A kevesebb néha több – tartja a régi mondás. Ennek jegyében most szinte csak egy táblázatot közlünk, amely HA5IKS Pisti jóvoltából készült el.
Pisti nem is oly rég egy ilyen álomszép helyről rádiózott… 🙂
A kevesebb néha több – tartja a régi mondás. Ennek jegyében most szinte csak egy táblázatot közlünk, amely HA5IKS Pisti jóvoltából készült el.
Pisti nem is oly rég egy ilyen álomszép helyről rádiózott… 🙂
QSL lapot küldeni kötelesség. Újabban persze már nem a “papírforma” divatoz, hanem az e-kártya. Alább közlünk pár tapasztalatot, amelyek esetleg a kezdőknek hasznosak lehetnek.
Egy antik lap a régi, nyomtatott időkből…
Az alábbi beszámolót HA5CLF István írta -fogadjátok szeretettel…
A táj, ahonnét a rádiójelek a világba röppentek…
Az alábbi fotó egy éjszakai gyalogbillentyűs QSO eredménye. Ennek az SKCC (gyalogbillentyűs 100-as klub) társaságnak van egy saját QSO megbeszélő oldala.
Végtelen sok szórakozási lehetőséget kínál nékünk az amateurizmus. Például sávon kívül is lehet dolgozni – na persze nem adni, mint némely renitensek teszik, csak venni, hiszen azt nem tiltja senki. Ennek jegyében tehát munkára föl! Van például Kelet-Franciaországban egy Graves nevű, 143,050 MHz-en üzemelő URH adó, amely az ég felé lövi jeleit. Neked pedig nincs más dolgod, mint szondázd a visszaverődő jeleket… 🙂
Természetesen e cikk sem a világot óhajtja megváltani, csak valami olyasmire felhívni a figyelmet, ami esetleg újdonságnak hat némely olvasónk esetében…
Pitty… (Az összes képernyőmentést HA5IKS Pisti végezte, míg a rádió egy USB-be kapcsolt IC-746, az antenna pedig egy Diamond X-50N volt.)
Tisztelettel jelentjük, idén a tavalyinál is jobb Military Weekendet sikerült összehozni! Természetesen a kiváló hangulathoz nem csak a szervezők, hanem a vendégek is kellettek, illetve olyan “apróságok” 🙂 is sokat lendítettek az ügyön, mint hogy a klubtulajdon Zil-131-es híradóautó hiba nélkül felért a hegyre. Előre jelezzük, mindent nem tudunk e cikkben leírni, de azért azon rajta leszünk, hogy a legfontosabb eseményekről tudósítsunk.
Balra a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár híradóautója, jobbra a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság mobil vezetési pontja
Manapság divat leszólni az állami fenntartású közgyűjteményeket. A HA5KDR vezetésétől és tagságától ez a megközelítés igen messze áll – olyannyira, hogy, mi magunk tettünk és teszünk (Apátistvánfalva 2017, 2018) sokat azért, hogy népszerűsítsük a katonai és határőr múltat, annak technikáját – például ilyeneket. Aki évek óta követi tevékenységünket tudja, több közös kiállítást tartottunk a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum márványtermében – most pedig az együttműködés újabb szintjét léptük meg.
Útban a legrangosabb kiállítóhelyre, amire egy gyűjtő vágyhat…
HA7PTY Pityesz a rádiós térben a győzelem V-jét mutatja. Tele puttyony, talán már nem jön közbe semmi…
Nagy menet volt! HA7PTY Pityesz, HA5IKS Pisti, HA7EO Attesz és HA8BIT Péter összerakta a Zil-131-et. Talán még emlékeztek, ezt már egyszer már megtettük, de a technika az utolsó pillanatban megadta magát egy repedés és vízfolyás képében. Most a hiba elhárítva, reméljük, hiba híján jutunk el vele a Gerecse tetejére. A cikkecske végén pedig egy kisfilm várja az érdeklődőket… 🙂
Mozgalmas napon vettünk részt tegnap Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján. Egyebek mellett összeraktuk az R-10x család negyven méter hosszú haladó hullámú antennáját a tetőn és megcsodáltuk barátunk KX3-as készülékét és a hozzá tartozó panadaptert. Csapongó beszámoló egy tartalmas csütörtökről…
Nem veszek ilyen rádiót! Nem veszek ilyen rádiót! Nem veszek ilyen rádiót! Nem veszek ilyen rádiót! … (by HG6PTZ Tamás) 🙂
A HA5KDR teljes csapata fokozott hangsúlyt helyez a kezdők támogatására. A segítség egyik eleme, hogy rendre igyekszünk olyan cikkeket lehozni, amikkel egy első lépéseit megtevő, és/vagy aktív gyűjtő, esetleg amatőrbe oltott military vénájú rádiós előrébb juthat. E folyamba illik minapi, az UM végfokozat SSB-s használatát tárgyaló írásunk épp úgy, mint a jelen cikk, melynek tárgya a TBK-67-es telefon rövid ismertetése.
Külön hálás szívvel köszönjük HA5IT Tamásnak a tőle megszokott, kiválóan beállított és tűéles fotókat!
Tamás patika állapotú gyűjteményes – és koránt sem mellékesen említve – kiválóan működő készüléke