Megbecsülni, ami jut

Kisebb vihart kavart minapi cikkünk, melyben a Jászapátiban lévő vastelep kínálatát mutattuk be. A mottó egyébként semmi extra, csak egy, az emberi létünkhöz tartozó ősigazság: Meg kell becsülni, ami jut.

5992e84c-70f8-408a-abb6-dc7407aac2e4

Egy használtcikkeket feldolgozó vastelep pont olyan, mint bármely más bolt a világon: az ember odamegy, szépen viselkedik és vásárol abból, ami van, majd fizet és eljön. Fontos közbevetni, ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két azonos pénztárcával bíró honpolgár sem. Az egyik vevő (amatőr) többet engedhet meg magának a boltban, mint a másik – de csak “most”, és könnyen lehet, hogy az, aki “a jelenben” vastag pénztárcával bír és dugig pakolja a kosarát, maholnap földönfutóvá válik.

A szerencse forgandó: ahogy egyikünknek sincs papírja arról, meddig él, úgy arról sem lesz soha, hogy a vagyonunk az életünk végéig kitart.

Az áru a MÉH-en is (unalmas mondani: mint minden üzletben) folyton változó – azaz aki hamarébb ér oda, az érthető okokból szélesebb vertikumból válogathat, mint a kései vevő.

Az embert (hiszen ezért ember) persze bosszantja a “lemaradás ténye”, de ilyenkor bárkinek eszébe juthat, hogy korábban meg “neki” volt szerencséje “másokkal” szemben egy másik üzletnél.

Aki ezt nem ismeri be, az vagy hazudik vagy kötözni való idióta.

Bődületes közhely, mégis igaz: nincs két egyforma ember. A sok aspektus közül csak egyet kiragadva: az egyik szeret és tud is kereskedni – a másik meg már attól is hidegrázást kap, ha alkudoznia kell. A skála széles – s pusztán valakit azért “nepperféregnek” titulálni, mert adott pillanatban/esetben/helyzetben élelmesebb mint “én” – marhaság. Hisz egyébkor meg “én” jártam jobban, mégis gyalázatnak érezném, ha ezzel a korántsem dicsérő jelzővel illetnének. Ugye?

Ha mindenáron “nepperférgezni” akarjuk az élelmes bevásárlókat (esetünkben amatőröket), akkor kizárólag úgy tehetnénk meg, ha pontosan tudnánk, hogy mit és mennyiért vettek, mi mennyiségű fizikai és emberi munkát ruháztak be azért, hogy az adott árucikket elszállítsák majd továbbadják másnak – s ehhez képest milyen magasra tették az árcédulát.

Itthon és külföldön egyaránt.

De nem tudjuk. Még akkor sem, ha esteleg (!) atompontosan tisztában vagyunk azzal, hogy mi volt egy-egy tárgy eredeti ára. Ám ez az infó is csak egy része lesz-lenne a nagy egésznek.

Hatra-vakra céltalan és nevetséges nepperférgezni. Az ítéletet meg bízzuk arra, aki majd a végelszámolást intézi odafönt. S ez akkor is így lesz, ha “te” ebben személy szerint nem hiszel.

—————————

Zárásként pedig még valami: a fémtelep tulajdonosa szívfájdalom nélkül megtehetné, hogy az egész készletet szó híján ledarálja a pitlákba, az amatőröknek meg azt mondja bejáratnál: LFS. De nem így cselekszik – s tetszik vagy sem, ezért hálásnak kell lenni.

Nekem mondjuk tetszik, s szerintem nem tévedek nagyot, hogy az ésszel élő többség erre szavazna, ha oda kerülne a sor.

Az, hogy mi odamehetünk, nyereség. Akkor is, ha raklappal hozod el az árut, s akkor is, ha csak öt olyan speciális szovjet/orosz csatlakozó jut, amire tíz éve vársz. A fémtelepi vásárlás pont olyan, mint egy ritka DX elcsípése. Kitartóan kell küzdeni, ébernek lenni és figyelni – a végén meg hálásnak lenni a sorsnak, hogy sikerült.

Becsüljük meg az apróságokat is. Szerintünk megéri.

73!

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .