Egy rendelés története

Egy gyűjtő folyamatosan szereti bővíteni kollekcióját. A katonai rádiók persze önmagukban kevesek, hiszen rengeteg kiegészítő dukál melléjük – no és persze mindezen túl ott vannak a leírások, melyek gyakorta épp olyan nehezen beszerezhetőek, mint maguk a vágyott lomok. Az alábbi írás azt mutatja be, miként lehet Oroszországból könyvet rendelni…

Egy modern, QR-kódos postai számla Szentpétervárról…

Folytatás

HA8QC Nándi Om ajándékai a Hadtörténeti Múzeumnak

eaf45506-d234-4a5d-a367-fc67cda5f0e4

Nándi Om és egyik kedvenc ládarádiója a gyulai otthonban

Egy élő rádióklub sajátossága, hogy nem csak az éterben és az amatőr közéletben van jelen, hanem bizonyos, társadalmi szempontból fontos ügyeket is felvállal. Talán annyira már ismertek bennünket, hogy nem szaladunk el a reánk váró feladatok elől – így nem is volt kérdés, hogy HA8QC Nándi Om kérésének is eleget tettünk. Nándi Om ugyanis a közelmúltban olyformán határozott, hogy bizonyos rádióit a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak szeretné ajándékozni. Mivel Gyula messze fekszik a Vártól, s Nándi Om sem olyan könnyen jön-megy a világban mint hajdanán, óhatatlanul ránk hárult a feladat, hogy segítsünk neki az ügylet lebonyolításában…

Folytatás

Szépen szól az öreg Clansman… :)

Viíziváros kontra Zugló… 🙂

HA5NKG Tamás (Budapest, I. kerület Víziváros) és HA5CBM Miklós (Budapest, XIV. kerület Zugló) FM QSO-ja 70,475 MHz-en. Tominál a klasszik’ Clansman PTR-351 dübörög. Ha van kedved négy méteren FM próbát tenni, estefelé szólj be S22-őn (örökké kellemetlenkedő idiótáknak: V44), azaz 145,550-en és ha éppen vagyunk és ráérünk, ott összeszervezzük egy QSO-t 70,450 vagy 70,475 MHz-en. Úgy is alig használják a népek, el fogunk férni, nem fogunk senkit zavarni…

Két csemege ápoltaknak…

A tudás akkor ér valamit, ha megosztják. S ez a mondat akkor is érvényes, ha esetleg egyesek hivatkozás nélkül lopják el mindazt, amit ezen a honlapon találnak. (Lehetne ide szégyenteljes linkeket tenni sajnos gazdagon, de attól “persze” semmi sem változna, így inkább lemondunk a gyalázás jogáról. 😉 ) Mi a kulturált publikálás hívei vagyunk, ezért is írunk le (előbb-utóbb) mindent, ami a látókörünkbe kerül…

15c40b5a-9580-466a-b935-218d8f53bd2d

Folytatás

Anódpótló by HA5SPA Péter

A jól felszerelt ápolt vagy antik eszközökkel dolgozó rádióamatőr QTH-ján elengedhetetlen kellék az anódpótló. Az alábbi berendezés összetevőinek lényeges részét HA5SPA Pétertől kaptuk ajándékba. Mivel működik, gondoltuk, megosztjuk, hátha másnak is kedve támad építkezni… 🙂

Dübörög az anódpótló! 🙂

Folytatás

Az F-1612-es telefonközpont használati utasítása

Az alábbi cikket HA7XK Lacinak köszönjük szeretettel. A vezetékes lomhalom használatát taglaló írás azért is különösen becses, mert Jászapátiban (amiről amúgy más vonatkozásban is értekeztünk) az F-1612-es telefonközpontokból igen sok példány került amatőrkézre…

F-1612

Folytatás

Wireless for the Warrior

Bármilyen gyűjtő – ha valóban komolyan gondolja a hobbiját – tág látóhatárral kell, hogy rendelkezzen. A szemlélet szélesítésének egyik módja a hazai és külföldi szakmai oldalak figyelése, az újdonságok folyamatos szondázása – s ha esetleg a pénztárca megengedi, egy jól kiválasztott, a külhoni militarysta hobbistákat egybefésülő klub tagságának felvétele. Persze nem árt, ha az ember legalább alapszinten beszél oroszul és angolul – de ha mégsem, akkor még mindig ott a Google fordítója, ami azért tól-ig határok között egészen jól elboldogul az idegen szakkifejezésekkel. Az alábbi rövidke írás az egyik legnagyobb európai, katonai rádiógyűjtőket (helyes kifejezéssel élve: ápoltakat) tömörítő szervezet, a Surplus Radio Society (SRS) lapját és legújabb kiadványát tárja elétek.

2fa16422-96fd-4cff-bc81-8a92141c3e56

Folytatás

A 41 M vevő leírása

20200822_145521

Olykor egészen meglepő helyről kerülnek elő mindenféle lomok. Egy kedves ápolttársunk például a szomszédtól jutott hozzá ehhez a rádióhoz – ami valójában egy 41 M vevő. Ugyan érintőlegesen már foglalkoztunk ezzel is az R/7 család bemutatásánál, de most eljött az ideje, hogy mindent közöljünk róla, ami a birtokunkban van. Használjátok egészséggel – ám ha letöltitek, mint forrásra hivatkozzatok ránk…

Folytatás