Leltár – 2021

Mozgalmas esztendő volt a klub számára 2021. Kár lenne tagadni, egyesületünk történetének legnagyobb veszteségét szenvedte el tavaly – ugyanakkor az is igaz, végig tisztán éreztük a felénk minden irányból (így fentről is) áradó szeretetet. Alább a tőlünk megszokott leltár olvasható, sok linkkel tűzdelve, amit (talán) érdemes újraolvasni…

A nyitóképen klubunk szeretett elnöke, HA7PTY Pityesz köszönt mindenkit nagy szeretettel. 🙂

Köszöntő

Folytatás

Egy repülőnap háttere

Ismét nem egy megszokott cikket találtok. Az alant olvasható beszámoló azt próbálja meg bemutatni, miféle és mennyi munka fekszik egy-egy HA5KDR-es tárlatban, megjelenésben. Mivel az idén nyári Kecskeméti Nemzetközi Repülőnapon is ott voltunk, önként jött az ötlet, ezen keresztül láttassuk a hátteret…

Még egy apróság, mielőtt belefogunk: bizonnyal észrevettétek, itt az utóbbi hetekben ritkásabbak lettek a megjelenéseink. Oka ennek a mindenkit érintő pandémia, illetve az annak nyomában járó elképesztő, már-már a határokat súroló leterheltség. Ugyanakkor aki követi közösségi oldalunkat láthatja, oda két-három naponta mindig igyekszünk friss anyagokat feltölteni. Vigyázzatok magatokra és szeretteitekre!

Folytatás

Pár kiegészítés a HTG-1 kapcsán

Akik követik közösségi oldalunkat láthatták, egyik klubtagunk, HA2EBA István gyűjteménye gazdagabb lett egy HTG-1-es (megunhatatlan) Hellschreiber adó-vevő berendezéssel. (A cikkben látható eszközfotók mindegyike Pista szerkezetéről született.) A lomhalom kapcsán rengeteg privát megkeresést kaptunk, ezért úgy gondoltuk, nem lesz haszontalan, ha néhány tisztázó mondat erejéig újfent elővesszük e témát…

71fd0501-10b1-4a5e-8380-50473374bcd6

Le kell szögeznünk: az alábbi anyag a tőlünk megszokott alapossággal és tisztességes szándékkal azért született, hogy a gyűjtőtársakat jóindulatúlag eligazítsa – azaz aki valami “kivagyiságot” vél benne fölfedezni, kezdheti keresgélni a gyógyszeres piruláit… 🙂 😉

Folytatás

Húsz évesek lettünk!

Ezzel a beszámolóval elkéstünk. Nem mentegetjük a helyzetet, egyszerűen nem volt időnk és energiánk írni. Persze aki figyelte (és figyeli) közösségi oldalainkat, láthatja, igen erősen aktívak vagyunk, de a hosszabb beszámolóra mostanáig nem jutott lehetőség.

Viszont ami késik, nem múlik. Következzék tehát a XX. Military Weekend – igyekezetünk szerint – méltóságos beszámolója.

Finomságok

HA7PTY Pityesz és HA7EO Attesz örül a finomságok halmainak

Folytatás

Ennyi maradt belőle

Rendkívül értékes lelet bukkant föl a közelmúltban a Balaton habjaiból. Mivel a cikkben minden benne van, mi csak felhívjuk rá a figyelmet – akár csak arra, hogy korábban több alkalommal és eléggé hosszan értekeztünk már a FuG16z URH AM adó-vevőről, sőt, működés közben is bemutattunk egy példányt. Mára ennyi, de hamarosan érkezünk az egyéb vérforraló polgári és katonai újdonságokkal… 🙂

73!

20. MILITARY WEEKEND!

Idén is megrendezésre kerül, a sorban a 20. Military Weekend Gerecse tetőn, a rádióklub versenyállomásán.
2021 július 29. (csütörtök) kapunyitás, 2021 augusztus 1. (vasárnap) kapuzárás.A már szokássá vált programokkal és hangulattal várunk minden, a katonai rádiózás iránt érdeklődő, kedvelő, szimpatizánst. Ha teheted, hozd el saját katonai rádiódat(lomhalmodat)
A rendezvény továbbra is regisztráció köteles, alább a regisztrációs link:                                               Ide kattintva tudsz regisztrálni!
Fontos! A regisztráció csak visszaigazolással érvényes, a korlátozott befogadó létszám miatt!

Kapcsolattartásra rádión keresztül is van lehetőség: (HG20MW) 

- R3 VHF átjátszó (145,675MHz -0,6MHz Shift (107,2Hz CTCSS) 

- DMR - HG2RUG (438,6625MHz -7,6MHz Shift (CC:8) TS2, TG216110

Képek a korábbi Military Weekendekről:   Ide katt!

És akkor megszólalt a Gamma műszere 1986-ból…

Bővebb részletek hamarosan! Előzetesen annyit, hogy az 1986-ban a Gamma Művekben a Magyar Néphadsereg számára gyártott TMF-2-es meteorológiai műszer alapjáraton nem “beszédképes” – az szeretett klubtársunk, Balázs csiholta ki nem kevés munkával a masinából… 🙂

Hamarosan tehát többet!

73!

Az R-1265P programozó használata

A felvételt Winkler Csabi készítette, a két “megmondóember” HA5NKG Tamás és HA5CBM Miklós. A minimozi Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájának rádióállomásán született. Az R-1265P programozót az Orion készítette az R-126x URH FM kézi rádió család kezelésére. Használata – hála a fedélben elhelyezett leírásnak – viszonylag egyszerű. Ezúton is köszönjük HA5AJR Ábelnek az R-1260-as kézi rádiók kapcsán nyújtott telefonos segítségét.

73!