Húsz évesek lettünk!

Ezzel a beszámolóval elkéstünk. Nem mentegetjük a helyzetet, egyszerűen nem volt időnk és energiánk írni. Persze aki figyelte (és figyeli) közösségi oldalainkat, láthatja, igen erősen aktívak vagyunk, de a hosszabb beszámolóra mostanáig nem jutott lehetőség.

Viszont ami késik, nem múlik. Következzék tehát a XX. Military Weekend – igyekezetünk szerint – méltóságos beszámolója.

Finomságok

HA7PTY Pityesz és HA7EO Attesz örül a finomságok halmainak

Nagy utat tettünk meg. Két évtizede toljuk a MW-k szekerét, s bár egyszer objektív okok végett elmaradt, a lendület ma is a régi. Kár lenne tagadni, a rendezvény térben, időben és emberi minőségében is rengeteget változott – s bármiféle nagyképűségtől mentesen kijelenthetjük, az utóbbi esztendőkben egyre jobb, meghittebb, őszintébb és legfőképpen barátibb, családiasabb lett. Szintén hazugság lenne elhallgatni, veszteségeink is akadnak – ezek közül ki elmaradt, ki örökre távozott, egy-ketten pedig elkoptak. Emberileg és erkölcsileg egyaránt.

29112eb9-a56d-4056-82bc-a46e416ea1e6

Generációk egymás közt

Mi úgy vagyunk vele, az elméletileg örökre távozó méltók gyakorlatilag velünk maradtak örökre. Így, kijelentő módban. Hiszen nincs olyan rendezvényünk, ahonnét (például) HA7PC Karesz elmaradna. Így volt ez (a hamarosan leíródó Kecskeméti Repülőnapon, s) Gerecsén is a XX. MW-en. Vele kezdtük, reá emeltük poharunk az első – és az utolsó napon is. S a szervezésben is kapott szerepet, hiszen Karesz felelt azért, hogy az időjárás remek legyen. S most sem csalódtunk benne.

0f2cc844-d14b-479a-9a64-bb4b9f7d6470

Emlékezés és köszöntés

(b-j: HA7PTY Pityesz, HA5CBM Miklós, HA8BIT Peti, Katica és HA7EO Attesz.)

A XX. MW hivatalos része (mondhatni szokottan) négy napot ölelt föl. Manapság, amikor évről-évre nagynevű rendezvények tűnnek- vagy jelentéktelenednek el, ez nagy szó. S ami a fő, kár lenne feledni, az, hogy mi még húsz esztendő után is létezünk és népszerűek vagyunk, java (ha tetszik: döntő) részt csakis a látogatóink lelkesedésén és nem lankadó érdeklődésén múlik. Hiszen kínálhatnánk mi bármit, ha az egyén a korábbi években unalmasnak találta a műsort, a következőt kihagyja, nem jön el. Innen pedig csak egy lépés a mulandóság – ami nekünk véletlenül sem célunk. Azaz már itt és most jelezzük, jövőre is lesz MW és azon is változatos programokkal hívogatjuk majd a nagyérdeműt! 🙂

5ede9c2c-f2a9-4211-9f31-6274b1a29061

Az ízletes tejfeles-sajtos lángos is belefért a menübe

Minden MW-nek van misztikuma. Az ember este leül a tábortűz mellé vagy valamelyik asztalhoz telepszik, szalonnát süt, sörözik, közben szimplán bámulja a lángokat. Fölelevenednek a régi történetek, az egyénekben új gondolatok fogannak, kisebb-nagyobb tervek születnek a jövőre nézve – melyek egy része elomlik, mint a parázs, másika pedig életre kel, szárba szökken és nagy dolgokra sarkallja a klubot, s benne az egyént.

973ae911-b5b9-4ac6-a359-02b7c632442d

Hangulatkép géperejű járművekkel, sátorral és jó idővel

S ott vannak ugye a nappali és éji kirándulások. Járni az erdőt így-vagy úgy mindig öröm. A megunhatatlan kőfejtő, a “római-kanyon”, a vadak, az évszakra jellemző folytonos madárdal – valamint a kihagyhatatlan séta a geodéziai toronyhoz, s kapaszkodás annak csúcsára. A fejünk felett ragyogó Hold, a Tejút, a végtelen csillagrendszer, amire az ember felpillantva rájön, mennyire apró és jelentéktelen – s éppen ezért (!) mennyire fontos, hogy szabott idejét kedvesen, mások hasznára és jól töltse el.

b262ebcc-d68b-4ddc-8218-15cff91a4ece

A MW rengeteg összetartó “dologgal” büszkélkedhet – ezek egyike a közös étkezés, ahol folyamatos ugratások mellett költjük el rendszeresen az egyik tag által főzött ízletes ételeket

A MW-ek egyik legfőbb erénye, hogy semmi nem kötelező. Nincs olyan, hogy X megmondja Y-nak, ezt vagy azt tegye. Egyrészt elhisszük a másik emberről a természetes intelligenciát, azaz azt, hogy nem végez olyan tevékenységet, amely másokat zavar. S ugyan ez áll ránk is. S ugyancsak erénye a rendezvénynek a különféle “bogarak” alapvető tisztelete. Ha valaki a SEM-35-re gerjed, akkor az semmivel sem kevesebb, mint aki “csak” a többiek miatt keresi föl rendre az eseményt.

c6914c97-ad34-4e96-bfe8-ab12c808bf10

Katonai rádiók forevör’!

A korábbi esztendőkhöz hasonlóan írhatnánk idén is, hogy melyik nap hogy s’ mint futott le – de e lehetőséggel most nem élnénk. Most a hangulaté és az ünneplésé volt a főszerep, amit méltón koronázott a rádióklub tulajdonában lévő Zil-131 és R-137 állomás megszentelése.

d1af05f5-358b-48c4-b503-79b8ad2e3132

Ajj be’ szép!

Húsz év nagy idő. Mi megbecsüljük, hogy megadatott.

73!

a HA5KDR csapata

  1. Köszönet a szervezésért, és a lehetőségért! Adasson meg még nagyon-nagyon sok éven át!
    Üdvözlettel: Atis, Regina, Bori baba
    73, DX!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .