang magassága emelkedő jellegű lesz. A műszer rendeltetését és műszaki adatait az 1. ábra tartalmazza.

KH-1-rendeltetése-műszaki-adatai

A készülék két fokozatból áll: Egyik része az oszcillátor, amely DLL 101-es telepes csővel van kialakítva oly módon, hogy a kívánt alapfrekvenciájú jel előállítására két rezgőkristály között lehet választani. Az oszcillátor nem csak a kristály névleges frekvenciáját állítja elő, hanem annak egész számú többszöröseit is.

KH-1-készülék_kapcsolási_rajz

Mint a mellékelt ábrán is szemlélhető, a kisegítő-eszköz kapcsolása nem túl bonyolult

KH-1-készülék_anyaglista

Ha esetleg valaki javítani vagy utánépíteni szeretné, akkor Nándor Om jóvoltából ezt is megteheti… 🙂

A másik fokozata “detektor”-egység, szintén DLL 101-es csővel működik, és a fejhallgató részére szolgáltat jelet. Vevőkészülékek skálájának ellenőrzése esetén a vevőt “távíróra” szükséges állítani, majd a műszer “JEL” csatlakozóról lazán csatolva, a vevő antennabemenetére kell juttatni a műszeren beállított frekvenciájú hiteles jelet. A beállított jel harmonikusait a vevő skáláján a megfelelő értékeknél kell venni. Ha szükséges, a csatolást növelni kell, illetve a készülék érzékenységét, főleg a magasabb frekvenciák esetében, fokozni.

IMG_70721

Puritán belvilág 1.0…

Adóállomás frekvencia skálájának vizsgálata esetén szintén lazán csatolva az adó kimenő jelét a “JEL” csatlakozópontra kell juttatni. Az adót “műantenna”-ra kapcsolva, a műszeren beállított frekvencia harmonikusaira hangolva, a hitelesítő műszerhez csatlakoztatott fejhallgatóban “füttymélypont”-ot kell keresni.
A műszer pontosságát, hitelességét alapvetően a beépített kristályok pontos értéke határozta meg. Az elektromos anyaglistából kitűnik, hogy akkoriban már az új telephelyén működő EMG-ben gyártották ezeket. (Sajnos, az eredeti kristályok nem voltak a készülékben, a pótlásként betettek szovjet gyártmányúak, és jóval későbbi gyártásúak.)

IMG_70731

és 2.0. Mint látható, a korszak alkatrészeit a szokott módon, szellősen helyezték el. Hiába no, nem volt szempont a helytakarékosság! 🙂

Feltételezhető a rögzítő rugós bilincs alakja (lásd a kettővel fentebbi fotót – a szerk.) miatt, hogy az eredeti kristályok hengeres kialakításúak voltak, dugaszolható kivitelben. Az átmérő durván húsz milliméter lehetett, a csatlakozó lábak egymástól való távolsága tíz milliméter. Valószínűleg fémburás kivitelben készültek.
Egy elejtett megjegyzésből kitűnik, hogy ebből a praktikus kis műszerből legkevesebb négyszáz darabot gyártottak. A berendezésem gyártási száma: 700190. Tápellátást a honvédség részére azidőben’ gyártott, rendszeresített anód- és fűtőtelep biztosította. Ezeknek az volt a közössségi 🙂 sajátossága, hogy a megfelelő polaritást és stabil csatlakozást biztosító csavaros csatlakozókkal szerelték őket.
(Ápoltaknak rendkívül fontos információ – a szerk.) A fűtőtelep típusa: 18 DSF, honvédségi cikkszáma: X – 2 – 3, míg mérete (ha utána szeretnéd építeni) tizennyolcszor-tizenötször-három centiméter. Ilyeneket használtak az R-20-as rádiókban is. Az anódáramkörben egy 2,5 V, hetven milliamperes, E-10, HM jelzésű, (honvédségi megrendelés!) zseblámpaizzóhoz hasonló izzó van sorbakötve, ez volt a “biztosíték”. Egy úgynevezett Kbm-62 kétáramkörös kapcsoló egyidejűleg adja a fűtést, és az anódfeszültséget a műszerre.

IMG_70911

Legyünk őszinték: egy-egy ilyen gusztusos és szépen restaurált “semmiség” igen sokat tud dobni egy gyűjtemény értékén – hát ha még egy kiállításon is a köz elé tárjuk, akkor meg egyenesen a magasba emeli az egész kollekciót. Hiszen a nézők láthatják, hogy az adott ápolt minden apró részletre igyekszik odafigyelni…

A 60-as évek elején-közepén, az alakulatokhoz került, (a Varsói Szerződés eszközeinek egységesítését szolgáló) újabb, szovjet eredetű híradótechnika adó és vevőkészülékei tartalmazták a többnyire ugyanezen elven működő belső skálahitelesítő áramköröket, valamint a javításban használt műszerek is fejlődtek. Az ismertetett KH-1-es készülékek feleslegessé váltak, ezért azokat fokozatosan bevonták a javítóműhelyekből.

IMG_71001

Nos, valahogy így kell kinéznie egy szépen restaurált és komplettírozott KH-1-es katonai frekvenciamérőnek… 🙂

És akkor a cikk végére, ahogy ígértük, HA5IT Tamás barátunk jóvoltából itt van a KH-1-es eredeti honvédségi leírásának szkennelt verziója. A “dézsavű” fájlból történt PDF-re konvertálásért ismét HA2TO Árpinak tartozunk köszönettel.

Ehun e’:

Mára ennyi telt, de hamarosan jönnek az újabb érdekességek és izgalmak. Így például nemsokára HA8BDE Dénes Om jóvoltából ismerkedhetünk meg a honvédségi kisrádiók világával.

Nem győzzük hangsúlyozni, tekintgessétek akár naponta közösségi oldalunkat, lévén oda is rengeteg anyag kerül ki.

73!

Füry Nándor

HG5VR

és a szerkesztő

HA5CBM

Miklós

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..