Vigyázat, zavarás!

Újabb cikkel örvendeztetett meg bennünket rendszeresen visszatérő szerzőnk, HA8BDE Balás B. Dénes. A katonai híradás és a polgári távközlés történetét egyaránt kutató barátunk ezúttal a zavarásról írt remek összefoglalót. Ha valaki, hát Dénes Om tudja, miről beszél, hiszen anno még a legendás OTI toronyban is dolgozott…

fortepan_39888

Elöl a Köztársaság tér 1956-ban – hátul pedig a még visszabontás előtti állapotában szemlélhető OTI torony

Forrás: Fortepan / Adományozó: Nagy Gyula

Folytatás

Micsoda év volt!

Így január első napján talán nem érdemtelen és haszontalan visszanézni, mi történt a klubban 2019-ben. Volt itt minden, ami kell, a léc meg kellően magasra került – s remélhetőleg idén sem adjuk alább. 🙂 Lássuk tehát a színes anzixot – természetesen a teljesség igénye híján…

photo_2018-12-28_12-10-11

Stílszerűen induljunk rögvest egy 2018-as képpel, amely az az évi óesztendőt búcsúztató buli első perceiben született. S amit akkor kívántunk 2019-re, ugyanazt kívánjuk most Nektek 2020-ra! 🙂

(b-j: HA7PTY Pityesz, HA7EO Attesz, HG6PTZ Tomi és HA5CBM Miklós)

Folytatás

Újabb gyöngyszem – az R-405 diafilmes ismertetése

Az R-40. sorozat készülékei különleges helyet foglaltak el az egykori Magyar Néphadsereg majd a Magyar Honvédség híradási rendszerében. Feltűnésükkor, azaz a hatvanas évek elején nagyjából az űrtechnológiát képviselték – s kimagasló státuszuk igen sokáig megmaradt. A 405-ös készülékeket végül a kétezres évek elején vonták ki a rendszerből, mert a frekvenciájuk másra kellett. A konvertálásért ismét HA2TO Árpinak tartozunk jó szívvel adott köszönettel.

A kép forrása szintén egy izgalmas oldal… 🙂

Folytatás

Újra a K-10 telefonközpontról – azaz vendégségben HA5IT Tominál…

Korábban már írtunk a K-10-es katonai tíz vonalas telefonközpontról, sőt, a leírását is közöltük másolatban. Az, hogy most újfent elővettük a témát pusztán annak köszönhető, hogy a minap HA8BIT Petivel HA5IT Tamásnál jártunk, s rácsodálkoztunk kedves barátunk különleges, helyesebben inkább egyedinek ismert kivitelű K-10-es berendezésére. 🙂 S a cikk végén egy sajnálatosan meggyökeredzett téves információt is igyekszünk majd eloszlatni, amely a K-10-es háború alatti használatáról szól…

4a5711b2-8677-46ff-95fc-77385154a805

HA5IT Tomi magyaráz, HA8BIT Peti élénken figyeli a mondandót…

Folytatás

Diafilm az R-330/A URH zavaróállomás használatáról

No, ez egy igazi unikum! Mert ugyan tudjuk, hogy már a háború előtt is voltak idehaza zavarási kísérletek, aztán a világégés alatt meg csúcsra járattuk mi is – de itt mégis csak egy konkrét eszköz leírása következik. A “dézsavű” fájlból történő konvertálásért ismét HA2TO Árpinak tartozunk hálás köszönettel.

Folytatás

Irány a múzeum!

A HA5KDR több mint tíz esztendő óta ápol jó kapcsolatokat a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal. A kiváló közintézménynek számos eseményén vettünk részt, de két ritka, háborús és magyar gyártású katonai rádió is látható a vári közgyűjtemény táróiban, melyhez akad némi közünk. Hamarosan pedig az alábbi, kétszeresen is különleges FuG16Z kerül oda.

c471e68c-24c9-4015-9b38-c8889f31a402

Folytatás

A gyűjtő polca: A BTR-50-PU-II páncélozott vezetési pont kezelési szakutasítása

Ugyan rendkívül csekély az esélye annak, hogy valamelyik honfitársunk kertjében egy ilyen lánctalpas álljon “véletlenül”, de ennek ellenére érdekes lehet ez a leírás is. Pláne annak fényében, hogy egész gyűjteményes tárházát adja egy raklap híradó és más különleges eszköznek. A könyv a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum könyvtárában szabadon elérhető, így aki kíváncsi a részletekre, ott helyben bátran lapozgathatja.

BTR-50PU-013-795145

Egy kiváló BTR-50-PU modell… (A kép forrása.)

Folytatás

Forgalmi körök a magyar királyi honvédség páncéloscsapatainál…

Rendkívül érdekes és izgalmas anyag került nemrégiben e sorok lejegyzőjének a birtokába. A pár oldalas, a háború alatt sokszorosított lapok a világégés előtti és alatti rádiókiképzést segítették – s ezen túl tartalmaznak egy olyan betétet is, amely az 1H-221-es forgalmi rendszámú tankhoz tartozott és 1944. II. 19-én született. Mivel mi nem érezzük magunkat a vonal szakértőinek, meghagyjuk másnak annak kinyomozását, hogy ez is csak egy gyakorlólap vagy esetleg egy éles bevetés csekély maradványa…

Folytatás

Ezt tedd zsebre, ha börzére mész! :)

Ezen praktikus írás alapvetően HA5IKS Pisti ötlete nyomán született. Felvetette, hogy jó lenne valami összesítés, ahol a kezdő gyűjtő megtalálja, milyen csövet keresgéljen a rádióihoz a börzén. Hát rajtunk ne múljon, adunk egy listát, hogy milyen lomhalomba milyen uborkásüveg dukál. Ez annak is jó, aki még nem rendelkezik az adott cájggal, de tervezi annak beszerzését, így előre gondolkodva tekingethet szét a kínálat hűvös, üvegesen – vagy olykor fémesen – csillogó halmai között.

Folytatás

Még több Leonidát az égre!

Az eredeti KDR-es mondás szerint ugyan a “közéletbe” kellene a még több Leonida – de mivel ott már amúgy is van épp elegendő mennyiségű fényesség, maradjunk inkább a fejünk fölé boruló égnél. E rövidke írás apropója amúgy az is lehetne: újoncok is nagy bátorsággal elkezdhetik! És ebben az állításban tényleg semmi vicc nincs…

Folytatás