Némi terjengések négy méteren…

Tegnap a laktanyában beröffentettük a négy méteres konvertert, mert kedvenc oldalunkon a népek azt írták, a sávban erőteljesen hömpölyögnek a kollégák jelei. Pár QSO született – de nem “csak”… 🙂

A pskreporter szerint itt vették a HA9HAF9A Szentendréről kisugárzott hívásait

Folytatás

Ötezer kilométerre a pinceajtóból!

Soha nem unalmas nálunk a klubnap. Tegnap például összeraktunk egy, a külső D-1-es raktárból zsákmányolt, “egyáltalán nem biztos, hogy működik” jelzővel illetett R-130M adó-vevőt, s némi kattingatások után HA4AA András tíz MHz-en távíró üzemmódban remekül összejött UA0WW-vel. A távolság mintegy ötezer kilométer volt…

HA4AA András távírózik – míg a felvételt HA5SPA Péternek köszönhetjük

Folytatás

“Esetleg nőm segíthet!”

Na! Csak utolérjük magunkat lassan! 🙂 Mert ugye volt a munkás kedd, meg aztán múlt szerdán-csütörtökön két raklapra való amerikai tartalékos tiszthallgató, tokkal-vonóval, ahogy köll’ – s akiket be is ígértünk nagy titokzatosan. Fontos leszögezni, a látogatásos esemény második napján megjelent Gabi, HA5SPA Péter “nője”, ki hatalmas segítséget jelentett a szinkrontolmácsolás terén. És persze gyermekük, “elmaradhatatlan” Levente is színesítette a programot. A személyiségi jogokra és katonai üzemre való tekintettel szűk, de a lehetőségekhez mérten színes beszámoló következik alant…

f1b7c2d0-7015-406c-9587-506c7c59162a

A fenti fényrajzon egy 10×50-es magyar gyártású ASzT szögtávcsővel Levente skuvizza a tájat. Úgy vélem, mindenki jobban járt, mint ha Pétert vagy e sorok pohos íróját kéne szemlélnie e remek optikai szerkezetbe tekintve. Gabi meg ugye eleve foglalt, így ő most kiesik. 😉 Az amerikai kollégákra meg mindenféle biztonsági előírások vonatkoznak, így róluk ilyen pöpec fotót nem is lehetne közölni.

Folytatás

A gyűjtő polca – A 40 M. távírógép műszaki leírása és kezelési utasítása

A történelem olykor tréfát űz a gyűjtőkkel. Akadnak ugyanis olyan tárgyak, melyek esztendőkön át nem láthatóak sehol, majd hirtelen pár hónap alatt több is előkerül belőlük. E csoportba tartozik a címben említett lomhalom, amelyből (a szerző tudta szerint) az elmúlt szűk egy évben öt darab is gazdát cserélt. Az alábbi írás egyrészt egy szűken vett ismertető – másrészt kedveskedés Rozsdás nevű Győr-Sopron-Moson megyei ápolttársunknak – akinek ez úton is gratulálunk nemrég született gyermekéhez. 🙂

A könyv első oldala…

Folytatás

Minimozink tárgya: R-123M

Szerintünk szép. Sőt, “igen” szép.

Az alábbi minimozit klubtársunk (és kisleányom) Andrea készítette még az esztendő elején, valamikor februárban. Direkt vágás nélkül iktatjuk ide – így demonstrálva, hogy miből készülnek a filmjeink. Reméljük, a fésületlenség nem lesz akadály, s így is elnyeri tetszéseteket a két film… 🙂

Folytatás

Jó tanácsok az R-130M használatához…

Írtunk mi már az R-130-as készülékről, azaz a hadsereg igáslováról cikket, s bár nyilvánosan nem, de szóban akkor többeknek megígértük, hogy előbb-utóbb sort kerítünk a használatának bemutatására is. Nos, jobb későn, mint soha alapon következzék tehát a hiánypótlás – ahogy azt tőlünk megszokhattátok, kissé lazára eresztve, szódával, ahogy köll’… 🙂

1a58301b-6dcf-4af4-8587-0a9f57c0533f

Folytatás

A gyűjtő polca: Honvédségi áramforrások – 1964

Az ember pakolgat a könyvtárában, aztán a kezébe akad egy vaskos kötet. Nem mai tsirke’, hiszen 1964-ben nyomták – viszont cserében benne van egy csomó olyan gépezet leírása, ami minden, a Magyar Néphadsereg technikája iránt lelkesedő ápolt szívét megdobogtathatja.

Fedéllel együtt négy centiméter vastag… 🙂

Folytatás

Újdörögdről szólt a HA9HAF9A

Mindig öröm a Magyar Honvédséggel együtt dolgozni. Ahogy tavaly, úgy idén is meghívást kaptunk a közös altiszt-tisztjelölti záróvizsgára, a Közös Roham 2019-re – igaz, ezúttal nem Csobánkán zajlottak az események, hanem Újdörögdön, a katonai kiképző bázison. Alább azt mondjuk el, amit lehet – de azt igyekszünk színesen tenni.

de6c1b0f-2e3a-4038-8a2e-dd8fb7e8c93b

Esik az eső. Esik az eső. Esik az eső… A víz meg az alkalmilag kinyitott fedélen át az ember nyakába és ölébe folyik… 🙂 De ezt jó eséllyel észre sem vettük, mert a fíling’ mindent vitt. No és a sikeres feladat végrehajtás! 🙂

Folytatás

Gyakorlat a szomszédban

Furcsa kísérletre készül idén az osztrák haderő. A szomszédos ország fegyveres szerveinek vezetői és mérnökei azt próbálják modellezni, miféle hatást gyakorolna a kommunikációra egy légköri atomrobbantás vagy lokális EMP támadás. A kérdés – tegyük rögvest hozzá: sajnos – nem éppen akadémikus jellegű – lásd a cikk végén linkelt és “lazán kapcsolódó” Digitális Mohács című cikket. Az alábbi írást egyébként a sógorok gyakorlatáról a neten elérhető adatok inspirálták. Nem tudományos cikk, csak gondolatébresztő… 🙂

Folytatás

Szolgálati Web SDR-ek

Az ember jön-megy Budapesten és vidéken, s közben nézegeti a tetőket. Itt egy TV antenna, ott egy parabola, amott pedig egy szál drót vagy fura alakú “akármi”. Némelyikről tudjuk, hogy polgári célokat szolgál – némelyik viszont erősen “kérdőjeles” helyen mered az égnek…

Az ellenség is hallja…

Folytatás