Elhatároztam, hogy olyan dologgal fogok foglalkozni, amit mindenki el tud fogadni, hiszen közös ügyünk, hogy a Föld élhető maradjon, kezdte HA5AND az előadását…
Szerelés kategória bejegyzései
Az ember a hívójel mögött – HA5MA Viczián László és HA5LV Kádár Viktor
Két gyermekkori rádiós barát egy Pest környéki versenyállomáson

HA5LV Viktor (balra) és HA5MA Laci (jobbra)
A Telefunken 31 W készülék bemutatása – írta HG2UW Cséry Zoltán
Alább HG2UW Cséry Zoli írása következik. Zoli OM gyűjteményének egyik polgári rádióját mutatja be igény szerint sok képpel – mint fogalmaz, számára ez a legkedvesebb darab. Balatonfüredi amateurtársunk nemrégiben szerepelt Az ember a hívójel mögött című sorozatunkban. Link

Együtt a nagy csapat – jobbra a hangszóró, balra a rádió

Egy korabeli reklámlap
Az ember a hívójel mögött – HA7RY Pekarik Tamás
Rádiózás itthon és távol. Egy világhírű magyar DX-er élménybeszámolója
Folytatódik a HA5KDR nagy sikerű Az ember a hívójel mögött című sorozata. Ezúttal HA7RY Pekarik Tamást mutatjuk be HA4AA András tolmácsolásában.

HA7RY Tomi
Távíró tanulási segédlet HG9IEG Gábortól
Amateurtársunk, HG9IEG Gábor szeretne segítséget nyújtani a távírózás gördülékeny elsajátításához. Készített egy kis videót s egy apró programot. Megengedte, hogy megosszuk munkájának gyümölcsét – melyet ez úton is hálás szívvel köszönünk.
Ledőlt, de újra áll – azaz a három sávos DunaX megjavítása
Ami elromolhat, az úgy is cselekszik. A szentendrei MH Altiszti Akadémián szolgáló három sávos DunaX például legutóbb tőben adta meg magát, s olyan szépen eldőlt, ahogy a nagy könyvben meg vagyon írva. Szerencsére nem a cső roppant össze, hanem az egyik alsó bilincs szakadt ki, amelyet mihamar erősebbre szereltünk. Alább több kép, mint szöveg jön…

Innen bizony hiányzik egy függőleges sugárzó…
Pár gondolat az R-40-es készülékről – HA8BDE és HA5CBM közös írása
Az R-30-as adó-vevő HA8BDE Dénes által elkövetett alapos bemutatása után önként jön a “hogyan tovább” kérdése. Mivel katonai lom még akad bőven – ám a harminc után a negyven jön a sorban, következzék hát az R-40. Dénesnek erről is akad személyes élménye, míg HA5CBM Miklós pár apróságot szedett ki az eredeti gépkönyvből.

Balás B. Dénes ifjan az R-40-es géperejű járműben, 1962-ben (HA8BDE) A jobb szélen a korabeli amateurtársak titkolt vágyainak netovábbja, egy R-4-es Labe vevő látható. (HA8BDE)
Beállítottuk a szelepsort – azaz az R-392 Collins felélesztése by HA5IKS és HA5CBM
Hát kérjük tisztelettel, ez maga a mechanikai csoda! Ez szinte már nem is rádió, hanem motorba oltott lomhalom! Szokás mondani, a német és a szovjet mérnökök is tudtak érdekes cájgokat alkotni, de az amerikai kollégák sem mentek a szomszédba néhány csodás ötletért! Hát nem gyönyörű?
Csináld magad- R313M2 by HA8ADI Ádám
Sokszor áll elő az a helyzet, hogy ha kezünkbe kerül egy katonai rádió , nem tudjuk beüzemelni, mivel nincsenek meg a szükséges tápkábelek. Ilyen helyzetbe kerültem Én is egy R313M2-es lommal. Kis szerencsével van esélyünk eredeti kábeleket szerezni, ez a legjobb megoldás, mivel hozzá sem kell nyúlni. Amennyiben ez nem sikerül magunk is készíthetünk megfelelő “madzagokat” , itt a kritikus pont a megfelelő csatlakozók beszerzése, ez valamivel egyszerűbb, mint egy komplett kábel beszerzése, mivel az oroszok sok helyen használtak ugyan olyan csatlakozókat.

Portré… 🙂
Szabályos sikerek négy méteren
A magyar nyelv rendkívül gazdag. A címben szereplő mondat például többféleképpen is értelmezhető – ám ezúttal a szabályos 🙂 értelmét használjuk. Ez nagyjából-egészében annyit tesz, hogy az engedélyezett tíz Watt alatt maradtunk, s úgy győztük le a képeken látható távolságokat. Itt és most (sajnos) nem lesz semmi military, tisztán polgári dolgokról beszélünk – de kárpótolhat a tudat, hogy hamarosan érkezik az R-30-as cikksorozat folytatása! 🙂 Közbevetőleg jegyezzük meg, ha valaki négy méterre vágyik, nem árt, ha előtte elolvassa múltkori írásunkat: Link A cikk rövidke, hiszen inkább inspirációs célból született, mint műszaki kedvcsinálóként.

Bizony: ezerhatszáz kilométeren fölül hat Wattal!