FeldHell bőségszaru N4SPP Frank-től

Minden, ami FeldHell – egy mondatban talán így foglalható össze legtömörebben Frank Dörnberg oldala. Persze N4SPP hívójelű amerikai amateurtársunk remek digitális kikötője messze gazdagabb, ám most mi csak az említett részre hívjuk föl a nagyérdemű figyelmét. (Tudjuk, mostanában sok a FeldHell, de mentségünkre szolgáljon, hogy az aktivitásra készülve ebben a lázban égünk. Persze olykor igyekszünk mást is adni – mint például a minap, amikor HA4AA András a MRASZ főtitkárát, HA7PL Dallos Lacit mutatta be nektek egy remek és nagy sikerű írásban.)

Van hangja…

E sorok írója úgy tizenhárom esztendeje levelezett először N4SPP Frank Dörnberg-el. Akkoriban az utóbb, 2010-ben bemutatott EMA FeldHell masináról társalogtunk, s mint kiderült, Frank számára épp olyan nóvumnak számított a szalagíró, mint nekünk. Frank akkor nem is tudott hasznos tanáccsal szolgálni a javítását tekintve, sőt, arról sem akadt információja, hogy milyen elektroncső dolgozik a dobozban.

Bezzeg ma! Frank olyasmiket is megtudott, hogy az EMA 1951-ben gyártott (mindig tanul az ember, én eddig 1952-ről tudtam) HPr-4-es printere kiviteltől függően 2015-ös áron hatezer-négyszáz és hétezer euró között mozog. Az azért nem rossz tétel – persze tudni kell, hogy a katonai kütyük “csöppet” mindig drágábbak, mint a polgáriak. 🙂

Előre jelezzük, ha az ember tüzetesebben kíván elmerülni a honlap kínálta információkban, nem árt némi szabadidő. Ez ugyanis nem egy olyan digitális kikötő, amely néhány óra alatt letudható. Frank rettenetes mennyiségű anyagot kínál a publikumnak, s ha a hivatkozási linkeket is ide soroljuk, akkor jó eséllyel egy nap is kevés ahhoz, hogy mindenen átrágjuk magunkat.

Frank amúgy nem kispályás, már diák korában elkapta a gépszíj, egészen pontosan a printer. A FeldHell printer. 🙂

Személyes kedvencünk sok akad ott – ezek közül talán azt emeljük ki, ahol a szerző kronologikus és gyártók szerinti sorrendben-bontásban tárja elénk a különböző szerkentyűket, azok fejlődéstörténetét. Kétségtelenül igaz, a gyűjtő e részlegben könnyedén zavarba jöhet. Zavarba, hiszen ráébredhet, hogy mennyi mindent nem ismert – s mennyi minden kellene még a polcaira ahhoz, hogy “úgymond” teljes értékű kollekció birtokába jusson. 😮

S a sok érték mellett akad még egy kiemelkedő előnye a honlapnak! Ez pedig a 3.582 KHz-en üzemelő Hell-Cam amely a Hollandiában működő Web SDR oldalra mutat. Az ember csak kattint párat, s máris láthatja, hogy a saját jelei elérnek-e a világhálóra kötött vevő antennájáig – illetve azt, hogy az adott helyen dolgozik-e valaki FeldHell-ben? Ez egy csoda!

Mi most és itt csak ennyit szerettünk volna “figyelem felkelteni”, de bátorítjuk az amateurtársakat, hogy mindenki maga fedezze föl Frank honlapjának gyöngyszemeit. Nekünk elhihetitek, megéri a befektetés… 🙂

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .