Akik követik közösségi oldalunkat láthatták, egyik klubtagunk, HA2EBA István gyűjteménye gazdagabb lett egy HTG-1-es (megunhatatlan) Hellschreiber adó-vevő berendezéssel. (A cikkben látható eszközfotók mindegyike Pista szerkezetéről született.) A lomhalom kapcsán rengeteg privát megkeresést kaptunk, ezért úgy gondoltuk, nem lesz haszontalan, ha néhány tisztázó mondat erejéig újfent elővesszük e témát…
Le kell szögeznünk: az alábbi anyag a tőlünk megszokott alapossággal és tisztességes szándékkal azért született, hogy a gyűjtőtársakat jóindulatúlag eligazítsa – azaz aki valami “kivagyiságot” vél benne fölfedezni, kezdheti keresgélni a gyógyszeres piruláit… 🙂 😉
Kezdjük rögtön azzal, mennyi HTG-1-es berendezésről van tudomásunk – ez összesen kilenc darab, melyek közül jelenleg három működőképes. Egy található a Hadtörténetiben, kettő Győrben, kettő Szentendrén, kettő egy hivatalos gyűjteményben Budapesten, egy Pistánál és egy egy ismert gyűjtőnél. Nem sok, különösen annak fényében, hogy Germuska Pál kiváló, a magyar hadiipart feldolgozó könyvéből egyebek mellett az is kiderül, e pompás berendezést azért elég tekintélyes darabszámban készítették.
A fenti kép magyarázata több oldalt ölel föl az idézett műben, így tömören az mondható el, hogy a fejlesztési tervek véglegesítése során a nagyobb számhoz közeli mennyiséget gyártották le a távírógépekből (is). A kilenc darab eltérő megoszlásban 1951-, 1952- és 1954-ben készült. Fontos kitérni a fentebb említett működőképességre. Az e sorok írója által látott és kézbe fogott HTG-1-ek mennyisége hat darabra rúg, ebből mindössze hármat lehetett életre lehelni. (Szentendre, a Hadtörténeti és HA2EBA darabjait.) Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a masinák az elhasználódás különböző fokaiban leledzenek. A legtöbb gond az alsó kuplungszerkezettel volt, ezek egyszerűen szétestek, de sok fejtörést okozott szénkefék alatt a hosszú állásidő okán kirakódott reve eltávolítása is. Az egyik szentendrei masinéria rendkívül súlyosan zárlatos, az egyik győri pedig annyira bizonytalan “kuplungügyileg”, hogy (e sorok írója) hiába rakta össze az elmúlt fél esztendőben vagy hatszor, az a kopás miatt sajnos továbbra is bármelyik pillanatban széthullhat. A másik győriből pedig hiányzik egy fontos blokk, így ennek híján gyakorlatilag az is használhatatlan jelenleg.
Korábban már írtuk, a HTG-1-et a háború alatt a németek részére készített berendezések maradékából kezdték a Telefongyárban összeszerelni 1948-49 környékén. (Ez alatt a “magyarítást” is kell érteni.) Ugyancsak megemlékeztünk arról, hogy az elmúlt esztendőkben rengeteg, ház nélküli roncs került elő a hazai vastelepekről. Ezek (nagyjából) közös jellemzője, hogy (szinte) mindegyikről hiányzik az írómű elektromechanikája. Mintha ezeket valaki szándékosan eltávolította volna. A birtokunkba került információk szerint a HTG-1-ek a hetvenes évek legelején koptak ki a honvédség tartalék rendszeréből. Legtovább állítólag a MÁV alkalmazta azokat a mellékvonalakon 1975-ig. Utána csekélyebb részük az MHSz-hez került, döntő részüket pedig egyszerűen kidobták és szétszedték.
Bár egy adott, antik tárgy korunkra maradt mennyiségét nehéz megbecsülni, de a gyűjtői körökben azért léteznek különböző matematikai modellek arra nézve, amelyek az ismert eszközök számából tól-ig jól képesek behatárolni a lappangó példányok “halmait”. Ha olybá tekintjük, hogy közel két évtized alatt mindössze kilenc (valójában öt – lásd alább) darab került elő, talán nem állunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk, az itthon “bárhol” lévő, nagyjában-egészében épnek mondható HTG-1-ek valós száma maximum másfél tucat körül járhat, míg az ilyen-olyan fokú roncsokból lehet olyan két tucat. (Szembesülve a fémhulladék telepekről előkerült géptávírók állapotával szerintünk utóbbiakból legfeljebb kettő-három rakható össze teljesen.)
S e mennyiségi kérdés rögvest át is vezet bennünket az árszabás vonalához. Persze azon nyomban és erősen leszögezzük: utóbbi esetében illik figyelembe venni a hazai viszonyokat, illetve a gyűjtői kör nagyságát. Az eredeti, második világháborús német berendezésből szinte minden hónapban akad egy (olykor kettő) eladó, melyért állapottól függően 2.000-4.500.- eurót kell letenni az asztalra. A HTG-1-ből meg ugye két évtized alatt került öt értékesítésre szánt példány. (A fennmaradó négy már eleve a köz- és magán gyűjtemények részét képezte.)
A következtetést vonja le ki-ki maga – ugyanakkor megismételjük, idehaza senki nem fog az amúgy teljesen reálisnak tekinthető (szerintünk bőven millió feletti) tételt fizetni egyetlen darabért sem.
Azt, hogy ez üdvös vagy sem vélhetően (talán kizárólagosan) az dönti el, hogy vásárolni vagy dobra verni akar valaki efféle lomhalmot. Ez van – s ugye vagy elfogadjuk, vagy dühöngünk, ám a tény még tény marad.
A reménybeli tulajdonosoknak érdemes tudni, jelenleg (!) nem ismerünk olyan gyűjtőt, akinek eredeti leírása lenne. (Az ezzel ellentétes híreket örömmel közöljük!) Az itt-ott fellelhető példányok egytől-egyig ebből a forrásból származnak.
Hadtörténeti Könyvtár
Cím: A HTG-1 távírógép műszaki leírása és kezelési utasítása
Szerzőségi közlés: szerk. Mag István ; sajtó alá rend. Szabó László
További személynév: Mag István Szabó László (híradós)
Kiadás helye: Budapest
Kiadó neve: HM
Megj. éve: 1954
Terjedelem, fizikai jellemzők: 67 p., 5 t ; 20 cm
Formai tárgyszó: szabályzat
Raktári szakjel: sz 3928
A helyszínen feltételekkel lehet másolni, míg a nyitva tartásról a vírushelyzet miatt inkább előzetesen kell érdeklődni.
Zárásként pedig még egy fénykép, melyből kiderül, hogy az ötvenes években összesen (!) mennyi rádiót és telefont gyártottak.
A négy oszlop 1948, 1949, 1950 és 1951-et takarja.
Mára ennyire futotta, de hamarosan érkezünk az újabb érdekességekkel. S természetesen nézegessétek közösségi oldalainkat is, lévén ott mostanság (a rengeteg munka okán) sokkal gyakrabban közlünk tartalmakat, mint ezen a helyen.
73!
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály