Az ember a hívójel mögött – HA7RY Pekarik Tamás

Rádiózás itthon és távol. Egy világhírű magyar DX-er élménybeszámolója

 

Folytatódik a HA5KDR nagy sikerű Az ember a hívójel mögött című sorozata. Ezúttal HA7RY Pekarik Tamást mutatjuk be HA4AA András tolmácsolásában.

HA7RY Tomi

– Mióta vagy rádióamatőr?

– 1970-ben kaptam az első adóengedélyemet. Akkor lett a hívójelem HA7RY. Azóta is az az engedélyem van. Akkoriban egy kezdőnek szinte semmi eszköze nem volt. Az ismerősök kapcsán hozzájutottam egy R20-as kis rádióhoz. Ez egy telepes csöves rádió volt. Egy izzó segítségével tudtam maximális antenna áramra hangolni. Egy dipole-t tettem ki a kertbe.

– Milyen QSO-kat tudtál vele csinálni?

– Ezek az R20-asok hadi eszközök voltak. Arra készültek, hogy a baka viszi a hátán és a néhány km-en belül levő másik egységgel tudjanak beszélni. Többnyire fónián, de távíró üzemet is tudott. Nem volt benne sávszűrés sem. Jó szélesen 2-3 KHz szélességben lehetett hallani mindent egyszerre. Akik ilyen rádiókon nőttek fel, azok tudtak DX-et is meghallani. Az már azt jelentette, hogy a füled kezdett hozzászokni a gyenge körülmények közötti vételhez. A kimenő teljesítményre nem emlékszem mennyi volt, talán 1 -1 watt, tehát QRP. Emlékszem, hogy meghallottam vele egy W3-as állomást. Az már komoly dolog volt. Próbáltam meghívni, és nagy élmény volt, amikor válaszolt is nekem. Így lett egy amerikaival QSO-m, persze másokkal is, európaiakkal és akkori szovjet ázsiai államokkal, de a legnagyobb szám az R20-al az amerikai volt. Akkoriban voltak jó terjedések, főleg a felső sávokon, de ez 80 méteren volt, mert az R20 csak 3 MHz-ig ment, ha jól emlékszem. Büszke voltam erre a QSO-ra, megveregettem a vállamat, és azt mondtam, ha evvel ment, akkor érdemes más rádiókkal is próbálkozni. Lépésenként haladtam feljebb, de megvolt az az előnyöm, hogy az R20-al kezdtem. Mások minden szűrőt bekapcsoltak, hogy meghallják az állomásokat, nekem nem volt erre szükségem. Később elkezdtem versenyezni. Ott is ezek az első tapasztalatok hozták az eredményeket.

– Az antennák területén is ilyen lépcsőzetes volt a fejlődés?

– Először csak mindig érdeklődtem az ismerősöktől, az öregektől, a gyakorlottabbaktól. Én csak egy kezdő voltam, aki mindenre rácsodálkozik. Annak idején nem volt semmi műszerem, amivel antennát tudtam volna mérni, csak az SWR mérőm. Most ugrok időben előre. 10 éve történt, amikor az első DX expedícióra mentünk AA7JV Gyurival a Willis szigetre: Link . 160 méteren előtte még soha nem rádióztam, ezért megkérdeztem tapasztalt amatőröket, hogy mit ajánlanának. HA0DU ajánlotta nekem az inverted L antennát. Mi avval bővítettük a dolgot Gyurival, hogy az inverted L antennát beleállítottuk a sós vízbe, és ezzel megsokszoroztuk a hatásfokát. Utólag, amikor hazajöttünk, akkor mondták nekünk, hogy itthon délután 4-5-6 órakor az S mérőjük lengett 7-9 fokon és fölötte. A mi 160 méteres jelünktől! 16000 km-re voltunk otthontól, és korábban még senkit nem hallottak ekkora jelekkel Európában ilyen messziről. Bebizonyosodott, hogy ez attól volt, hogy az antennát beállítottuk a sós vízbe, és ezzel teljes ugrásokat tudtunk megspórolni. Előttünk ezt más nem csinálta.

HA5KFZ operátorával Gyurival (AA7JV) régen együtt dolgoztunk a Sziklában. Rádiósok voltunk. Gyuri katona volt, én meg még a katonaság előtt polgári alkalmazott voltam a honvédségnél. Később engem is behívtak sorkatonaként.

– A Szikláról mondanál még valamit?

– Először vevő operátor voltam. Rádió kapcsolatokat tartottunk a Varsói szerződés tagállamai között. A Szikla a légvédelmi parancsnokságnak volt a része. Egy rádiós központ a Gellérthegy belsejében, pár emelet mélységben.

– A cirill betűs távírózást itt tanultad meg?

– Nem, én azt önszorgalomból tettem, hogy az amatőr sávokon tudjam használni. Nagyon boldogok voltak, mivel az ő nyelvükön beszéltem velük. Kicsit tovább is gyakoroltam, így nyilván is tartanak, hogy ez az a pofa, aki viszonylag nagy sebességgel tolja nekik cirill betűkkel a ruszki szöveget.

– Mielőtt folytatnánk a DX expedíciókkal, mesélnél még a jelenlegi antennáidról?

– Fóton laktam mindig. Még az öregeimnél volt egy párhuzamos dipole-om ami, mivel nem fért el, voltak függőleges szakaszai is, ezért nagyon jól ment ez az antenna. Nagyon jól irányított. Később megnősültem és elköltöztem. Egy BKV oszlopot meghosszabbítottam 6 méter magas csővel, behegesztettem az oszlopba, és még mászóvasakat is tettem rá. Erre tettem fel motorral forgatva egy székesfehérvári 3 elemes 3 sávos antennát amit a Fritzel 33-asáról koppintottak. Az tűrhetően működött. Ez volt úgy 17-18 méter magasan.

– A mostani legmagasabb antennád az milyen?

– Maga a torony az 30 méter, abból még kiáll nekem a teteje fölött 5 méterrel a forgatott cső. Azon van három antenna. A tetején van egy a WARC sávokra, ami 3 elemes kétsávos antenna. Középen van egy két elemes HB9CV 40 méterre. Na ez egy elég nagy darab jószág! A két eleme az 21,5 méter és 21 méter, a köztük lévő távolság 5,5 méter. Elég komoly alu anyagokból van összehozva. Nagyon nehéz az egész. Nehezen is tudtuk feltornászni a toronyra. Ez alatt van egy 5 elemes Fritzel antenna 14-21-28 MHz-re. 14 MHz-en 3 elem működik, 21 és 28 MHz-en 5-5 elem. Tűrhetően megy ez az antenna is. Ez a három antenna van ott nekem forgatva. A forgatott cuccok súlya a forgatott csővel és az antennákkal együtt durván úgy 250 kg. Egy nem szokványos forgató eszközt használok. A forgatott csövet ráállítottam egy talp csapágyra, az oszlop tetejétől lefele 1 méterre. A csőnek a derekára egy igen komoly csapágyat tettem, így egy jó méter van megfogva és 5 méter áll ki a 6 méteres csőből. A forgatás 24 colos aktuátorral heavy duty toló motorral lett megoldva, hasonlóan a szatellit antennákhoz, mivel immáron 29 éve ilyenekkel foglalkozom. Ez egy komoly, erős teljesítményű jószág. Megszereztem egy kiszuperált esztergagépnek a fogas lécét, és ehhez csináltattam egy ugyanolyan modulú fogaskereket, ami ehhez illeszkedik. A fogaskereket olyan méretben és fogszámmal csináltattam meg, hogy az oszlop tetején lévő forgatott csőre rá tudjon húzni, és ezt tudja rögzíteni a csövön. Tehát ez a fogaskerék már a csövön forog, és csináltam egy olyan kengyelt, ami ezt a fogaslécet hozzá nyomja a fogaskerék oldalához úgy, hogy vízszintesen áll a fogasléc. Ehhez egy nagyon komoly foglalatot terveztem csapágyazva. Természetesen lakatos segített a kivitelezésben, de én terveztem. Ha a fogaslécet tolom vízszintesen, akkor az forgatja az oszlopot. Ha tolom, akkor az egyik irányba, ha húzom, akkor a másik irányba forog. Olyan hosszú a fogasléc, hogy ha egyszer végig tolom, akkor az antenna 1,2-szer fordul körbe, tehát marad még neki tartaléka is. A fogasléc végére egy megfelelő tartó konzollal felszereltem a toló motort, azt meg kábellel lentről vezérlem. Egy megfelelő visszajelzővel megoldva, lent egy infrás szatellit antenna forgató távirányítóval forgatom a fönti antennát. 18 év alatt csak háromszor cseréltem benne motort. Hatalmas szeleket kibír. Ezen a tornyon van még két nem forgatott antenna 80 méterre egy delta loop, főleg USA-ra, Japánra kevésbé jó, valamint egy inverted V 160 méterre.

– Még milyen forgatott antennád van?

– Van még egy 14,5 méteres tornyom, ott van egy forgató. Ott 5 méterre lóg ki a forgatott cső. Azon a csövön van nekem 30 méterre egy Delta loop antenna, alul egy 3 elemes monobander 14 MHz-re. Ez egy egész jó antenna! Följebb 2 méterrel van egy 21 MHz-es 5 elemes HB9CV (3 darab direktorral). Ez egy rövid változatú antenna, és nagyon jól működik. Ugyan ilyen típusú antenna van a cső tetején 28 MHz-re, tehát az is 5 elemes (HB9CV 3 direktorral). Nagyon jól bevált antennák. Így ezen a tornyon négy antenna van, és egy darab öreg Yaesu G1000SDX forgatóval működik, már tíz éve.

– Napfolt minimumban is tudsz hosszú úton 40 méteren amerikaiakat csinálni?

– 7 MHz-en igen, csak nem nyáron. Most már jön a DX szezon. A Long Pass szezon. Már október elejétől az működőképes. Érdemes megnézni a logger programokban a Dxmap-et. Ami mutatja a nappali megvilágított és az éjszakai sötét területeket. Látható a szürke zóna. Vannak olyan napszakok, amikor nálunk a szürke zóna délután 3-tól 5-ig tart, ugyanakkor Amerika nyugati partjánál pedig ugyan annak a szürke zónának a másik oldala ér oda. Itt nálunk akkor még nappali terjedés van. Azt nem tudom átlőni még nagy teljesítménnyel sem, éppen ezért szépen leforgok Madagaszkár felé, és akkor pont ez a szürke zóna a túlsó oldalon átível a Földön és 30000 km utat megtéve a jellel sokkal hatékonyabban tudok szólni. Akkor a nyugati parton ezt kiválóan hallják, meg én is azokat. Ők meg nem EU felé fordulnak közvetlenül, hanem a Csendes óceánon keresztül körbe Madagaszkár felé, így hátulról tudunk beszélni.

– A DX expedícióidról egy dolgot szeretnék csak kérdezni. Volt-e olyan élményed, amit soha nem fogsz elfelejteni? Mi fogott meg leginkább?

– Egyiket sem fogom elfelejteni, ez egészen biztos! Az első igazi élményem az volt, amikor a legelső útra mentünk a Willis szigetre, Ausztráliától keletre kb. 600 km-re egy kis szigetecskére. Itthonról úgy 15000 km-re lehet. AA7JV-nek volt egy hajója, ami az ő rendelkezésére állt. Gyuri küldött nekem egy SMS-t úgy augusztus 20-a táján, hogy megyünk. Ehhez képest én szeptember 14-én már a repülőn ültem. Cairns-ből indultunk Willisre. A legelső expedíción emlékszem, amikor a madarakkal találkoztunk. Azok abszolút nem féltek az embertől, mert nem ismerték az embert, hiszen soha nem láttak még embert. Ennél fogva kb. olyan fél méterre negyven cm-re magukhoz engedtek minket. Ha közeledsz két centit, akkor már önvédelmi reflex indul, és a nagy erős csőrükkel egy „ááá” hangot adnak, mint a liba vagy a hattyú és azonnal rád csapkodja a csőrét, de ha azon a távolságon kívül vagy, akkor nyugton van. Nagyon érdekes dolog volt ez a tapasztalat! A weblapon láthatsz ilyen képet, ahogy ott ülök, ott van a cipőm és éppen gyönyörködök ezekben a madarakban. Konkrétan egy család, egy apa egy anya meg egy gyerek, a tojó, a gúnár. Már majdnem akkora a gyerek mint ők, csak éppen a tolla nem alkalmas a repülésre mert pelyhes. Nem olyan komoly összefüggő tollai vannak, mint a szüleinek, és az ő csőre még nem sárga. A szeme színe és a csőre színe eltér a szüleitől. Azok csak akkor állnak be véglegesre, amikor a kora eléri azt, hogy már repülni tud, és indulhat halászni a tengerbe, mert ezek csak és kizárólag halat esznek. Ezek a vízi madarak gyönyörűek!

Ott röpködnek az ember feje felett egy-két méterrel. Kint a zátonyoknál mindig fúj a szél. Van olyan, hogy csak 10-20 km/órával, de van, hogy 40-50-el. Na ez az érdekesebb! Mondjuk én állok a szigeten, a madár a széllel szemben pedig repül, de az azt jelenti, hogy ő rendesen ott dolgozik fölöttem egy méterrel, itt-ott közben potyogtatja a szarát. A fejemre talál, és közben egyfolytában dolgozik. Akár fel tudnék nyúlni, hogy megfogjam a lábát. Ő közben repül és dolgozik. Baromi érdekes egy story! Ezt ott látni, hogy egy nagy komoly madár ott van fölöttem, és szinte megfogom, és ő közben utazik, de teljesen egy helyben áll. Aztán meg lehet, hogy így akarja, mert ha akarná, akkor el tudna menni, de neki az a kényelmes, hogy így ő most ott van, és mégis repül. Ezeket a dolgokat látni nagyon komoly élmény volt nekem. Ők utaznak és egy helyben állnak. Ez annyira mókás volt! Ezen a szigeten nem volt olyan sok madár, de annál több a Mellish reef-en (az innen néhány száz km-re levő másik szigetecske). Nem is szigetecske, hanem zátony, a nevében is benne van: reef. Az ennél kisebb volt. Na ott viszont annyi volt a madár, hogy egyszerűen felhő lett az ember fölött, és képzeld el, hogy fölötted néhány méterrel egy felhőnyi madár ott áll a levegőben, csak csapkodnak, de mondjuk te antennát akarsz húzkodni vagy azokkal dolgozol és egy percen belül kb. negyvenszer le vagy szarva 🙂 🙂 :-). Szó szerint értsd! Kopog a fejeden, a válladon, az arcodon, a karodon a madárszar, és közben mindegyik madár kiabál 🙂 🙂 :-). A Gyurival ott is antennával dolgoztunk éppen. Úgy fél méterre álltunk egymással szemben, és ordítottunk egymáshoz, hogy értsük azt amit a másik beszél, mert a madarak tömege fölöttünk egy méterrel túlordított mindent. Mi közben csak röhögtünk. Érted, ott mi voltunk a vendégek. Ott nekünk mindenhez alkalmazkodnunk kellett. Ez volt az igazi természet számomra. Ezeknek a madaraknak a vendégszeretete abból állt, hogy jól leszartak minket, jobban nem is lehet.

– Ti voltatok az albérlők, mondhatjuk.

– Úgy is lehet mondani. Ez egy igazi természeti tapasztalat volt. Egy pillanatra sem tudtam szomorúan vagy csalódottan gondolni erre a dologra! Egyszerűen csak röhögtem azon, hogy így még soha nem voltam leszarva életemben. És nem utoljára, mert voltak nekem olyan élményeim, hogy ennél csak jobban voltam leszarva. Víz az volt, mosdani tudtunk, és hát egymásra néztünk és csak röhögtünk egymáson, hogy ez így működik.

Baráti 73!

HA4AA András

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.