A DMR, C4FM, D-STAR üzemmódban ma Magyarországon legálisan nem forgalmazhatna senki. Persze ez a mondat csak akkor igaz, ha nagyon szigorúan vesszük a ránk vonatkozó rendeletben leírtakat – de hát ugye ez az amatőrök között (szerencsére vagy sem, de) nem így van, lévén a kísérletezés a lételemünk. Mi mindenesetre megtettük a szükséges lépéseket, s beszéltünk a Magyar Rádióamatőr Szövetség elnökével, HA7PL Dallos Lacival….
Egy élő rádióamatőr klubnak sokféle ismérve akad – s ezek egyike az, hogy tagjai olykor felvállalnak bizonyos közösségi ügyeket is. Most egy olyan apróságot vet(t)ünk fel, mi szerint ma hazánkban legálisan senki nem forgalmazhatna F7W, FXD, FXE üzemmódokban. Magyarán a DMR, D-STAR és C4FM hálózatoknak nagy-nagy csöndben kellene maradnia.
Apróság, mondhatja bárki – ám mégsem az, hiszen ha egyszer valaki kitalálja a nagy szigort (s pártállástól függetlenül erre sajnos mindig lesznek vállalkozó szellemű fejlettebb kisdobosok (by HA5SPA Péter) honunkban), akkor az illető nekiállhat a jog pallosával vérengzeni az amatőrtársak körében. Mert ugye volt már párszor így sajna – s ez nem igazán zárja ki, hogy “többé soha ne forduljon elő ilyesmi”.
Szerintünk erre teljes ésszel élő rézdöngölőnek nincsen semmi szüksége.
Persze jogos a felvetés, hogy ha NMHH valaha egyszer kiadta a DMR, C4FM, D-STAR átjátszókra a pecsétes engedélyt, akkor az egész sztori okafogyott – ám erre valójában sokkal inkább illik a pontatlanság vagy a figyelmetlenség kifejezés, mint az előbb említett kitétel.
Mit tehet ilyenkor egy felelős vezetés alatt működő klub? Egyrészt azonnal telefonoz HA7PL Dallos Lacinak, aki a legilletékesebbként felvetheti a hatóságnál az alábbi táblázat kiegészítését az inkriminált F7W, FXD, FXE módokkal.
Mint Laci honlapunk kérdésére elmondta, a dolog őt is meglepte, hiszen korábban ilyen megkeresés nem futott be hozzájuk. Ugyanakkor semmi akadályát nem látja annak, hogy megtegye a szükséges lépéseket az NMHH felé. Pusztán egy hivatalos kezdeményezésre van szüksége – melyet a HA5KDR e cikkben-cikkel tesz meg.
Másrészt ha már beszéltünk, felvetettük azt is, nem lehetne-e az egész kesze-kusza, csak kevesek számára érthető üzemmód táblázatot tokkal-vonóval helyettesíteni pár szóval: mi szerint távíró, fónia, digitális szegmens, műholdas rész plusz az adott szeletre vonatkozó maximális sávszélességek.
Például így csinálják a pocsolyán túli Amerikában is, de ha megnézzük a legújabban kiadott, a négy méteres sáv ötven kHz-re vonatkozó németországi rendeletét sem találunk nagyon mást.
Laci, mint a MRASZ elnöke nagyon baráti módon közölte, ezt is felveti a megfelelő fórumon.
Amiért nem lehetünk neki eléggé hálásak.
Zárásként ismét leszögezzük: tudjuk, hogy van engedély – de azt is, hogy mégsem lehetne. A joghézag most látszólag az LFS kategóriába esik – s ez maradjon mindig is így – de azért e téren is jobb nyugodtan aludni.
Találkozzunk a DMR sávokon is! 🙂
73!
a HA5KDR kollektívája