A gyűjtő digitális polca – A “csöves” R-107 leírása és alkatrészjegyzéke

Az R-107 az egyik legismertebb és legelterjedtebb lomhalom hazánkban. E sorok írójának például nyolc darabja van – csöves, tranzisztoros, digit-kijelzős és az ugrókódos M változat. Mind működik, ahogy köll’ – hiszen R-107-ből sohasem elég! 🙂

Hát nem csodás! E sorok írójának nyolc 107-e van – köztük a híres M-is. (Személyes megjegyzésem: egyszerűen nem bírom nézni, ha egy ilyet valaki szét akar szedni, így inkább megveszem…)

Mint ahogy eddig, úgy most is HA2TO Árpádnak tartozunk köszönettel a djvu-ból pdf-be történt konvertálásért.

A statisztika szerint a honlap története során az egyik legolvasottabb cikk az R-107 sorozatról szóló írás volt. S ugyancsak igaz, hogy a könyvtárból legtöbbször valamelyik 107 leírását kérik az amateurtársak vagy hobbisták. Persze az érdeklődés érthető – a székesfehérvári Videoton által készített lomhalom nem csak dísznek jó, hanem a mindennapi használatban is megállja a helyét. Hogy mást ne mondjunk, üzemel a 21, 24, 29 és 51 MHz-es amateur sávon (sőt, akkor sem esik ki a világ feneke, ha valaki a CB szegmensben szeretné dolgoztatni), hordozható, kis helyen elfér és a saját antennakészletével is igen hatékonyan működtethető.

Nem is oly régen még akadt olyan amateurtárs, aki a tíz méteres pakett’-sávban egy PC-vel összekötve jelent meg az éterben, de olyanról is tudunk, aki két 107-et beállítva plusz adóágban egy CB végfokkal terjedés idején ma is más kontinensek tíz méteres átjátszóin forgalmaz. (Már ha van terjedés persze.) Létezik, aki csak egy frekire beállítva helyi forgalomban QSO-zik, más a 29,600-as FM hívófrekit figyeli, s ha beüt a terjengés’ rögvest ugrik az ellenállomásra. (Ugyanez igaz hat méteren is.) Tudunk olyanról, aki átalakítja CW üzemre s úgy dolgozik a belőle kipréselhető szédületes egy Wattos teljesítménnyel.

S ezen túl is akad jó pár lehetőség – csak az amateur szellemet kell kiengedni a palaczkból’.

S mintegy ráadásként szerintünk akkor sincsen baj, ha valaki “csak” üveg mögé teszi a polcra és szépen megvilágítja két spotlámpával. A 107 úgy is szép marad!

Az alább közölt anyag az elektroncsöves 107-es leírása és készletjegyzéke. Mivel 1991-ben kivonták a rendszerből, ez az anyag épp úgy nem fáj senkinek, mint amiket a minap közöltünk. Fontos megjegyezni, ha az ember elolvassa a kezelési utasítást könnyen ráébredhet, hogy ennek alapján az M-es verziót leszámítva a többit is képes lesz kezelni.

No, de elég a szövegből, lássuk a medvéket, azaz a b(r)ummáskákat

No. 1. r-107

No. 2. R-107

 

73!

Jó lapozgatást kíván a HA5KDR csapata

 

  1. Eztetet már nem tudom szó nééékül hagyni:
    “Mondhatnóók”: Iconikus, HA S IS -all tálalt Láz(in)álom!!

    Üdv!
    Bandi bá’/7TR
    (Bocs, senkit nem akartam megsérteni, de ” Nem az a hülye aki a viccet meséli, hanem az, aki nem érti.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..