Restaurálni csak szépen II. – az R/3 beszélője

Írtunk már párszor a Magyar Királyi Honvédség egyik legendás rádiójáról, az R/3-ról. Arról is beszámoltunk, hogy a generátorszekrénnyel is bíró példány jelenleg a legszebb helyen, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiállításán tekinthető meg. S ráadásnak az is megírtuk, hogy a Külső D-2-es raktárból egy, az R/3-hoz tartozó igazi ritkaság is. Jelen cikkünkben az ugyancsak a D-2-es raktárból, de már annak zárása után, szó szerint a hulladékból kikotort R/3 beszélőszerelvény helyreállítását tárjuk elétek.

Hét végi hosszú és sok képes olvasnivaló – fogadjátok szeretettel… 🙂

1833be4e-c6c6-472f-80ee-9c1781384320

Fontos közbevetni: mivel a mikrofonhoz vezető kábel szerencsére eredeti hosszában élte túl a viharos évtizedeket, így a fénykép birtokában könnyű volt meghatározni a hiányzó részek hosszát. A mérést éppen csak vizes cérnával célszerű elvégezni: az ember egy varrótűvel finoman ráigazítja azt a vonalra, majd a végén mér és aránypárokkal kalkulál…

Folytatás

Álmodozzunk: 40 MHz

Mint korábban megírtuk, Írországban négy (!) teljes MHz-et kaptak az amatőrök a nyolc méteres sávból a saját céljaikra. Sőt, nem csak ők, hanem a szlovén kollégák is nyomulhatnak ott, meg van egy pár jeladó máshol is…

Folytatás

Téli Vihar 2020

c65593b3-a345-4ed1-b5a9-1b010511f653

(b-j) Klubtagunk Félix a korabeli és tökéletesen működő Paillard gyártmányú Bolex kamerával mint hagyományőrző haditudósító, Viktor, egy R/4 és egy Torn e.B, továbbá István és Zoli

Lezajlott a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület februári gyakorlata a hegyen. Sokan jöttünk össze, tanultunk és okoltunk, de jutott idő a vidámságra, a kulináris örömökre is. Ha minden a megfelelő tervek szerint történik, a következő esztendőben jön a (rádiós szempontból mindenképpen) nagyobb szabásúra tervezett folytatás…

Folytatás

Restaurálni csak szépen!

Közösségi oldalunkon pár napja nagyot ment a HA8BIT Peti K-10 jelű telefonközpontjának javításáról szóló anyag. Mivel ott nem írtunk róla bővebben, így nekieresztjük itt a billentyűzetet a témának. Igyekszünk néhány hasznos tanácsot is adni az ápoltaknak a tekintetben, hogy saját lomhalmaikat miként tudják restaurálni…

84910811_4107724915920040_6505006416816766976_n

Peti éppen az orvosi glicerint viszi fel a bőrtartók egyikére az ujjaival. Egy jól felszerelt rádióamatőr műhelyben efféle anyagoknak is helye kell, hogy legyen a páka, a reszelő és a “végső megoldást nyújtó” kalapács-balta kombók mellett… 🙂 (A fényrajz jobb szélén egy működőképes R-104 figyel, a háttérben meg ott a K-10 fedele.)

Folytatás

Különleges dokumentumok – avagy a Gyűjtő polca

Mindig öröm, ha az ember hozzájut néhány katonai leíráshoz. Természetesen az R-107T02 bumáskája is nagy érték a szemünkben, de az alábbi négyes bátran nevezhető különleges csemegének. Egyrészt a koruk, másrészt a magyar nyelvük miatt — harmadrészt meg azért, mert olyan amerikai, angol és német készülékekről szólnak, melyeket csak nagyon rövid ideig használt az úgynevezett “demokratikus” honvédség (1945-48) majd a Rákosi-éra néphadserege…

6ec8000a-310d-44d9-8341-9f172420bdfd

Folytatás

“És most következzenek a részletek…”

Mint megírtuk, működik a nehéz munkával összerakott, a szentendrei Altiszti Akadémiáról érkezett tantermi R-142. A bekapcsolás e hét kedden történt – de a részletes beszámolót csak most volt időnk elkészíteni. Igaz, aki követi a közösségi oldalunkat, szinte bármit azonnal láthat – na de nem lehet mindenkinek ilyen szájtja, így ide is illik leírni, mi a csoda zajlott a pinyóban mindannyiunk nagy-nagy örömére… 🙂

6df069d6-90a1-498b-a9c5-b197d362328a

Csíkos sapkában HA2MV Sanyi, mögötte HA5SPA Péter, aztán HA2EBA Pista, míg a jobb szélen HA5TBN Dani szemlélhető – no meg a háttérben ott pompázik a tsudálatos’ lomhalom! 😉

Folytatás