A gyűjtő polca – Híradástechnikai alapismeretek I-III.

Habent sua fata libelli – minden könyvnek megvan a maga sorsa. Ennek rögvest akad alapból öt is – pedig csak három részes. Az elsőt (azaz esetünkben a III. részt) ajándékba kaptam úgy tizenhat esztendeje. A másodikat (amely tényleg a II.) egy antikvárium polcáról emeltem le tavaly előtt – majd a teljes sorozathoz a legnagyobb magyar árverési oldalon jutottam hozzá. Eredetileg persze úgy véltem, ha a két könyv beszerzése között tizenhárom év telt el, úgy 2030. körül jó eséllyel meg is lesz a teljes sorozat. Azaz ahogy HA5IT Tamás barátunk szokta mondogatni: ki köll’ várni. De hála Istennek tévedtem – így most van egy totál és egy csonka sorom. S az már csak hab a tortán, hogy idén vehettem volna magamnak még három másik teljes adagot – csomagonként három-négyezer forint közötti áron…

Ki tudja, mi az az undolátor? No? Lesni nem ér! És mi fán terem az idegenvezérlésű adó vagy a hármas átvivőcséve? Ugye…

Szalaglyukasztó

A Híradástechnikai Alapismeretek I-III. című könyvsorozat a Honvédelmi Minisztérium gondozásában jelent meg 1951-52 között Budapesten. A tansegédlet a vezetékes és vezeték nélküli híradóeszközök működésének megértéséhez szükséges elektro- és rádiótechnikai alapismereteket tartalmazza. Az anyagot kiegészíti egy, a tárgyalt alapokra építő kísérletgyűjtemény – azaz ebből a mondatból kiderül, hogy ehhez a műhöz tartozott még egy kiegészítő füzet is, amely az egyes fejezetekhez kapcsolódó oktatótermi bemutatókat s azok elkészítését leltározta. Az előszóból amúgy az is kiderül, hogy a tansegédlet az újonclegénység, a tiszthelyettes és a csapatműszerész kiképzés anyagát egyaránt felöleli.

Ez azért eredetiben jó lenne otthon a polcon…

Az összesen nyolcszázhatvan oldalas, nyolcszázötvennyolc ábrát és több tucat táblázatot és százas nagyságrendű képletet tartalmazó kiadvány szinte kiapadhatatlan forrása a kor katonai technikájának. Bár a szerzők nevei homályban maradnak, de lapozgatása során az ember nem tud szabadulni a gondolattól, írásában és szerkesztésében olyan tisztek is részt vettek, akik behatóan ismerték a Magyar Királyi Honvédség és a civil világ háborút megelőző híradástechnikáját. Kiderül ez abból is, hogy számos ábra és fénykép szó szerinti az 1945. előtt nyomott bumáskákból került át – vagy némelyik a nagy sikerű, s előbb-utóbb itt is bemutatásra kerülő Tungsram Rádió Tanácsadó című alkotásból.

Sőt, a kiadvány még a radartechnika fotókkal spékelt alapjai is fölleli!

Telefontechnika

Amikor azt állítjuk, e kiadvány egy rendkívül bővizű forrás, akkor azt tényleg úgy is gondoljuk. Igazolja kitételünket egy példa. A katonai hírközlés kutatói olykor ma sem képesek egyezségre jutni a tekintetben, hogy az úgynevezett demokratikus honvédség majd a néphadsereg mely, 1945. előtt alkalmazott rádiókat vette át? Nos, ez a könyv e kérdésre is világos választ ad, amikor az egyik fejezet végén egy frekvencia-átfedési jegyzéket közöl.

Antennaerdő… 🙂

Kár lenne tagadni, a mű rengeteg segítséget ad azoknak a hobbistáknak, akik egy-egy készülék restaurálásban, horribile dictu használatában törik a fejüket. Az átvivőcséve vagy a fantomáramkör például pont ilyen, hiszen aki a kor military telefontechnikáját szeretné feléleszteni, annak azért illik tudni, hogy az említett eszközök valójában mire is jók.

Mérőműszerek a múltból

Nyomatékkal ismételjük: könnyebb úgy keresni valamit, hogy tudjuk, létezik. Ha csak egyetlen ápolt akad, akinek ismeretlent mutattunk, már megérte ezt a pár sort a gépbe vetni. A beszerzés pedig – mint azt a saját példánk is jelzi – nem lehetetlen, csak kitartás, figyelem és némi szerencse szükségeltetik hozzá. S bátorítson a tudat, hogy ezerháromszáz-hetvenhat példányt biztos nyomtak mindháromból, s a “saját” első sorozatom I. része is kallódik valamerre… 🙂

 

Ha kérdésed van, tedd fel itt vagy a szokott módon privátban.

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..