Leltár – 2021

Mozgalmas esztendő volt a klub számára 2021. Kár lenne tagadni, egyesületünk történetének legnagyobb veszteségét szenvedte el tavaly – ugyanakkor az is igaz, végig tisztán éreztük a felénk minden irányból (így fentről is) áradó szeretetet. Alább a tőlünk megszokott leltár olvasható, sok linkkel tűzdelve, amit (talán) érdemes újraolvasni…

A nyitóképen klubunk szeretett elnöke, HA7PTY Pityesz köszönt mindenkit nagy szeretettel. 🙂

Köszöntő

Folytatás

Csináltam egy működő múzeumot

HA5BFN Lacinak köszönhetően lett egy csomó TTL IC-m, így szabad az agymenés. Az áramkörből óra lesz, és annyit csinál, hogy a 10 MHz-es jelet leosztja egy 1 Hz-es jelre, ebből lesz az óra másodpercjele, valamint egy 2 Hz-es jelre, ebből lesz a beállításhoz szükséges jel, amikor nyomja az ember a gombot, és kicsit gyorsabban pörögnek a számok.

Folytatás

Az Univerzális Soros Busz használata, gyakorlati alkalmazása

Az USB szabvány már a ’90-es évek második felétől ismert és az USB port a számítógépes eszközeinken is egyre inkább elterjedt az ezredforduló utáni időszaktól kezdve. Fontosságát és praktikusságát nem kell bemutatni, viszont az USB szabvány fejlődésével egyre kevesebb információ az, ami ismert az USB-s eszközök használatát és korlátait tekintve, sokak fejében csak a növekvő számok léteznek a szabvány fejlődését tekintve: pl. tudjuk, hogy az USB 3.0 gyorsabb adatátvitelre képes az USB 2.0-hoz képest, továbbá tudhatjuk, hogy más összekötő kábel szükséges az újabb szabványú portokhoz. De sokkal több információ nem igazán köztudott az USB-t illetően.

Ebben a cikkben próbálok pár fontosabb információt megosztani az olvasóval az USB szabványról, továbbá kiemelten foglalkozni az USB-t használó eszközök gyakorlati alkalmazásával, a rádióamatőr eszközök és perifériák számára fontos gyakorlati problémákkal.

Folytatás

Pár kiegészítés a HTG-1 kapcsán

Akik követik közösségi oldalunkat láthatták, egyik klubtagunk, HA2EBA István gyűjteménye gazdagabb lett egy HTG-1-es (megunhatatlan) Hellschreiber adó-vevő berendezéssel. (A cikkben látható eszközfotók mindegyike Pista szerkezetéről született.) A lomhalom kapcsán rengeteg privát megkeresést kaptunk, ezért úgy gondoltuk, nem lesz haszontalan, ha néhány tisztázó mondat erejéig újfent elővesszük e témát…

71fd0501-10b1-4a5e-8380-50473374bcd6

Le kell szögeznünk: az alábbi anyag a tőlünk megszokott alapossággal és tisztességes szándékkal azért született, hogy a gyűjtőtársakat jóindulatúlag eligazítsa – azaz aki valami “kivagyiságot” vél benne fölfedezni, kezdheti keresgélni a gyógyszeres piruláit… 🙂 😉

Folytatás

És akkor megszólalt a Gamma műszere 1986-ból…

Bővebb részletek hamarosan! Előzetesen annyit, hogy az 1986-ban a Gamma Művekben a Magyar Néphadsereg számára gyártott TMF-2-es meteorológiai műszer alapjáraton nem “beszédképes” – az szeretett klubtársunk, Balázs csiholta ki nem kevés munkával a masinából… 🙂

Hamarosan tehát többet!

73!

Hekk, azaz hétfő esti karbantartás kánikulában – HA8BIT Péter írása

Mit tehet az amatőr ilyen melegben, amikor éppen nem a sávokat füleli? Például karbantartja az eszközparkját! Ma este én is így tettem és készült róla egy rövid, de szubjektív leírás.
Ha kellően szerencsés az ember és egy összetartó, egymást segítő közösség tagja, akkor három-öt év alatt szert tehet a kiszemelt és vágyott katonai rádióra. Nekem ez idén tavasszal sikerült, és boldog tulaja vagyok egy (a legjobb hazai lomhalomnak titlulált) R-1340 készüléknek.

Folytatás