Megérte körbenézni

Az ember néha ott is kincsekre lel, ahol aztán végképp nem számít rá. Ide sorol immár az az elméletileg “kiürített” külső D-17-es raktár is, ahonnét az alább következő kiadványok együttesen előbukkantak.

e33bf215-f6ce-4469-9322-bd4525aefde3

A szemét relatív kategória. Van, aki egy alátétet is sajnál kidobni – más meg teljes, tekintélyes értékű katonai rádiógyűjteményt hány(t) bele egy nyolc köbös konténerbe csak azért, hogy utólag bosszút álljon egy – addigra amúgy sajnálatosan elhunyt – rokonán. Szerencsére az ember olykor tud megfelelő időben jó helyen lenni – ami esetünkben a szinte “csontra” kipucolt, külső D-17-es jelű raktárat jelenti.

d8776bdd-6f91-488a-ad6a-aaf2576d30cd

Nem, ez nem az a hodály, ahonnét Jászapátiba került a cucc. Az bizony gyakorlatilag egy külön regény, mely egyszer talán majd leírható lesz oly formán, hogy nem bántunk meg vele senkit. A külső ‘D’ inkább olyan, hogy az amatőr/gyűjtő megbecsüli, hogy beengedik. Még akkor is, ha már elvileg és jelenleg csak a szél jár a polcok között.

cbe1ae29-8bb6-458a-afed-5bac53c68cb1

Az ember tehát besétál a megfelelő helyre, ahol lekezel az illetékes szakközegekkel, majd hozzáfog átnézni a sarokba összehordott szemetet. A munka egyáltalán nem reménytelen – sok más mellett így került elő a külső D-2-ből az R/3 beszélője is. Persze le kell szögezni, a cucc kilencvenöt százaléka tényleg mumifikálódott egerekből, ezer éve porosodó lepkékből, döglött poloskákból és legyekből, továbbá már olajos rongynak sem alkalmas ruhákból áll – de a maradék cca. öt százalék már értékes – lehet.

b9f9556d-ee8b-4412-bba0-2f713d27e4f1

Közbevetve le kell szögezni: néhányan még mindig úgy hiszik, e cikkek holmi bosszantásra születnek. Ez marhaság, s aki így gondolkodik, merő (meredt) tévedésben él. Sokkal inkább arról forog a szó, hogy (újfent) sikerült megmenteni valamit az enyészettől – s ezt az örömöt igyekszünk továbbadni Nektek. Arra pedig külön és nyomatékkal hívnánk föl a figyelmet, hogy másokkal ellentétben a HA5KDR tagjai tehetségükhöz és idejükhöz mérten folyamatosan igyekeznek megosztani a birtokukba került tudást… 🙂

d0095450-6f33-4ef1-944f-9c7ead0becaf

Visszakanyarodva a témához, a három 1940-es Híradó Szabályzat sorrendben a tábori kábel építését, a 39 M nehéz tábori kábel építését és a tábori távbeszélő forgalom szolgálatát tartalmazza. A negyedik kötet pedig Segédlet a vezetékes készülékismeret oktatásához 1949-ből.

577a1203-35df-4ffb-8e2f-b4f94279462d

Szerencsére nem az összesöpört akármik között voltak, hanem kitették őket az egyik, cca. 1976-ban összeállított Dexion-Salgó polcra. Hogyne hoztuk volna el mindet… 🙂

d284f981-4312-4834-97f6-bbc789c369fc

Utalunk arra, amit oly sokszor leírtunk a “Gyűjtő polca” sorozatunkban: ha címmel együtt tudod, mi van (volt), akkor beljebb vagy, mintha fogalmad sincs arról, hogy (m)ilyen könyv (nyomtatvány) létezett hajdanán. Itt tehát a fejléc megvan, lehet keresni feszt.

2991689d-3942-497d-9c5e-e544e4f148bd

Nos, mára ennyire futotta, de hamarosan érkezünk az újabb civil és military érdekességekkel.

73!

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..