HA5CBM névjegye

Szervusz, Kedves Látogató! Szeretettel üdvözöllek a rádióklub honlapján! Mint talán már érzékelted, teljes odaadással viseltetek a katonai rádiók iránt. E kapcsolat odáig megy, hogy ezekkel a készülékekkel szeretek leginkább dolgozni – s ezt a vágyamat nagy szerencsémre Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián ki is élhetem. Ha kérdésed van a hobbimmal vagy a gyűjtéssel kapcsolatban, keress meg bátran! Én is voltam kezdő! :) S még valami: a lomhalom kifejezést én teljes tiszteletadással használom. A jelző oka pusztán az, hogy az angolszász gyűjtők a boatanchor szóval adják meg hobbijuk (imádatuk?) tárgyát – s ez tudvalevőleg hajónehezéket, horgonyt jelent. Nem akarván ellopni az ő ötletüket találtuk ki barátaimmal a „lomhalmot”, s ahogy látjuk, ez egyre elfogadottabb lesz a hobbisták körében. Baráti 73! HA5CBM Miklós Military Szakosztály

A katonai lúgos akkumulátorok titkai

Mint azt tőlünk megszokhattátok, a HA5KDR súlyt fektet a kezdők támogatására, a gyűjtők istápolására. Mivel (egy-két szánalmas amatőrt leszámítva) senki nem tudhat mindent, s senkinek sincs minden a birtokába, rendre megosztunk olyan tartalmakat, melyekkel az ápolttársak előrébb juthatnak. A hajtás után egy ilyen anyag érkezik…

Frissítés: hála HA2TO Árpádnak, immár PDF-ben egyben is letölthető az anyag!

Egy klasszik lúgos akkumulátor… 🙂

Folytatás

Mik kerülnek elő!

Barátunk, Sanyi meglepő kincsekre bukkant a közelmúltban egy külső D-13-as raktárban. Az alábbi tizenegy darab kép és a hozzá tartozó pár sor azt kívánja szemléltetni, hogy a huszonegyedik században is lehet kincsekre lelni, csak keresni kell őket… 🙂 Sanyi barátunk természetesen örül – érezzünk együtt vele mi is!

IMG_20180831_150509

Kezdetnek mindjárt itt van egy R-30-as adó…

Folytatás

Az amateurizmus él!

Ez az írás bevallottan nem az amateuroknak szól. Oka pedig annyi, hogy őket az esetek nagy százalékában értelmetlen győzködni a rádiózás hasznosságáról és értelméről. (Szomorú kivételek persze sajnos folyton akadnak.)

Duna-kanyari életkép egy ifjú ápolt otthonából. A jelmondat világos: Tungsram csővel is jó a rádió! (Persze, tudjuk, a szlogen eredetileg a Patay Imre által alapított Vatea gyárat emlegette, de az sajnos régen odalett és az R-30 vevőben nem is azok dolgoznak.)

Folytatás

Bíztató pittyegések

Végtelen sok szórakozási lehetőséget kínál nékünk az amateurizmus. Például sávon kívül is lehet dolgozni – na persze nem adni, mint némely renitensek teszik, csak venni, hiszen azt nem tiltja senki. Ennek jegyében tehát munkára föl! Van például Kelet-Franciaországban egy Graves nevű, 143,050 MHz-en üzemelő URH adó, amely az ég felé lövi jeleit. Neked pedig nincs más dolgod, mint szondázd a visszaverődő jeleket… 🙂

Természetesen e cikk sem a világot óhajtja megváltani, csak valami olyasmire felhívni a figyelmet, ami esetleg újdonságnak hat némely olvasónk esetében…

echo14

Pitty… (Az összes képernyőmentést HA5IKS Pisti végezte, míg a rádió egy USB-be kapcsolt IC-746, az antenna pedig egy Diamond X-50N volt.)

Folytatás

Jövőre, Veletek – ugyanitt!

Tisztelettel jelentjük, idén a tavalyinál is jobb Military Weekendet sikerült összehozni! Természetesen a kiváló hangulathoz nem csak a szervezők, hanem a vendégek is kellettek, illetve olyan “apróságok” 🙂 is sokat lendítettek az ügyön, mint hogy a klubtulajdon Zil-131-es híradóautó hiba nélkül felért a hegyre. Előre jelezzük, mindent nem tudunk e cikkben leírni, de azért azon rajta leszünk, hogy a legfontosabb eseményekről tudósítsunk.

4790d236-f99a-441d-9acf-2205f7d31bbf

Balra a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár híradóautója, jobbra a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság mobil vezetési pontja

Folytatás