Mozgalmas napon vettünk részt tegnap Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján. Egyebek mellett összeraktuk az R-10x család negyven méter hosszú haladó hullámú antennáját a tetőn és megcsodáltuk barátunk KX3-as készülékét és a hozzá tartozó panadaptert. Csapongó beszámoló egy tartalmas csütörtökről…
Nem veszek ilyen rádiót! Nem veszek ilyen rádiót! Nem veszek ilyen rádiót! Nem veszek ilyen rádiót! … (by HG6PTZ Tamás) 🙂
Jó idő jár, csillagunk ezerrel szórja Szentendrére sugarait, jobbra a Duna fölött szivárvány köti össze a partokat, a Pismányon szakad az eső, a Pilis-tető könnyű felhőben úszik – mi meg kint ülünk az árnyéktalan tetőn és ládát cipelünk, csöves R-107-et hangolunk, negyven méteres antennát feszítünk. És nem mellékesen jó a hangulatunk, hiszen arra készülünk amit szeretünk: rádiózni fogunk. Igaz, csak FM-ben és próbaképp – de mégis.
Miközben mi fent a bástyaormon szorgoskodunk, HA8HL Lajos egy emelettel lejjebb mér. Neki ez pont olyan küldetés, mint nekünk a military lomok istápolása. A kezébe adtunk mindent, amivel játszani lehet – ő pedig nem rest, s jegyzetel, szondáz, módosítgatja a beállításokat.
E fotó már este fél tíz felé készült: Lajos barátunk éppen a HA5IS Pista által üzemeltetett mini-adó vételkörzetét mutatja negyven méteren a https://pskreporter.info oldal segítségével
HA5IKS Pisti éppen a csöves R-107 hangolását bűvöli. Ki is jött belőle a végén vagy egy Watt! 🙂 A V-betű a helyzet királyságára utal! 🙂
A fentebb említett negyven méteres szálantennát azért feszítettük ki, hogy Lajos azt is megmérhesse. Hozzá is fogott, majd a kapott ábrát nézve csodálkozott egy sort. Persze mindez érthető, hiszen a kábelnek az édes anyaföld fölött kellene futnia, meghatározott rendben. Nota bene: írhatnánk, hogy hány raklap QSO-t hoztunk vele össze, de a vetítés nem a mi stílusunk. Maradjunk abban, hogy a tető és a terem között jól ment – messzebb meg nem igazán. Ez van, de legalább játszottunk egy jót.
Valahol a képen fut egy R-107 szálantenna is. A helyes megfejtők között ipari bölcsességeket fogunk kisorsolni… (A táj viszont szép!)
HA5IKS Pisti az R-399 Collins rádiót hallgatja
Mivel a kísérlet véget ért, szépen elpakoltunk és visszatértünk a fedett térbe. Erre annál is inkább szükség volt, mert a távolból dörgést hozott a szél.
Középen HA8BIT Peti kap a fejéhez 🙂
A nap fénypontja: a KX3 (No meg természetesen az amateurtársak!)
És akkor lássuk a KX3-at! Tisztelettel, jelentjük, ez tényleg süt, főz és takarít. Minden funkcióját nem tudtuk kipróbálni, de láttuk, hogy a szép morzét jól kiírja. No és a hangja, na az nem semmi ám! A panadaptere pedig maga az álom! Az ember lánya-fia látja, mi történik jobbra vagy balra a centerfrekitől, s így könnyebben rálel az áhított ellenállomásra.
Esti búcsúkép a laktanya tetejéről…
…és egy másik ugyan onnan nézvést
Mindent összevetve tegnap nem sokat rádióztunk, de megismertük két marék balun- (alkoholistáknak: ballon) transzformátor tulajdonságát, megcsodálhattuk a KX3-at, beszélgettünk egy jót s még a látvány is szép volt!
Zárásként még egyszer a címkép: ezt nem lehet megunni! Köszönjük, hogy ismét személyesen láthattuk!
Mi mások helyett nem tudunk rádiózni, de a lelkesedésünk ingyen adjuk. Az éteri föltűnéshez nem feltétlenül kellenek milliók, s sok esetben egy uraságtól levetett katonai készülék és pár tucat méter vezeték is elég az egyszeri amateur boldogságához. Ha pedig a sors néhanapján az utadba/közeledbe sodor egy-egy olyan csúcsmasinát, mint például a KX3, akkor nincs más dolgod, mint kiélvezni a helyzet adta előnyöket. S ha pedig ez az élethelyzet mintegy ráadásként kedves barátok között adódik, akkor az már eleve önmagában fél siker!
Az pedig nem annyira csapnivaló alapmutató. 🙂
Rádiózzatok Ti is! Találkozzunk az éterben (mentül több military lommal is)!
Baráti 73!
a HA5KDR Csapata
Szevasz Miki!
Köszönöm az összegzést a szentendrei SDR (KX3) –
műveletről…!
Két évvel ezelőtt, a Gerecsén adódott lehetőségem
meghallgatni a KX3-at. (Tnx HA4AA !)
Mit is gondoltam, amikor megpillantotam a KX3-ast????
“Módosították az IC-706 levehető előlapját…?” 🙂
Írtam egy hozzászólást egy korábbi (QRS) írásodhoz…
VY 73 es DX! Gyuri / HA6IGM
Szevasz Miki!
Köszönöm az összegzést a szentendrei SDR (KX3) –
műveletről…!
Két évvel ezelőtt, a Gerecsén adódott lehetőségem
meghallgatni a KX3-at. (Tnx HA4AA !)
Mit is gondoltam, amikor megpillantotam a KX3-ast????
“Módosították az IC-706 levehető előlapját…?” 🙂
Írtam egy hozzászólást egy korábbi (QRS) írásodhoz…
VY 73 / DX! HA6IGM Gyuri