Nyílt nap a laktanyában

photo_2023-03-23_10-55-37

HA5UDS Dani előadása nem csak a rádiózással, hanem egyebek mellett a kriptográfiával is foglalkozott. A képen látható ifjak amúgy az eléjük tárt rejtelmeket úgy oldották föl, mintha azok ott sem lettek volna…

Ma, azaz március 23-án nyílt nap volt Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján. Szinte hihetetlen, de 12:28-ig 2.619 fiatal jött be a laktanyába. Igen, 2.619 – és mind fiatal. Természetesen a rádióállomás is kitárta kapuit…

Folytatás

Mechatronika 3.0

Némelyik diák lassan már hazajár Szentendrére, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájára. Azt, hogy az ifjak pontosan mit találnak vonzónak immár harmadszorra, nekik kellene megmondani – azt viszont mi tudjuk kijelenteni nagy biztonsággal, hogy a mai fiatalok nyegleségéről és érdektelenségéről szóló hírek nem többek ostoba általánosításnál. Ami meg ugye arra nézve gáz, aki így gondolkodik és cselekszik…

883b7843-da5b-4176-a103-d8b4527eb7bd

Tibor és Zoli “papa” tanár urak, valamint a lelkes diákok és a Videoton katonai terminál 1989-ből…

Folytatás

Egy összeköttetés 1945-ben – és 2023-ban

Rég írtunk cikket. Egyetlen mentségünk van csupán – az, ami most éppen szinte mindenkit nyomaszt és a szomszédságunkban zajlik. Ennek ellenére megpróbálunk újra életet vinni a honlapba, ugyanis bár a közösségi oldalaink igen aktívak voltak tavaly és már idén is, de tisztában vagyunk azzal, hogy sokaknak az e helyt megjelenő, bővebb lére eresztett anyagokra fáj a foga… 🙂

photo_2023-01-26_15-03-30-2

(b-j) HA5UDS Dani, Eke András főtörzsőrmester és Korsós Gergely szakaszvezető, a jármű pedig egy R-142H

A fotó ne tévesszen meg senkit, ugyanis debütáló anyagunk mindjárt a múltba, egészen pontosan 1945. január 26-a péntekre repít…

Folytatás

Az első ISS APRS kapcsolat

Számos hazai “rádióamatőrrel” ellentétben a HA5KDR tagjai nem úgy születtek, hogy már minden tudás a birtokukban volt. 🙂 Sőt, mi azt sem szégyelljük közölni, ha valami nem sikerül elsőre – és azt sem, ha valami “először” jött össze. Az alábbi, HA5IKS Pisti jegyezte írás pontosan az utóbbit példázza…

GMT224_09_55_For JAXA_Kjell Lindgren_1037 Satellite deploy

A Föld a Nemzetközi Űrállomásról fotózva (Forrás: nasa.gov)

Folytatás

Alázat, munka, jutalom

f2df3b10-c08c-47e2-b90a-b80075e3aa3e

Egy klubelnök, aki nem szégyellte azt sem, hogy személyesen kell a tűző napon az autós forgalmat irányítania (HA7PTY Pityesz)

Ismét rengeteg szívdobogtató élménnyel lettünk gazdagabbak. Persze nem minden volt “első osztályú”, de ezt az állapotot nem is keressük, mert tudjuk, a “tökéletesség” fogalma hazugság. Az meg ugye minek, ha az ember tényleg jól akarja magát érezni?

Folytatás

Nyomtassunk R-30 csatlakozót (is)!

Az R-30-as adó-vevőről korábban öt részes sorozatot közöltünk. Ugyan akkoriben nem utaltunk rá, de a tárgyalt berendezésből a rádióklub tulajdonában két adó valamint egy-egy vevő és tápegység található. Mindez nagyon szép és jó, ám “aprócska gond”, hogy kábelünk és csatlakozónk nincs egy fia darab sem. Helyesebben nem volt – eddig, mert szeretett barátunk Zsolt a közelmúltban legyártott egy egész garnitúrát a hiányzó eszközökből. Így hamarosan jöhet a kábelszerelés és az óvatos élesztés…

A fotókat szeretett klubtársunk, HA5SPA Péter készítette.

a77157b8-d19e-4ef8-95f6-78837429d222

Mint egy édességes dobozka – s bár nem ehetők, mégis, nekünk mindegyik hatalmas kincs!

Folytatás

Mennyien vagyunk – máshol?

Szerényen, mégis büszkén mondhatjuk, a HA5KDR amúgy is több ezres olvasottságot hozó cikkeinek sorából is kiemelkedett legutóbbi három írásunk – amelyek csak a közösségi oldalunkon napok alatt öt-hatezres tömeget vonzottak. Az okokat persze sejtjük, hiszen a kullancsokkal és a vaddisznókkal való kéretlen találkák nem csak a SOTA és RTF fanokat érintik, hanem úgy általában mindenkit, aki szereti az erdőket-mezőket járni. S ugye ott volt az az írásunk, melyben azt taglaltuk, hogyan változott a hazai amatőrök (és az azokat esetlegesen tömörítő klubok) tábora-mennyisége az elmúlt években. Ez a dolgozat egyenesen kilőtt – ami egyben kellemes visszaigazolást is jelent számunkra, hogy a minőségi és színvonalas összeállításokra igen nagy igénye van a hazai rézdöngölőknek. A közlés nyomán rengeteg köszönetet kaptunk, ugyanakkor számosan felvetették, jó lenne egy olyan “folytatólagos” írás is, amely más országok viszonyait taglalja. A HA5KDR-en nem múljon, lássuk, mit sikerült e téren innen-onnan összebogarászni. Előre szólunk, ez is hosszú anyag lesz…

HA7EO Attesz erősen töri valamin a fejét – lehet, pont azon, mennyien is vagyunk a világban?

Folytatás

Vaddisznó kontra SOTA fan

A minap bemutattuk, miért érdemes postára adni a ruházatunkon talált vagy magunkból kibányászott kullancsokat az ELKH Ökológiai Kutatóközpont részére. A SOTA-zó rádióamatőr (vagy kiránduló honpolgár) azonban nem csak a cikkben említett vérszívóval futhat össze az erdőn-mezőn, hanem például egy vaddisznóval is. Az erdőlakó agyaras malac – a gyerekeknek szóló meséket leszámítva – nem valami vicces jószág, s jobb békén hagyni, mint zaklatni. Ő nem akar az embertől semmit, s támadni is csak akkor fog, ha mi szeretnénk tőle – vagy valamelyik családtagjól – valamit. A HA5KDR által megkérdezett szakértő, Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársa igyekezett eloszlatni a félreértéseket, s egyben pár jó tanácsot is adott, mit tegyünk, ha mégis jön a vész…

Egy dagonyázó agyaras (Forrás: wikimedia.org) Vajon neki mi a RAL kódja?

Folytatás

Mennyi amatőr és efféle szervezet van hazánkban?

HG5OJG Gergő és HA5CBM Miklós megpróbálta kideríteni, mennyi amatőr, illetve magát ennek gondoló szervezet lehet idehaza. A kérdésre a válasz némiképpen összetett. Ez a cikk nem lesz rövid, de legalább igyekeztünk alaposak lenni. És még egy apróság, amit az életben sem árt észben tartani: az értékelést soha ne(m) mi adjuk másokról, hanem hagyjuk meg a másiknak a lehetőséget, hogy ő állítsa ki a bizonyítványt saját magáról. Így elkerülhető az önteltség. Mindennek hála nekünk legfeljebb csak dokumentálni szükséges, hogy a többiek mire értékelik – magukat.

(b-j) HA7PTY Pityesz, HG5OJG Gergő (e cikk egyik szerzője), HA7EO Attesz és HA8BIT Péter

Folytatás