FeldHell bőségszaru N4SPP Frank-től

Minden, ami FeldHell – egy mondatban talán így foglalható össze legtömörebben Frank Dörnberg oldala. Persze N4SPP hívójelű amerikai amateurtársunk remek digitális kikötője messze gazdagabb, ám most mi csak az említett részre hívjuk föl a nagyérdemű figyelmét. (Tudjuk, mostanában sok a FeldHell, de mentségünkre szolgáljon, hogy az aktivitásra készülve ebben a lázban égünk. Persze olykor igyekszünk mást is adni – mint például a minap, amikor HA4AA András a MRASZ főtitkárát, HA7PL Dallos Lacit mutatta be nektek egy remek és nagy sikerű írásban.)

Van hangja…

Folytatás

Működik a HTG-1-is!

HA5IKS Pistivel oda-vissza lepróbáltuk, s eddig úgy néz ki, működik a HTG-1-es FeldHell masina. A minap 80 méteren tettünk egy kísérletet olyformán, hogy visszahallgattuk magunkat egy külföldi, internetre kötött vevőn. Az adóágba be kellett iktatni egy leválasztó transzformátort s a földelés sem árt azért, hogy az R-130M ne gerjedjen be. Reméljük, a december közepi orosz aktivitásig (s az ideje alatt sem) már nem jön közbe semmi váratlan probléma. Az alábbi film az első éles tesztet jelzi, ahol már kompromisszumok nélkül lehetett megküldeni az R-130M-et. 🙂

Ha kérdésed van, örömmel fogadjuk itt vagy a szokott privát csatornákon.

 

Baráti 73!

 

HA5IKS Pisti

és

HA5CBM Miklós

Military Szakosztály

Az R-10 komplettírozása – HA8ADI Ádám írása

Már egy jó ideje nálam pihen egy remek állapotú R-10-es masina, szinte minden tartozéka megvan, hála egy gondos amatőrnek, aki óvta az elmúlt pár évtizedben. Azonban akad , ami hiányzik. Ilyenkor vetődik föl a kérdés, hogy mi is az pontosan? Na igen… A válasz korántsem egyszerű, hiszen erre nem ad feleletet a netes kereső, nincs leírva a helyi könyvtárban, sőt , még a mindentudó nagymama sincs birtokában eme becses információknak. (Mondjuk HA5IT Tomi igen, de ő is volt kezdő… 🙂 )

Ádi R-10-es masinája – érdemes föltekinteni a magyarázó cetlit! 🙂

Folytatás

A gyűjtő polca – Híradástechnikai alapismeretek I-III.

Habent sua fata libelli – minden könyvnek megvan a maga sorsa. Ennek rögvest akad alapból öt is – pedig csak három részes. Az elsőt (azaz esetünkben a III. részt) ajándékba kaptam úgy tizenhat esztendeje. A másodikat (amely tényleg a II.) egy antikvárium polcáról emeltem le tavaly előtt – majd a teljes sorozathoz a legnagyobb magyar árverési oldalon jutottam hozzá. Eredetileg persze úgy véltem, ha a két könyv beszerzése között tizenhárom év telt el, úgy 2030. körül jó eséllyel meg is lesz a teljes sorozat. Azaz ahogy HA5IT Tamás barátunk szokta mondogatni: ki köll’ várni. De hála Istennek tévedtem – így most van egy totál és egy csonka sorom. S az már csak hab a tortán, hogy idén vehettem volna magamnak még három másik teljes adagot – csomagonként három-négyezer forint közötti áron…

Folytatás

Működnek a FeldHell gépek! :)

Nagy dobásra készül a HA5KDR csapata december 16-án. Ha nem jön közbe semmi, e szombaton hajnali három és reggel kilenc között elindulunk a korábban említett aktivitáson – természetesen FeldHell üzemmódban. A “trúváj”-nak azt szánjuk, hogy echte masinákkal megyünk neki a feladatnak…

HA5IKS Pisti szépen vette DH8WG jeleit az EMA-val…

Az esemény egyik főszereplője az 1952-es gyártású EMA (Elektro Meilen Ag. – Svájc) vevő, a másik pedig a szintén 1952-es telefongyári HTG-1-es adó-vevő lesz.

Folytatás

A gyűjtő polca – Telephon- und Signal-anlagen

Gyűjtői identitásom kialakításában tudtán kívül nagy segítségemre volt boldog emlékű HA5VU Stadler István. Pista Om élete során hatalmas katonai rádiós kollekciót szedett össze, s külön erényének tekintettem, hogy a vasak mellett hangsúlyt helyezett a szakirodalom beszerzésére is. Szüleim mellett ő volt a harmadik, aki nyomatékkal beszélt az alapos (műszaki) könyvtár szükségességéről. Ma is emlékszem, amikor megmutatta egy-egy féltett papírkincsét, a fejemben folyton az járt, erről én eddig nem is tudtam és vajon hogyan, és legfőképpen honnét fogom majd beszerezni? Az említett időszak ugyanis a kilencvenes évek elejére-közepére esett, amikor a világhálót a “paketrádió” jelentette, s az okostelefon még a James Bond filmekben sem tűnt föl…

Folytatás

A gyűjtő polca – Das surplus Handbuch I-II.

Folytatva nagy sikerű sorozatunkat, ezúttal egy olyan könyvpárt mutatunk be, amely nem csak szimpla fotókra szorítkozik, hanem a lehetőségekhez mérten tételesen kitárgyalja a górcső alá vett készülékek kapcsolási rajzát és működését. Ez a két kiadvány ugyancsak beszerezhető e világháló megfelelő oldalairól. Fontos részlet, hogy ezúttal a fő csapásirány az angolszász vonal – ami azért is üdvözlendő, mert hazánkban ez a terület nem annyira népszerű, mint a német vagy a magyar.

Folytatás