Ismerős érzés – csöng a telefon, de nem akarod felvenni, mert pontosan tudod, mit fogsz hallani. Érzed, de nem hiszed el. Elment – ennyi volt? Az egyszerűen nem lehet, mert HA7PC Karesz nem tud távozni...
Soha.
1993 kora őszét írtuk. Egész nap vártam. Végre megcsörrent a kaputelefon. Itt vagyok, szólt bele az ismerős hang, majd kisvártatva fölbukkant a bejárati folyosón HA5ATK Karcsi, kezében a kövület FT-250-nel. Édesapám riadtan nézte a szokatlan eszközt, de azért beengedte a lakásba az általa soha nem látott amatőrtársat – s ezzel elindult egy ma is tartó láz.
Mi ketten alig negyed éve ismertük egymást – én a teljesen fiatal és tájékozatlan kezdő, ő a profi, évtizedes CB-s és rádiós múlttal a háta mögött. Mégis, soha egy pillanatra nem éreztem magam mellette kisebbnek, butábbnak vagy tehetségtelennek.
A Puskás, Szakály és Mindszentpuszta mint “KHC-s”, Gerecse, a Hermina és az Őzike mint “KDR-es” helyszínek. Több tucatra menő közös kitelepülések, múzeuméjek, vidámságba hajló szalonnasütések, Military Weekend-ek, jókedvű és komoly felesek, nagy főzések, szarvasbőgések. És persze a feledhetetlen tíz méteres közös rádiózások 1993 és 1999 között HA5AJR Ábellel és HA5IT Tamással. Amikor elakadtunk, HA5ATK – majd HA7PC – Karesz segített át az angol, orosz vagy német nyelv nehézségein.
Karesz valóban szerethető és nemes lénye okán – ha lehet ezt a kifejezést használni – jogos és általános népszerűségnek örvendett a hazai amatőr társadalomban. Sok példát lehetne ennek igazolására felhozni – de talán ez az egy adat jellemzi legjobban helyzetét, ha tetszik, rangját: amikor a fia megszületett, a Rádiótechnika keretes és fotós hírben számolt be “HA5TEJFOG”, azaz Ádám világra jöttéről…
Karesz kezdettől lelkes támogatója volt a HA5KDR-nek. Nem igen tudtunk olyan megmozdulást szervezni, amiben vagy személyesen, vagy legalább távolról, rádión ne vett volna részt. Ha kellett sövényt vágott, ha pedig úgy hozta a sor, a kezdőkkel foglalkozott vagy anyagi áldozatokat vállalt a sikerért. Szinte szó szerint bármire kapható volt, ami szeretett közösségünket építette, fejlesztette.
S ezért nem lehetünk eléggé hálásak neki.
Írhatnánk úgy is, utoljára – de hitünk szerint sokkal inkább legutóbb akkor beszéltünk vele rádión, amikor a tavaly decemberi nagy fagyban felszereltük Kékesen a DMR átjátszót. Bár a hangja kissé fátyolosnak tűnt, de lelkes volt. Aztán még január elsején újra elértük: fáradt vagyok, lefekszem picit aludni – mondta…
Vasárnap még beszéltünk vele.
Karesz drága, ne hidd, hogy ezzel megszabadultál tőlünk! Nem lesz olyan rendezvényünk, ahol ne kapnál egy felest és egy tányér ízletes “akármit”.
És ha nem kérsz repetát, akkor mi leszünk megsértődve!
Ahogy HA7PTY Pityesz mondta: jó rádiózást és sok égi DX-et!
Isten nyugtasson békében! Soha nem feledünk.
a HA5KDR kollektívája
