R-326 táp HA5SPA Péter tolmácsolásában

A hazai ápoltak kollekciói talán nem is képzelhetőek el az R-326 és R-323 párok nélkül. Ami persze nem is nagy csoda, hiszen mind a kettő remek kis masina, sőt, ha az R-323 KF-jelét a kellő katonai miskulancián át bevezetjük az R-326 antennacsatlakozójára, akkor egy olyan állomást kapunk, amely száz MHz-ig összüzemmódban dolgozik, s akár a sokat átkozott digit-jelek vételezésére is megfelel. Mivel korunkban egyre több ilyen lomhalom kerül elő (furcsa mód) táp nélkül, s korábban a HAmatőr Fórumon és számos, nekünk küldött levélben is felvetették az igényt egy új anódpótlóra, HA5SPA Péter pákát majd tollat ragadott, s kielégítette a közigényt. Alant az Ő szavai és fényrajzai következnek szépen sorban.

Folytatás

HA5SPA Péter Feldhellel kísérlete az R-107T02-vel

Kísérletezni jó. Az ember (ön)képzi magát, bővül a látóköre s néha a villany is megrázza. Ez van, ezért vagyunk amateurok. Alant pár sor következik – amu ugyan nem váltja meg a világot, de tanulni azért lehet belőle. Sőt variálni – de ez már kizárólag csak rajtad múlik… 😉

Folytatás

Sopronkövesdi szép napok

Sajnos ez a négy napos remek buli is véget ért – viszont annyira jól éreztük magunkat, hogy azt leírni is nehéz. Volt ott kérem minden: retro buszozás, tűzpárbajjal elfogott határsértő és csempész, délceg lovasok és autós felvonulás. No meg persze rádiózás feszt, illetve látogatók dömpingje…

e2a48202-1086-4984-8439-7a68ee9abc6a

Önarckép a Zil-tetején – aki készítette: HA7EO Attesz, aki hátul antennázik, HA7PTY Pityesz. A figyelmes szemlélők kiszúrhatják, a bal oldali TA-19-es oszlop már áll de még nincs kitolva, hiszen hiányoznak a kikötői…

Folytatás

Mai slágerünk az R-1340

Tegnap kaptuk vissza a klubtulajdon Videoton gyártású R-1340-et. A lomhalmot egyből ki is szállítottuk Szentendrére, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján lévő rádióállomásra. A szerkezet szépen teszi a dolgát. A jó hírt természetesen rögvest megosztottuk klubunk közösségi oldalán – s ezzel az utóbbi idők egyik legnagyobb népszerűségű posztját sikerült összehoznunk. 🙂 Az érdeklődés azt jelzi, kíváncsiak vagytok e remek magyar lomhalomra – hát rajtunk ne múljon, értekezünk róla újfent…

1_9ff4d2d4-f62a-4a78-9846-28106ed04994

HiFi-torony HA5IKS Pisti tolmácsolásában. Itt minden eredeti, szinte már csak az ejtőernyős konténer meg pár apróság hibádzik a teljes “Szahara” rádióállomáshoz… 😉

Alulról felfelé: rádió, tápegység automata hangoló. Utóbbiban amúgy a processzor mellett fénymásolókban alkalmazott IC-k is helyet kaptak.

Folytatás

Soproni szép napok – HA4AA András visszaemlékezése…

Mint a cím is sugallja, alább HA4AA András visszaemlékezését olvashatjátok az egyik soproni Határmenti Rádióamatőr Találkozóról. Gondolkodtunk azon, hogy egy volt-lett képet mellékeljünk-e az íráshoz, aztán e cikk szerkesztője úgy döntött, inkább lemond e lehetőségről. Az összehasonlítás ugyanis sajnos annyira lehangoló lenne…

Bármi okból történt is az, ami, a mi kedves – és nem mellékesen mondva eleven – emlékeinkben a HRT ma is a hőskor képében tetszeleg. Kezdve az NMARK találkozón, az izgalmas-változatos előadásokon, tartalmas beszélgetéseken, a közös ebédeken és zenés bulikon át egészen a hihetetlen gazdagságú börzékig bezárólag.

Folytatás

Vidám nap a laktanyában

A barátság egyik legbiztosabb alapja a vidámság. Ha sok, egymást tisztelő kellemes ember kis helyre bezsúfolódva is képes jól érezni magát, akkor ott nagy hiba már nem lehet. Ha ezen túl még működő, kellemetes kinézetű katonai rádiók is akadnak szép számmal ama helyiségben, akkor meg pláne nem lehet senkinek oka panaszra! 🙂

9039d23c-9d25-41b9-95e3-61b6dbde08a8

Ez a beírás mindennél jobban visszaadja a lényeget. Az öt fős QSO-ban tényleg nincs semmi vicc – sőt, ez jelzi igazán élesen, hogy mi valóban egy, a másik értékeit és bogarait őszintén tisztelő, összetartó csapat vagyunk.

Folytatás

Szabályzatraktári szabályok…

Többen kérték, írjuk le, miként lehetett egykoron a Magyar Honvédség Szabályzatkiadó Intézetében (Szabályzatraktár) civilnek vásárolni. Rajtunk ne múljon – pláne annak fényében, hogy esetleg egyszer újra nyitva lesz a lehetőség, s akkor talán hasznát vehetik az ápoltak az itt leírtaknak…

Egy számla a múltból…

Folytatás