Szépen szól a kvarc is!

HA5SPA Péter a minap a szentendrei laktanyából hozzájutott egy nagy marték, rádióamatőr sávokon dolgozó kvarckristályhoz. Akad köztük olyan is, amely tán’ már a második világháborúban is harcolt. A lényeg, Péter épített egy apró kapcsolást, amely révén képessé vált ellenőrizni az alkatrészek működőképességét. Ami meg nem dolgozott, azt szétszedte.

Folytatás

Így hallgasd a DRM adást!

Érdekes információ jelent meg a minap hazánk egyik legjobb rádióamatőr csatornáján, a HamAtőr Fórumon. A hír szerint “A magyar rádiózás napjának”‘ tiszteletére december 1-től új kisérleti adást indított néhány DRM iránt lelkesedő műsorszóró szakember. A téma természetesen felkeltette szeretett klubtársunk, HG5OJG Gergő figyelmét, aki némi küzdelem után sikerrel vette a budapesti János-hegyről, 26,060 MHz-en ötven Wattal sugárzott adást. A beszámoló a hajtás után szemlélhető…

Folytatás

Lúgos oldat – házilag

Alább HA5NKG Tamás részletes receptje olvasható. Szeretett klubtársunk és barátunk saját kezébe vette a “lúgosítás” 🙂 problémáját, s kellő mennyiségű védőeszközzel felszerelkezve elkészítette a maga főzetét. A témával korábban már többször foglalkoztunk – így például HA2TO Árpi segítségével tudtuk közölni a “dézsavű-ből” pdf-be konvertált eredeti leírásokat, és elétek tártuk azt is, milyen egy jó kis este a hobbinak szentelve. Az alábbi írás a saját jogon főzött lúg felől közelíti a kérdést, s ez a módszer talán még hazánk egyik legjobb rádióamatőr találkapontjának, a HamAtőr fórumnak a közönségét is érdekelheti…

Folytatás

Homebrew an SLMODKX3 for Signalink USB

Istvan, HA5CLF / N9EU
The following forum (http://elecraft.365791.n2.nabble.com/KX3-and-the-Sigmalink-USB-td7652838.html) explains how to make your own SLMODKX3. But, why not just use the three jumper wires provided by Trigetronics so it is done with?

Since the SLMODKX3 jumper module uses a DC blocking capacitor, using only the provided jumper wires you will need to turn off the MIC BIAS in the KX3 rig, and of course turn it back on when operating SSB rather than DIGI. This is an unnecessary bother. It took me quite a while to figure out why my transceiver did not put out any power in the SSB mode.
This is where one may find the various jumper arrangements: https://static.dxengineering.com/global/images/instructions/tgr-sl-cab13i.pdf
If instead of using the SLMODKX3 module the wiring is as follows:

1

Folytatás

Egy rendelés története

Egy gyűjtő folyamatosan szereti bővíteni kollekcióját. A katonai rádiók persze önmagukban kevesek, hiszen rengeteg kiegészítő dukál melléjük – no és persze mindezen túl ott vannak a leírások, melyek gyakorta épp olyan nehezen beszerezhetőek, mint maguk a vágyott lomok. Az alábbi írás azt mutatja be, miként lehet Oroszországból könyvet rendelni…

Egy modern, QR-kódos postai számla Szentpétervárról…
Folytatás

Anódpótló by HA5SPA Péter

A jól felszerelt ápolt vagy antik eszközökkel dolgozó rádióamatőr QTH-ján elengedhetetlen kellék az anódpótló. Az alábbi berendezés összetevőinek lényeges részét HA5SPA Pétertől kaptuk ajándékba. Mivel működik, gondoltuk, megosztjuk, hátha másnak is kedve támad építkezni… 🙂

Dübörög az anódpótló! 🙂
Folytatás

Az F-1612-es telefonközpont használati utasítása

Az alábbi cikket HA7XK Lacinak köszönjük szeretettel. A vezetékes lomhalom használatát taglaló írás azért is különösen becses, mert Jászapátiban (amiről amúgy más vonatkozásban is értekeztünk) az F-1612-es telefonközpontokból igen sok példány került amatőrkézre…

F-1612

Folytatás

Wireless for the Warrior

Bármilyen gyűjtő – ha valóban komolyan gondolja a hobbiját – tág látóhatárral kell, hogy rendelkezzen. A szemlélet szélesítésének egyik módja a hazai és külföldi szakmai oldalak figyelése, az újdonságok folyamatos szondázása – s ha esetleg a pénztárca megengedi, egy jól kiválasztott, a külhoni militarysta hobbistákat egybefésülő klub tagságának felvétele. Persze nem árt, ha az ember legalább alapszinten beszél oroszul és angolul – de ha mégsem, akkor még mindig ott a Google fordítója, ami azért tól-ig határok között egészen jól elboldogul az idegen szakkifejezésekkel. Az alábbi rövidke írás az egyik legnagyobb európai, katonai rádiógyűjtőket (helyes kifejezéssel élve: ápoltakat) tömörítő szervezet, a Surplus Radio Society (SRS) lapját és legújabb kiadványát tárja elétek.

2fa16422-96fd-4cff-bc81-8a92141c3e56

Folytatás

Nem lehet, mégis van: DMR és társai…

A DMR, C4FM, D-STAR üzemmódban ma Magyarországon legálisan nem forgalmazhatna senki. Persze ez a mondat csak akkor igaz, ha nagyon szigorúan vesszük a ránk vonatkozó rendeletben leírtakat – de hát ugye ez az amatőrök között (szerencsére vagy sem, de) nem így van, lévén a kísérletezés a lételemünk. Mi mindenesetre megtettük a szükséges lépéseket, s beszéltünk a Magyar Rádióamatőr Szövetség elnökével, HA7PL Dallos Lacival….

Folytatás

Kis hírek a 70 MHz-ről

Tisztelettel és örömmel jelentjük, egyik kedvenc sávunk, a címben említett négy méter pár hete ismét az aktivitás jeleit mutatja. A közelmúltban a közösségi oldalunkon megosztottunk egy hírt arról, hogy a sokak által lenézett FT8-ban létesítettünk angol QSO-kat – melynek nyomán szó szerint kénytelenek voltunk eme üzemmód védelmére kelni. De nyugalom, itt és most azonban nem erről, csak pár, a band-hoz kapcsolódó hírről lesz szó. 🙂

Folytatás